Törött szárnyú gólya és egyéb páciensek

A béke szigetére érkezünk, Bogár János madár- és kisállatmentő központjába. Különféle madárhangok kísérik az utunkat a lugasba, ahol madármintás pohárba kapunk üdítőt. A mellettünk lévő ketrecben mókus szaltózik, pár hete még le volt bénulva, itt viszont visszakaphatta vidám mókuséletét. A lehető legjobb helyre került, ahogy a többi kis páciens is.

Bogár János gyerekkora óta foglalkozik állatokkal. A nagyszülei postagalambokat tenyésztettek, de voltak lovaik, bárányaik, baromfiaik meg még mindenféle más állatuk. „A galambok nagyon különlegesek, mert szabadon vannak, mégis visszajönnek. Aztán elkezdtem a többi madárral is foglalkozni. Természetfilmeket néztem, könyveket gyűjtöttem róluk. Már tizenévesen ápoltam vércséket, héjákat, egerész-ölyveket, varjúkat. Akkor még a törvény engedte az ilyen jellegű madarak otthoni tartását” – meséli János, aki autodidakta módon tanult meg mindent a madarakról: hogyan élnek, hogyan kell őket ápolni, sőt még azt is, hogy hívják őket latinul.

A sérüléstől a kirepülésig

Az állatmentő központ Bogárék családi házának telkén található. Két éve nyílt meg hivatalosan, azóta pedig folyamatosan bővül. Nyugodt környezetben, a kíváncsiskodó szemektől távol lábadozhatnak a négy- és kétlábú kis páciensek, jelenleg nagyjából ötvenen. Vannak állandó lakók, házi kedvencek, halak, békák, szabad madarak is az állatállományban. A kaputól nem mesze például egy keverék kutyus figyel minket, őt egy komáromi lakásból mentették ki, mert a gazdája nem törődött vele. Itt végre van tere a boldog kutyaéletre. De ha körbenézünk, láthatunk aranyhalakat, békákat, teknősöket, macskákat is. Vendéglátónktól megtudom, hogy vendégeskedett itt már egy hód is, akit egy kutya tépett meg. Sajnos nem élte túl, túl mélyek voltak a sebei.

A madarak hátul vannak. Oda kell figyelni az elhelyezésükre, hiszen nem lehetnek együtt az éjjeli és nappali madarak, ahogy a rovarevők sem a húsevőkkel, és ez csak néhány a betartandó szabályok közül. De János mindenre gondol. „Vadmacska páciens még nem volt, de ha úgy alakulna, akkor helye az lenne, hiszen folyamatosan fejlesztünk” – mondja.

Hogy hogyan kerülnek ide a sérült állatok? A leggyakrabban a természetvédelem munkatársai hozzák őket. Akik tudnak a marcelházi menhely létezéséről, azok sokan eleve Jánost hívják, ha sérült állatot találnak. János az évek során már megtanulta, hogy melyik sérülést hogyan kell ellátni, de kapcsolatban van állatorvosi klinikákkal is, szorosan együttműködik Andrej Alaksa állatorvossal, az ország azon állatorvosainak egyikével, akinek a madarak gyógyítása a szakterülete.

Ha egészen pici fiókaként kerülnek a menhelyre a madarak, akkor általában három hónapra van szükségük a felépüléshez.

Az önellátásra képes madarak repülhetnek ki.

„Ha már rendesen vadásznak, hordják magukkal az élelmet, és nem lent a földön esznek, akkor mehetnek. Jó több madarat is egy kalitkába tenni, mert féltik egymás elől az ennivalót, és ebből is ki lehet szűrni, hogy melyik egyedek a gyengébbek. Kirepülés előtt minden madarat meggyűrűzünk, így később követni tudjuk, merre járnak” – magyarázza.

Sajnos Bogár János sem tud csodát tenni, így voltak állatok, amelyek a menhelyen pusztultak el, nem lehetett őket megmenteni. A tetemeket kijelölt helyen kell elásni, szigorú előírásoknak megfelelően. 
 

Törött szárnyú gólya

Bogár János három műszakban dolgozik az egyik helyi élelmiszeripari üzemben, mégis van ideje az összes állatot rendben tartani. Sőt, polgári társulást is vezet, melynek tagjaival leginkább az invazív növények irtásán dolgoznak, de saját készítésű madár-etetőket, madárodúkat, tájékoztató táblákat is helyeznek ki, valamint madarakat gyűrűznek. A vadászvizsgát azért tette le, hogy szabadabban járhassa a természetet, illetve az öreg vadászoktól tanulhasson az állatokról. A környezete hamar észrevette, hogy milyen jól bánik a tollas és tollatlan barátokkal. „Összeismerkedtem Lengyel József zoológussal, aki az állami természetvédelemnél dolgozik. Egyszer csak hívott, hogy talált egy törött szárnyú gólyát, elhozhatná-e? Elhozta, megnéztem, ápoltam. A gólya életben maradt, meggyógyult. Lengyel úr látta, hogy tudok vele bánni, ezért rákérdezett, hogy bevállalnék-e esetleg több madarat is. Így jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy mentőállomást. Egyébként csak 5-6 ilyen önkéntes állomás van Szlovákiában, a legközelebbi Pozsonyborostyánkőn (Borinka).”

