Hitler és Lenin küzd a polgármesteri posztért egy perui településen

hitler lenin
Lima |

Egy Hitler és egy Lenin keresztnevű férfi küzd a polgármesteri székért Yungar perui településen az október 7-i helyhatósági választásokon. 

A náci diktátor nevét viselő jelölt, Hitler Alba Sánchez elmondta az RPP rádiónak, neve nem jelenti azt, hogy bármiféle szimpátiát érezne Adolf Hitler iránt, keresztnevét

az apja választotta, valószínűleg azért, mert "olyan külföldinek hangzott".

Amikor történelmi tanulmányai során megtudta, hogy kiről nevezték el, meg akarta változtatni a nevét, de végül mégsem tette, mert környezete megszokta és így fogadta el, másfelől az apja akaratával való szembefordulásnak érezte volna a névváltoztatást. "Én a jó Hitler vagyok, mi mindig csak jót cselekedtünk, az emberek ismernek bennünket" - mondta. 

Hitler Alba Sánchez egyszer már volt az Andokban fekvő település polgármestere, 2011 és 2014 között.

Ellenfeléről, Lenin Vladimir Rodríguezről nem sokat tudni, Alba szerint egy rivális párt azért állította a nem is a faluban élő jelöltet, hogy összezavarja a szavazókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?