A 15 éveseknél a marihuána is menő

Pozsony |

Az alkoholfogyasztás, a dohányzás, sőt, már a marihuána használata is megfigyelhető a 15 éves korosztálynál – egyebek mellett erre is rávilágított a Kábítószerfüggők Rehabilitációs Központjának (CPLDZ) legújabb felmérése.

Kábítószerfüggők Rehabilitációs Központja a drog elleni küzdelem világnapja alkalmából (június 26.) ismertette a fiatalok drogfogyasztásával kapcsolatos legfrissebb felmérés eredményeit. A válaszadók 59 százaléka beismerte, hogy 15 éves korára már volt tapasztalata az alkohollal, 40 százalékénak pedig már a dohányzással is. A felmérés adatai szerint ezt a korosztályt már a marihuána kipróbálása sem riasztja el, igaz, ez kisebb arányban jellemző, mint az ivás vagy a dohányzás: a megkérdezett fiúk 17 százaléka, a lányoknak pedig 10 százaléka ismerte el, hogy már kipróbálta a füves cigit is. 

A CPLDZ elemzői elmondták: manapság az is előfordul, hogy a fiatalok már az általános iskolában is kipróbálják a marihuánát. A szakértők szerint a legveszélyeztetettebbnek a 13 és 17 év közötti korosztály számít, itt kell leginkább odafigyelni a szülőknek.

A 16 és 19 év közötti korosztálynál már jóval magasabb arányokat láthatunk, itt a fiatalok 40 százaléka próbálta ki a marihuánát. Ugyanebben a korosztályban már a szintetikus drogok is előkerülnek (12 százalék), de előfordul a kokain (2 százalék) és a heroin (1 százalék) kipróbálása is.

A szülők szerepe

Ľubomír Okruhlica, a CPLDZ igazgatója elmondta, hogy a koronavírus-járvány egy rövid időre visszaszorította a drogfogyasztást, hiszen az utóbbi három hónapban a fiatalok számára nehezebb volt hozzájutni a szerekhez. A szigorítások feloldásával és a nyári szünet közeledtével azonban megváltozik a helyzet, hiszen a fiataloknál éppen ebben az időszakban szokott megemelkedni a kábítószer-használat.

Okruhlica azt is elárulta, hogy mik azok a tényezők, amikkel a szülők növelik a gyerekeik drogfogyasztásának esélyeit. Ide tartozik az otthoni dohányzás, az ivás, a heves veszekedés, és a szakértő szerint az sem túlságosan szerencsés, ha a gyereknek túl sok a szabadideje.

Intő jelek

„A szülőknek oda kell figyelniük a gyerek viselkedésének megváltozására, például az érdeklődés hiányára, az agresszivitásra, a hazudozásra, a romlott iskolai teljesítményre, a késői hazaérkezésekre, a hangulatingadozásokra és a gyanús társaságra is”

– közölte a rehabilitációs központ igazgatója.

A szakember szerint jó megoldás lehet, ha a szülők egész napos, kellemes programokat biztosítanak a gyerekeknek, és lehetőleg minden este beszélgetnek arról, hogyan telt a gyerek napja. Amennyiben a szülőkben felmerül a droghasználat gyanúja, ne féljenek pszichiáterhez fordulni, vagy pedig keressék fel a rehabilitációs központot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?