Karl Lagerfeld macskája milliókat örökölhet az elhunyt divattervezőtől

Karl Lagerfeld
Párizs |

Karl Lagerfeld házi kedvence, Choupette válhat a földkerekség leggazdagabb macskájává - írja az AFP francia hírügynökség, felidézve, hogy a kedden, 85 évesen elhunyt divattervező korábban azt mondta: gondoskodott arról, hogy macskája folytathassa azt a fényűző életmódot, amelyhez hozzászokott. Choupette-nek egy testőre és két komornája is van.

"Choupette egy gazdag lány" - mondta egyszer a divattervező a francia televíziónak, az AFP szerint ezzel utalva arra, hogy beleírta végrendeletébe a fehér, bolyhos burmai macskát. "Ő (Choupette) a saját szerencséjének kovácsa" - tette hozzá Lagerfeld, feltehetőleg arra a körülbelül hárommillió euróra célozva, amelyet macskája keresett azzal, hogy szerepelt egy német autógyár és egy japán kozmetikai márka reklámjában.

"Ha bármi történik velem, a személy, aki majd gondoskodik róla (Choupette-ről), nem fog nyomorogni" - mondta korábban Lagerfeld.

Choupette - akit a divatvilágban "Császárnak" becézett divattervező Greta Garbo híres színésznőhöz hasonlított - egyfajta kultuszfigurának számít a divatvilágban, a közösségi médiában található oldalait több mint 170 ezren követik. 

A macskáról ezenkívül könyv is jelent meg Choupette, la vie enchantée d'un chat fashion (Choupette: egy divatmacska varázslatos élete) címmel, benne olyan fényképekkel, amelyeken Linda Evangelista szupermodellel vagy Laetitia Casta modellből lett színésznővel együtt látható. Velük ellentétben azonban Choupette-nek soha nem kell figyelnie arra, hogy mit eszik.

A könyv tartalmazza Choupette kedvenc ételeinek receptjeit, egyes fogásokat a legjobb párizsi éttermek álmodtak meg. Ilyen fogásnak számít például egy királyrákból, füstölt lazacból és kaviárból álló étel. Choupette ráadásul olyan ínyenc, aki a hétköznapi macskákkal szemben az asztalnál étkezik.

"Olyan ő, mint egy emberi lény, csak egy extra tulajdonsággal, ami a hallgatás. Ő áll az én világom középpontjában" - mondta róla egyszer Lagerfeld.

Choupette 2011-ben került Lagerfeldhez, amikor egy fiatal barátja és múzsája, Baptiste Giabiconi férfimodell két hétre rábízta az állatot az excentrikus művész egy háztartási alkalmazottjára, a nyaralásból visszatérve azonban nem ment érte.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?