Angelina Jolie és Brad Pitt megegyezett gyermekeik felügyeleti jogáról

brad pitt angelina jolie

A válófélben lévő Angelina Jolie és Brad Pitt egyetértésre jutott gyermekeik felügyeleti jogáról - közölte pénteken Samantha Bley DeJean, a színésznő ügyvédje.

Az egyezség egy jogi szakértő által kidolgozott javaslatokra alapul - tette hozzá az ügyvéd részletek ismertetése nélkül.

Pitt és Jolie, akik 2004 óta éltek együtt, 2014 össze is házasodtak, ám két éve bejelentették be, hogy kibékíthetetlen ellentétek miatt elválnak. 

Hollywood egykori álompárjának három saját és három örökbe fogadott, 10 és 17 közötti gyermeke van. A gyerekek elsődleges felügyeleti jogát a válás elindításakor Jolie kapta meg, a végső megállapodást mostanra dolgozták ki.

A színésznő korábban elmondta, azért döntött a válás mellett, mert nem értett egyet azzal, ahogyan férje a gyerekekkel bánik, állítólag bántalmazta is őket. Pittet gyermekvédelmi és FBI-vizsgálat is tisztázta ezen gyanú alól.

Megállapodásuk azt jelenti, hogy gyermekelhelyezés kérdésében nem lesz per

A válás további részleteiről azonban nincs megegyezés, mindkét fél korábban hangoztatta, hogy el akarják kerülni a peres megoldást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?