Kiska megvétózta az SNS áruházakról szóló törvényét

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő visszaadta a parlamentnek az áruházláncok különleges illetékéről szóló törvényt, és azt tanácsolta a képviselőknek, hogy bizonyos részeket ne fogadjanak el belőle. Kiska szerint a törvény nem rendszerszerű, mert olyan, egymást átfedő feltételeket szab, amelyek diszkriminálják az áruházláncokat.

Kiska szerint a kritériumok, amelyeket a törvény szab, nincsenek összhangban a kiskereskedői jellegű szlovák piaccal. A kereskedők csoportosítása ráadásul az államfő szerint eltorzítja a gazdasági versenyt.

Kiska azt is elmondta, hogy a törvény olyan plusz adókkal terheli a kereskedőket, amelyeket végeredményben a fogyasztóknak kell megfizetniük. Ezért is rossz a törvénynek az a módosítása, amely kimondja, hogy az illeték az egész bevételt sújtja, még akkor is, ha annak nagy része nem az élelmiszeripari termékek eladásából származik.

A törvény elfogadásának folyamatában Kiska szerint nem biztosítottak elegendő teret a vitának. „Tekintettel a törvény jelentőségére és az érintettek széles körére, több teret kellett volna biztosítani a nyilvánosság beleszólásának" – hangsúlyozta.

Az államfő elmondása szerint a törvény megsérti az EU szabad letelepedésről és szolgáltatásnyújtásról szóló jogait. Ezeknek a szabadságoknak a korlátozása csak abban az esetben engedélyezhető, ha jogilag elfogadott és mértékletes célokat követ, ez azonban Kiska szerint a törvényre nem igaz.

A megvétózott törvény értelmében a Szlovákiában jelen lévő áruházláncoknak a jövő évtől különleges, a nettó árbevételük 2,5%-ának megfelelő összegű illetéket kellene fizetniük. A koalíciós SNS műhelyéből származó törvényjavaslatot múlt csütörtökön (12. 6.) fogadta el a parlament.

„A hozzáadott érték elosztása az egész élelmiszer-ellátási lánc keretében, az elsődleges termeléstől az élelmiszer-feldolgozáson keresztül az eladásig nagyon egyenetlen, míg az áruházláncok ebben a láncban a nyereségüket tekintve domináns pozíciót foglalnak el” – állítják a javaslat beterjesztői.
 

Az igazságosabb elosztás érdekében ezért szerintük új, a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart támogató mechanizmusok kialakítására van szükség, ezen belül elsősorban a mezőgazdasági termények áruforgalmával kapcsolatos elemzésekre, felmérésekre, kiállításokra és bemutatókra. Ezeket a különleges illeték összegéből finanszíroznák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?