A Sme rodina bármely, az oltás kötelezővé tételéről szóló javaslatot megvétóz

Boris Kollár
Pozsony |

A Sme rodina bármilyen, az oltás kötelezővé tételéről szóló javaslatot megvétóz, ez pedig érvényes az egészségügyi dolgozókat érintő javaslatra is – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina) házelnök a TA3 vasárnapi műsorában.

Kollár szerint, ha az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni oltást felvételére köteleznék, fennállna annak veszélye, hogy inkább felmondanának, akkor pedig nem lenne, aki a betegeket ellássa.

Ennek ellenére úgy véli, fontos, hogy motiválják az embereket arra, hogy beoltassák magukat. Akár azt is el tudja képzelni, hogy minden egyes személynek, aki újonnan veszi fel az oltást, száz eurót fizessenek. Hozzátette, meglátása szerint Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügy-miniszter jól végzi a munkáját.

A Za ľudíban uralkodó feszültséget illetően megjegyezte, a koalíciós szerződés szerint a Za ľudí párt két minisztériumot irányít. A Koalíciós Tanács hétfőn összeül, ahol erről is tárgyalnak majd. Ha Ferenc pápa látogatása miatt erre nem jutna idő, az ülést szerdára halasztják.

A Sme rodina elnöke emellett arról is beszélt, hogy pártja egyelőre nem támogatja Robert Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter visszahívását. 

(mr, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?