Fico nem lehet a szövetségesünk

A rendszerváltás környékén került a politikába, amikor felkérték, vegyen részt az Együttélés szociális programjának kidolgozásában. Érezte akkor, hogy ez mérföldkő az életében?  

Hatalmas eufória volt bennünk, hogy végre lehet magyar párt, tehetünk valamit a közösségünkért, javasolhatunk megoldásokat a problémáinkra, ezért mondtam igent. De arra nem gondoltam, hogy ez egy politikai pálya kezdete. Még akkor sem éltem bele magam, amikor a 17. helyre tettek a választási listán, de miután bekerültem a parlamentbe, úgy tekintettem erre, hogy ha bizalmat szavaztak nekem, helyt kell állnom.

Nagyszüleit kitelepítették. Önt arra nevelték, hogy mindig ki kell állni az igazunkért, vagy ellenkezőleg, hogy hallgassunk, mert a hatalom mindent megtorol? 

Amikor ketten maradtunk a konyhában, édesanyám sokat mesélt arról, hogy a családból csak ő maradt itt egyedül, annak köszönhetően, hogy már férjnél volt. Német származású volt, Misérden laktak, szüleit és testvéreit is kitelepítették, édesanyjával soha többé nem találkoztak. Hosszú és bonyolult engedélyeztetés után 1957-ben jutottunk ki, de a nagymama akkor már nem élt, és a család úgy szétszóródott, hogy nem is tudtak egymásról. Édesapám, Fischer Károly szüleit Magyarországra hurcolták. Sok ilyen titkot őriztek akkor az emberek, édesapám például még a kitelepítéstől is ritkábban beszélt az orosz hadifogságról. Ilyen családi örökséggel adott, hogy az embernek fejlett lesz az igazságérzete.

A rendszerváltás utáni lelkesedést hamar felváltotta a kijózanodás?  

Már 1990-ben, amint felütötte a fejét a nacionalizmus. Az első nagy trauma a politikában az volt számomra, amikor a szlovák nyelvtörvényt támogató tüntetők fejszével verték a parlament ajtaját, bennünket pedig a hátsó ajtón menekítettek ki. Még a szlovák politikum demokratikusabb része is azt mondta, hogy a magyarellenesség kell ahhoz, hogy a szlovák nemzet meghatározza önmagát. Ez például Ján Čarnogurský szájából hangzott el.

Mečiaron milyen hamar látott át? Mert sokan azt gondolták a kezdetekben, hogy rettentő a munkabírása, és mindenhez ért.  

Számomra már belügyminisztersége alatt kiderült, hogy nem egy politikusi őstehetség, hanem egy pszichopata. Nyitrán volt vele találkozónk, és engem bíztak meg, hogy terjesszem elő a magyarok problémáit, követeléseit. Senki nem is ellenőrizte, mit fogok mondani, ma ez valószínűleg már nem fordulhatna elő.

Mečiart eléggé felbőszíthettem, mert azt válaszolta, hogy a börtönök üresek, van elég hely a magyaroknak.

Az ülés végeztével Sidó Zoltán átugrott a padokon, és elkapta a gallérját. Mečiar elvörösödött, nagy kiabálás kezdődött. Ekkor vált nyilvánvalóvá számunkra, mit szánnak nekünk. 

Ehhez képest az európai uniós politika sokkal kultiváltabb? 

A nemzeti parlamentekkel ellentétben az európai parlamentben egy politikai frakciónak sincs többsége, mindig szövetségeseket kell keresni ahhoz, hogy egy törvényjavaslat megfelelő támogatást kapjon. Ez megtanítja az embert tárgyalni, érvelni, kompromisszumokat keresni. Ezért készül annyi hatástanulmány, hogy tudjuk, melyik törvénynek mi lehet a következménye.  

Szlovákiában ez például egyáltalán nem szempont. 

Dermesztő, mennyire nem számít a szakértelem. Rettenetes cinizmussal kormányozzák az országot, bárki bármit megtehet, csak az a fontos, hogy a mi kutyánk kölyke legyen. Hiába írta meg Ódor Lajos, merre tartunk, milyen kihívásokkal nézünk szembe, mit kellene gyorsan megtennünk, hogy ne szakadjon a nyakunkba minden, ez senkit nem érdekel.

