A Híd listáján indulnak a Šanca jelöltjei

bugár novotný

Viliam Novotný, a Šanca és Bugár Béla, a Híd elnöke közös sajtótájékoztatójukon arról is beszélt, a februárban esedékes parlamenti választás után kormányra lépnének-e a Smerrel. Az együtt induló Šanca és a Híd vezetői szerint együtt lehet esélyük arra, hogy a törvényhozásba jussanak.

Bugár kifejtette, a Šanca párttal összeköti őket az azonos külpolitikai irányultságuk és a hasonló egészségügyi program. Emellett mindkét párt segíteni akar a régióknak és közös céljuk a szlovák–magyar feszültség felszámolása is. Novotný elmondta: a pártja egyrészt a programbéli egyezések miatt döntött az együttműködés mellett. Másrészt lehetőséget látnak arra is, hogy az együttműködésnek köszönhetően a választás után a saját célkitűzéseiket is érvényesíthessék. „Az együttműködési megállapodás értelmében a választás után közösen döntünk arról, hogy koalícióra lépünk-e, és főleg, hogy kivel” – hangsúlyozta Novotný, aki szerint a megállapodásuk kimondottan senkivel nem zárja ki a koalícióalkotást. Szerinte azonban ebben az ő pártjának világos az álláspontja. Hozzátette, a Šanca a jobbközép koalíciót részesítené előnyben, melynek nem lenne tagja sem a Smer, sem az ĽSNS. Novotný a sajtótájékoztatón nem határolódott el kétségeket kizáróan a Smerrel való kormányzástól. Arra a kérdésünkre, hogy a Šanca ki tudja-e zárni a Smerrel való együttműködést később azonban így válaszolt: „Ezt egyértelműen ki tudjuk zárni.”

Egy véleményen vannak

Bugár a sajtótájékoztatón a Šancával kötött megállapodásról elmondta, ha a listájukon lévő egyik párt elutasítja a Smerrel való választás utáni együttműködést, akkor ezzel ez a kérdés eldől. Megjegyezte, a jelenlegi kormányban gyakran ők töltötték be a „fék” szerepét, elősegítették például a Kuciak-gyilkosság utáni kormányátalakítást és megakadályozták több vitatott jogszabály elfogadását. Novotný a Hídra úgy tekint, mint olyan pártra, amely képes garantálni a szlovákok, magyarok és más kisebbségek közötti barátságos együttműködést. Bugárék eddigi együttműködése a Smerrel Novotný szerint az ő dolguk, ő a jövőre akar koncentrálni.

A Šanca vezetője pártja programjáról elmondta, az egészségügyben el szeretnék érni, hogy a beteg tudja, mire van igénye. Hozzátette, főleg az állami kórházak állapotával szeretnének foglalkozni. „A 70-es évekből származó kórházakban a 21. században nem lehet minőségi egészségügyi ellátást szolgáltatni” – magyarázta.

Novotný az ellenzéki

Miroslav Beblavý (Spolu) által beterjesztett lex Haščáknak nevezett törvénytervezettel kapcsolatban elmondta, szerinte egy populista javaslatról van szó, sőt, úgy gondolja, a jogszabály alkotmányellenes lenne. Hozzátette azonban, ő is támogatja az egészségügyben a kereszttulajdonlás megtiltását. „De erről alkotmánytörvényt kell hozni” – mondta.

Nem a lex Haščákra

A lex Haščák megtiltaná az egészségügyben és a médiában a kereszttulajdonlást. Így például egy egészségügyi biztosítónak és egy kórháznak nem lehetne azonos tulajdonosa. Bugár a tervezettel kapcsolatban az esetleges jogvitákra és az ezzel összefüggő politikai felelősségre hívta fel a figyelmet. A Híd elnökének álláspontjára reagált a törvényt beterjesztő Beblavý, aki szerint ezzel Bugár az első politikus, aki nyilvánosan a Penta befektetési csoport oldalára állt. Az ellenzéki politikus arra emlékeztet, hogy a csoport 400 millió eurót húzott ki a szlovák egészségügyből, az ő törvényjavaslatuk pedig arról szól, hogy korlátozzák az oligarcháknak és a maffiának az államra gyakorolt hatását.

Magyarokkal nem ment

A Híd az elmúlt időszakban több magyar párttal is tárgyalt a lehetséges együttműködésről, végül csak a parlamenten kívüli MKDSZ-szel sikerült megállapodnia. A jelöltlista összetételét hivatalosan csak a Híd Országos Tanácsának szombati ülése után hozzák nyilvánosságra. Bugár annyit elárult, hogy az MKDSZ-nek több helyet biztosítanak a listán, mint Novotný pártjának. Egyben megerősítette, hogy a listavezető Érsek Árpád, a jelenlegi közlekedési miniszter lesz. Lapunk azonban már szerdán közölte a lista egy olyan változatát, amelyet többen is megerősítettek. Ennek első helyén valóban Érsek szerepel. Információink szerint Novotný a lista 13. helyét kapta. Erről a névsorról Bugár a sajtótájékoztatón azt mondta, valószínűleg az elnökségük egyik tagja szivárogtatta ki, de a sajtóban megjelent lista nem pontos. A Šanca pártot 2015-ben alapította Eva Babitzová. A jelenlegi pártelnök Viliam Novotný volt parlamenti képviselő, korábban az SDKÚ-DS tagja volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?