Ragaszkodó páciensek

Bogár János hihetetlen türelemmel és odaadással gondoskodik az állatokról. Nem csoda, ha az állatok ragaszkodnak hozzá. „Az egyik kuvik, akit kiengedtünk, még két hétig visszajárt hozzánk. Sötétedéskor mindig hallottuk a hangját, válaszolt a füttyögésemre, aztán egyre messzebb és messzebb ment, majd eltűnt. A madár addig ragaszkodik, amíg kicsi. Amint elkezd megváltozni a tollazata, egyre inkább távolodik az embertől, de vannak egyedi, igazán ragaszkodó esetek is” – mondja a madármentő. A beszélgetésünk alatt is károgó kis varjú például hiába lett elengedve a Duna partján, inkább visszaszállt gondozója autójába, jelezvén, hogy szeretne vele hazamenni.

Vannak bentlakó páciensek is, akik a vadonban már nem tudnának teljes életet élni a sérülésük miatt. „Keltettünk már gyöngybaglyot is inkubátorban. A koronavírus-járvány idején ugyanis az egyik állatkert likvidálta a húsevő madarait, mert nem volt bevétel. A gyöngybaglyok hozzánk kerültek, lett két kicsinyük, megtanultak vadászni. Különleges élmény volt végigkövetni a fejlődésüket.”

Egy Lujza névre keresztelt fülesbagoly is belopta magát a Bogár család szívébe: „Annyira ragaszkodott a feleségemhez, hogy amikor megpróbáltuk szabadon engedni, nem akart elrepülni a válláról. Végignézte, ahogy a többi madár elrepül, de ő csak ült. Baglyoknál ritkaság, hogy így megszokják az embert.”

Mit eszik a kígyászölyv?

Tiszteletét tette a menhelyen egy kígyász-ölyv is, mely súlyosan veszélyeztetett fajnak számít. Amikor ide került, az önkéntes madármentő problémákba is ütközött: „A hüllővédők azt mondták, nem szeretnék, hogy itt ilyen madár legyen, mert minden hüllő védett, és nem egyeznek bele, hogy én kígyókkal, békákkal etessem a madarat. De mivel ennek a madárnak ez a tápláléka, ezt kell neki adni. A kígyóbőrrel tisztítja például a gyomrát. Több hivatalt is felhívtam, elmondták, hogy mivel ez egy súlyosan veszélyezetetett faj, nyugodtan adjam neki azt, amit eredetileg is eszik. A kígyászölyv képes egy egyméteres kígyót akár másfél perc alatt lenyelni egészben. Másfél hónapot volt itt, söréteket találtak benne. Meg lehetett menteni, de szerencséje is volt, mert ha egy kicsit alacsonyabban repült volna, nem éli túl a lövést” – emlékezik vissza a madármentő.

Mindeközben egy őzike sétálgatott a kertben, őt János felesége eteti kecsketejjel. A kis Bambi egyébként különösen szereti a gyümölcsfák leveleit, és a szőlőlevet is jó csemegének gondolja.

Segítő kezek

A marcelházi menhely családi vállalkozás. Jánosnak a felesége és a fia segítenek az állatok körüli mindennapi teendőkben. Van mit csinálni. Nyáron például oda kell figyelni, hogy ne rohadjon meg a melegben a hús, az éjjeli állatokat éjjel kell ellátni, a sérülteket állatorvoshoz kell vinni, tisztítani kell a sebeket, és még sorolhatnánk. Ottlétünkkor a legigényesebb páciens a sárgarigó volt. Mivel rovarevő madár, legfeljebb ötóránként ennie kell. A bogár lehet szárított is, de a házilag felállított légycsapdában talált falatok a kedvencei.

A jól teljesítő menhelyeket az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOPSR) anyagi támogatásban részesíti, de jön segítség a ragadozó madarak védelmét szolgáló civil szervezettől (Ochrana dravcov na Slovensku) és a Komáromi Regionális Állategészségügyi és Élelmezésügyi Intézettől, egy helyi vaskereskedés és egy nagyobb üzletlánc is támogatja a menhelyet, és egyéni támogatók is akadnak.

A mákfüggő hattyúk kálváriája

A nyár elején a Pat és Izsa közti mákföldeken tanyázó hattyúktól volt hangos a sajtó. A madarak károkat okoztak, és agresszíven viselkedtek az ópiátokat is tartalmazó mák fogyasztása miatt. János részt vett a mentésükben, az erősebb, jobb állapotban lévő hattyúkat a közeli vízpartokra szállították. Néhányukat pedig a marcelházi központba vitték. Sokukat nem lehetett megmenteni, mert függővé váltak. A mák tönkretette az emésztőrendszerüket, de nem voltak hajlandóak más táplálékot magukhoz venni, így dehidratálódtak, elgyengültek, és elpusztultak. Az erősebbeknek két-három hét alatt kitisztult a szervezetük, majd mehettek vissza a szabadba.

A természetfilmes látogatása

Ahogy a madárkalitkák közt sétálunk, János lelkesen meséli, hogy néhány hete Nigel Marven brit dokumentumfilmes – aki évekig dolgozott David Attenborough-val – látogatta meg őt filmes csapatával. Marven a Wild Slovakia című projekten dolgozik, melynek célja, hogy megismertesse a világot az itt élő legkülönlegesebb állatfajokkal. Ilyen állat például a mocsári teknős is, mely Szlovákia egyetlen őshonos, vadon élő, kritikusan veszélyeztetett teknősfaja. A film egyik operatőre Jánost kérte meg arra, hogy keressen egy olyan területet, ahol nyugodt körülmények közt filmezhetők le a teknősök.