Mit gondol Ódor Lajos döntéséről, hogy a Progresszív Szlovákia listáján indul az EP-választáson?  

Meglepett. Azt hittem, hogy a Világbankban, az Európai Bankban vagy más neves pénzintézetben fogjuk őt viszontlátni magas poszton. Úgy értelmezem a döntését, hogy európai tanulmányútra küldték, hogy felkészüljön a hazai megmérettetésre.

Nem sajnálatos, hogy a szlovákiai magyar gyűjtőpártnak nem sikerült őt megnyernie? 

Ez egy egyedülálló lehetőség lett volna, de nem adtam neki sok esélyt.  

Alighanem már az első gombot is rosszul gombolták be, amikor arról beszéltek, hogy nem elég jó magyar. Egyáltalán ki a jó magyar?  

Már a kérdés is rossz. Van jó ember és rossz ember, és a magyarok között is van jó és rossz ember. De ha én olyan politikai szubjektumot építek, amelyik minden magyart hivatott képviselni, akkor nincs jó meg rossz magyar.  

Az Európai Unió jövőjét hogy látja? Valóban felőrölheti a saját bürokratikus rendszere és a túlzott liberalizmusa, ahogy azt Orbán Viktor jósolja?  

Orbán Viktornak egy dologban igaza van, hogy a deglobalizáció előbb-utóbb teret fog nyerni, és regionális csoportosulások alakulnak ki. De a világ térképén Európa is csak egy régió, és az ilyen picike országok, mint Szlovákia vagy Magyarország mindig függni fognak a nagyobb országoktól. Az EU szerintem sikerre ítélt szövetség, hacsak belülről nem ziláljuk szét. Minden más megoldás sokkal kockázatosabb. Hová szeretnénk tartozni, az orosz vagy a kínai befolyás alá?

Ahhoz az érveléshez mit szól, hogy Európa vesztét az okozza, hogy elfordul a keresztény gyökereitől?  

A liberalizmus eszméje már a francia forradalommal megjelent, és Európa ebbe nem pusztult bele. Fel kellene tennünk magunknak a kérdést, melyik keresztény gyökerekhez akarunk visszatérni. Azokhoz, amelyeket tűzzel-vassal terjesztettünk, vagy azokhoz, amelyek megalkudtak a diktatórikus rendszerekkel? Európa mindig is sokszínű volt, Spanyolországban ott voltak a mórok, Magyarországon a törökök, a Balkán ma is sokvallású, és nem roppant bele a kereszténység. 

EP-képviselőként mi volt a fő motivációja?  

A vasfüggöny megszűnése után nagyon nagy dolog volt számomra az, hogy beleszólhatunk az európai politikába. Szerettem, hogy megalapozott döntéseket lehet hozni, háttértanulmányokkal, elemzésekkel. Soha nem kényszerítették bele az embert olyan döntésekbe, amelyekről semmit nem tudott. Aki akarta, az minden információt megtalált.  

Mire a legbüszkébb az ott elért eredményei közül? 

Amikor befejeztem az ottani munkát, arra voltam a legbüszkébb, hogy erős ellenszéllel szemben sikerült tető alá hozni egy emberkereskedelemmel kapcsolatos irányelvet, amely először nyúlt bele a tagországok büntető törvénykönyvébe, lehetővé téve az információcserét az Europol és más intézmények közt. 

Miért ennyire lassú az EU, amikor valamelyik országot fegyelmezni kell?  

Amikor kialakultak az ellenőrző mechanizmusok, lassú, pozitív fejlődés volt Európában, nem kellett krízishelyzetekre gyorsan reagálni. Erre jó példa, hogy most, tíz év után ért el az EU oda, hogy a nők és a férfiak bérezése közti különbséget szüntessük meg, és az egyes pozíciók bérezése legyen nyilvános. 2026-tól lesz érvényes ez az irányelv, amelyet még mi készítettünk elő. Ezek nehéz döntések, ráadásul a lobbiszervezeteknek is van beleszólásuk.

