A pénzügyőr megfutamodása

František Imrecze
Pozsony |

Lemondott František Imrecze (Smer jelölt), a Pénzügyi Igazgatóság elnöke. A parlament pénzügyi bizottsága két órán át tárgyalta az Ázsiából behozott áruval kapcsolatos vámcsalási vádakat, melyeket az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) állapított meg. Akár 300 millió euróba kerülhet az adócsalás Szlovákiának.

 

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vámcsalást leplezett le Szlovákiában, ezért az Európai Bizottságnak azt javasolja, 300 millió eurót fizettessen az országgal. Erre kellett volna reagálnia Imreczének a parlament pénzügyi bizottságának rendkívüli ülésén. Imrecze hosszasan védekezett, elmondta, nem érzi magát felelősnek, ő csak megörökölte a problémát, és igyekezett is megoldást találni. Elutasította az OLAF által használt módszertant, mely alapján kiszámolták a 3. országokból behozott textilipari áru átlagárát. Szerinte a statisztikák, amelyekkel az európai ellenőrök érvelnek, nem helytállók, és több uniós ország nem ért egyet velük. „Szlovákia nem köteles megfizetni a 300 millió eurót, minden lehető eszközzel védekezni fogunk”– állítja Imrecze, aki valószínűnek tartja, hogy bíróság elé kerül az ügy.

Az ülés végén közölte, hogy lemond a Pénzügyi Igazgatóság elnöki posztjáról, amelyet 2012 óta tölt be. Lemondását azzal indokolta, ő nem politikus, nem tudja megvédeni magát a politikai harcokban, amelyekbe az ellenzék szerinte folyamatosan belerángatja. Azt állítja, távozásával a hivatalt akarja megvédeni, hogy végezhesse a munkáját. Állítása szerint spontán döntést hozott, nem tervezte lemondását.

 

Kapcsolódó cikkünk

Peter Pellegrini kormányfő nem állt ki mellette, a bizottsági ülés előtt ultimátumot adott neki, hogy tárgyaljon a képviselőkkel, és ma döntött volna Imrecze sorsáról. A leköszönő elnök nem árulta el, mik a tervei. Többször felmerült, hogy ő válthatja Peter Kažimírt a pénzügyminiszteri poszton, de ezt nem erősítette meg.

Az ellenzék szerint folytatódhat a trend, amely Szlovákiában kialakulóban van – ha egy pozícióra alkalmatlan valaki, előléptetik. Imrecze úgy tervezi, október elején hagyja ott a hivatalát, előtte, szeptember 26-án még tárgyal az OLAF ellenőreivel. Állítja, Szlovákia igyekszik együttműködni a csalás elleni hivatallal, és az részben elfogadhatja a szlovák oldalérveit. Az ellenzék üdvözölte Imrecze lemondását, Veronika Remišová (OĽaNO) szerint régen meg kellett volna tennie ezt, például a Ladislav Bašternák-féle adócsalási botrány kirobbanáskor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?