A járvány miatt sokkal jobban figyeljük az árakat

vásárlás k
Pozsony |

Kevesebbszer járunk üzletbe, más termékeket vásárolunk, mint korábban, és rákaptunk az internetes rendelésekre – a Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének a legfrissebb felmérése szerint a koronavírus-járvány alaposan átszabta a vásárlási szokásainkat.

A koronavírus-járvány márciusi megjelenését követően Szlovákiában is kitört a bevásárlási pánik, sokan ugyanis attól tartottak, hogy a nagyobb üzletláncokat is bezárhatják. Március első három hetében emiatt csaknem az ötödével ugrottak meg a kereskedők bevételei az egy évvel korábbiakhoz képest.

„A bevásárlási pánik lecsengését követően azonban már több mint 4 százalékos visszaesést könyvelhettünk el az egy évvel korábbihoz viszonyítva, és csak májusra stabilizálódott a helyzet. Vagyis egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy a járványnak köszönhetően a nagy üzletláncok a karácsonyihoz hasonló bevételekre tettek szert”

– nyilatkozta Martin Krajčovič, a legnagyobb üzletláncokat (Billa, dm, Kaufland, Lidl, Metro, Terno, Tesco) tömörítő Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetségének (SAMO) az elnöke.

Krajčovič szerint a járvány ideje alatt felvett új vásárlási szokásainktól az elkövetkező időszakban sem fogunk megválni, épp ellenkezőleg, ezek tovább erősödhetnek.

„A vásárlók az elkövetkező időszakban is rendkívül érzékenyen reagálnak majd az árakra, vagyis elsősorban az olcsóbb termékeket veszik meg. Várhatóan tovább nő azonban az online vásárlások szerepe is”

– mondta el Krajčovič. Szerinte a kereskedők már készülnek a koronavírus-járvány második hullámára is, fenntartva az eddigi óvintézkedéseket, amelyek azonban már eddig is nagyjából 27 millió eurójukba kerültek a kereskedőknek.

„Csak arra szeretnénk felkérni a kormányt, hogy az esetleges újabb megszorításokról szóló tárgyalásokra a kereskedők képviselőit is hívják meg, hogy az ágazatot érintő megszorítások kidolgozásánál mi is megtehessük a javaslatainkat” – tette hozzá Krajčovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?