Soros Györggyel összefutott valaha az Európai Parlament folyosóin? 

Soha. Abszurdnak találom a gondolatot, hogy mindent egy ember tudna igazgatni, mindenben az ő akarata érvényesülne. Az Európai Parlamentben annyi érdek ütközik, hogy ez elképzelhetetlen. 

Az őshonos kisebbségeket illetően miért annyira nehézkes és elutasító az Európai Unió? 

Mert Nyugat-Európa a saját kisebbségi kérdéseit jól-rosszul megoldotta az alatt az ötven év alatt, amíg nálunk ilyesmiről szó sem lehetett. Ma pedig alapvetően nem az őshonos kisebbségek, hanem a bevándorlók foglalkoztatják Európát.

Sokadszori nekifutásra megújulhat, megváltozhat a mostani szlovákiai magyar párt, vagy valami teljesen másra van szükség, új emberekkel?  

Egy biztos, hogy építkezni kellene. Soha nem tudott megvalósulni, hogy legyen a párt mögött egy szakértői csapat. Pedig annyi fiatal van, akik hajlandóak lennének segíteni. Jelenleg nem látom a szlovákiai magyar politikum arculatát, nem látom, mi fontos számára, mi mellett áll ki. Ezek kardinális kérdések, ha jövőt akarunk építeni. Fontos, hogy valaki előterjessze azokat a kisebbségi ügyeket, amelyeket a szlovákok észre sem vesznek, nem fontosak számukra, vagy a nacionalista előítéletek miatt egyszerűen elutasítják őket.

Fico pedig mintha a szövetségesünk lenne, mert állítólag ő már nem az Fico, aki volt. 

Az biztos, hogy nem, mert sokkal rosszabb. Rettenetesen foglalkoztat és bánt engem, hogy nem látom, mit akar az országgal. Mert egyelőre csak az látszik, hogy a bosszú hajtja őt. Egyébként nem bízná az ország koronaékszerét, a legnagyobb nemzeti parkot egy orvvadászra, a kulturális minisztériumot egy konspirátorra. Szerintem ez is a bosszú és a megalázás része.

Az jó és fontos, hogy mindig indít köztársasági elnökjelöltet a magyar párt?  

Abból a szempontból jó, hogy jelezze, hogy itt vagyunk, és egyenjogúak szeretnénk lenni. 

Több szlovákiai magyar pártelnököt ismert, együttműködött velük. Forró Krisztián hol helyezkedik el az ön képzeletbeli ranglétráján? 

Nincs ilyen ranglétrám, mert mindig azt néztem, hogy ez a poszt nagyon komoly vállalás. Olyan emberből, aki ennek tudatában van, nem sok mozog a pályán. 

Fel szokták néha hívni szlovákiai magyar politikusok, hogy kikérjék a véleményét?  

Nem, de nem is akarok megmondóember lenni. Ez így rendben van. Más idők járnak, lehet, hogy már nem is releváns, amit én mondani tudnék. Elvek, értékek mentén tudnék csak tanácsot adni, de erre nem látok igényt.  

Mindig ki kell harcolni maguknak amit lehet, és azzal kell, akivel épp lehet?  

Igen, de azt is szem előtt kell tartani, mi lesz akkor, amikor Fico már nem lesz.

Lehet, hogy még egy választási időszakban marad, de látva azt, ahogy a szlovákiai magyar politikum viszonyul hozzá, belénk fogja törölni a cipőjét. Fico nem a szövetségesünk, ha ezt nem ismerjük fel, a demokratikus szlovák pártok számára szalonképtelenné válunk.  

Egy háztartásban él Kinga lánya családjával. Milyen főállású nagymamának lenni? 

Nagyon jó. Mi így laktunk együtt a szüleimmel, édesanyám rengeteget segített, és számomra is nagy élmény, hogy látom az unokáimat felnőni. A nagyobbik épp Helsinkiben van ösztöndíjjal, számítógépes játékokat rajzol, a kisebbik most jelentkezett Prágába kvantumtechnológia szakra. Jókat beszélgetünk, csodálom, milyen okosak, mennyit tudnak a világról. Sokat tanulok tőlük.