Stabilizációs kölcsön

pénz euró

Azok a nappali tagozatos, baccalaureatusi képzésben részt vevő hallgatók, akik ápolónak vagy nővérnek tanulnak, és már most tudják, hogy az iskola befejezése után az egészségügyben maradnak, a diákhitel egy speciális fajtáját, ún. stabilizációs kölcsönt igényelhetnek.

Bizonyos feltételek mellett a pénz egy részét nem kell visszafizetniük.

Az új típusú kölcsönt azért vezették be, hogy itthon tartsák a frissen végzett nővéreket, ápolókat. Stabilizációs hitelért csak bizonyos iskolák hallgatói folyamodhatnak, például a Szlovák Egészségügyi Egyetemen vagy más egyetemek orvosi karán nővérnek, illetve ápolónak tanulók (az iskolák listája a www.fnpv.sk honlapon található). Az igénylőnek szlovák állampolgárnak vagy itteni állandó lakhellyel rendelkező uniós polgárnak kell lennie, illetve lehet külföldi szlovák is.

A stabilizációs hitel összege 2000 euró. A kamatláb ugyanannyi, mint a standard diákhitel esetében, vagyis 3%. A futamidő 5–10 év. A hitel nem kötött felhasználású.

Kapcsolódó cikkünk

Az igényeket évente négyszer – szeptember 15-ei, október 31-ei, január 31-ei és március 31-ei dátummal – lehet benyújtani. Egy akadémiai évben csak egyszer, a tanulmányai során legfeljebb hatszor igényelhető. A 2020/2021-es tanévben 2 548 000 eurót különítettek el e célra.

Intézni úgy kell, mint a rendes diákhitelt. Az űrlap letölthető az FNPV honlapjáról. Ha túl sok igény érkezik, fontossági sorrendet állítanak fel, s legkésőbb a leadási határidőtől számított 60 napon belül döntenek.

A stabilizációs kölcsön azért lehet vonzó, mert aki az iskola befejezése után az egészségügyben marad, annak a ledolgozott időszak arányában elengedik az igényelt összeg egy részét. Minél tovább dolgozik valaki nővérként vagy ápolóként, annál kevesebbet kell visszafizetnie.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?