2012. február 9. csütörtökMa: Abigél (HU), Zdenko (SK)Holnap: Elvira (HU), Gabriela (SK)« Küldj képeslapot!

Kárpát-medence

  • 2009. október 6. kedd, 15:58

    A világ változik körülöttünk, az elmúlt években más lett Erdély, és lassan megváltozik a román-magyar viszony is, de óvatlannak sem szabad lenni, mert a Kárpát-medencében még minden visszafordítható, elég odafigyelni arra, hogy mi történt Szlovákiában - e gondolat jegyében mondta el beszédét kedden Aradon Markó Béla, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

  • 2009. június 7. vasárnap, 15:39

    Csáky Pál MKP-elnöknek továbbra is meggyőződése, hogy Orbán Viktor "nem mondott semmi problematikusat" Esztergomban, éppen ezért okot sem lát arra, ogy elhatárolódjék a Fidesz-elnök kijelentésétől.

  • 2008. december 23. kedd, 14:50

    Az északnyugati szelet eleinte többfelé kísérik viharos lökések, majd mérséklődik a légmozgás

  • 2008. december 20. szombat, 15:31

    Északnyugat felől egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét és vasárnap reggelig át is vonul fölötte. A front vonulását eső, havazás kíséri, a front mögött ismét megerősödik az északnyugati szél.

  • 2008. december 15. hétfő, 08:00

    Az ágazatokon átívelő munkáról és kutatásról nem öncélúan nyilatkoznak a tudós emberek. Már az egyetemi kollégiumok folyosóin és konyháin kiderül, nem is olyan rossz, ha a magfizikus a művészettörténésszel a rockzenében használt akusztikus hangszerek húrjairól értekezik, hiszen így tudja meg, saját szakmája ugyanúgy mint bármi a világon, nem önmagától és nem önmagának van. Így fordulhat elő, hogy a történész, néprajzos, közgazda és biológus együtt állapítsák meg, mennyire csodálatos és egyedi értékű terület a Kárpát-medence. Az egyébként - állítólag - nem létező Kárpát-medence. Amikor kiderült, hogy a nemzetiek által delegált miniszter három milliárdot meghaladó biznisz ügyében került hírbe, mert azt haveroknak passzolta, faliújságon meghirdetve (régi szép pionírcsapatos idők!), alig vártuk, hogy újra megjelenjen valami a szlovák-magyar kapcsolatok terén.

  • 2008. november 24. hétfő, 16:50

    A múlt héten arról tudósítottak a lapok, hogy a szlovák belügyminisztérium azért utasította el egy egyesület bejegyzését, mert annak céljai között szerepelt a Kárpát-medencében élő nemzetek szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek a megőrzése. A minisztérium szóvivője szerint (ahogyan azt az Új Szó idézte) a „Kárpát-medence kifejezés nem alkalmazható Szlovákia területének hivatalos földrajzi megnevezésére”, továbbá az egyesületek csak Szlovákia területén fejthetik ki tevékenységüket.

  • 2008. november 21. péntek, 07:20

    A belügyminisztérium állítja, jogosan utasították vissza a komáromi Pentaton Polgári Társulás alapszabály-tervezetét, mert szerepelt benne a Kárpát-medence kifejezés. A bejegyzésre váró társaság folklórral foglalkozik, a Kárpá-tmedence fogalmat a szlovák folkloristák is a legnagyobb természetességgel használják. A Kárpát-medence kifejezés ellen Dušan Čaplovič kormányalelnök hirdetett harcot, mert szerinte a magyarok úgy használják, mint a náci németek a Lebensraum (élettér) kifejezést.

  • 2008. november 20. csütörtök, 15:52

    A Sme napilap szerint "provokatív" a Kárpát-medence kifejezés használata Szlovákiában: a lap értesülései szerint a szlovák belügyminisztérium emiatt utasította el a magyar nemzetiségű gyerekek népi együtteseit támogatni kívánó Pentaton civil szervezet bejegyzését. Az ügyről elsőként az Új Szó írt szerdai számában.