A Csehszlovák Köztársaság megalakulása alkalmából koszorúzott Čaputová (FOTÓK)

čaputová k
Pozsony |

Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása volt az előfeltétele Szlovákia és Csehország függetlenségének, és ez az az alap, amelyen ma is állunk – mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a független csehszlovák állam megalakulásának évfordulója alkalmából. Péntek délelőtt koszorút helyezett el a csehszlovák államiság emlékművénél és Milan Rastislav Štefánik pozsonyi emlékművénél.

„Olyan személyiségeknek köszönhetően lett sikertörténet az első Csehszlovák Köztársaság, mint Tomáš Garrigue Masaryk és Milan Rastislav Štefánik, és ezeken az alapokon állunk ma is" – mondta az államfő. Úgy fogalmazott, hogy Csehszlovákia megalakulásával Szlovákia államalkotó nemzetté vált. Elmondta, később fontos intézmények jöttek létre, és számos modern demokratikus intézkedést vezettek be, például a nők választójogát.

 Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása óta 104 év telt el. 1918. október 28-án a prágai Csehszlovák Nemzeti Bizottság elfogadta a független Csehszlovák Köztársaság megalakításáról szóló törvényt, kikiáltotta a Csehszlovák Államot és átvette a hatalmat. Ezt követően október 30-án Turócszentmártonban (Martin, korábban Turčiansky Svätý Martin) nagygyűlést tartottak, itt mondta ki a szlovák nemzeti tanács a Csehszlovákiához való csatlakozást.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?