Megrohanták szlovák és cseh klinikákat a meddő magyar anyák (VIDEÓVAL)

meddőség

Ma Magyarországon 150 ezer meddő pár vár arra, hogy a sejtjeik egy petricsészében egyesüljenek. Azzal, hogy államosították az ellátást, a rendszer nem lett jobb, sőt. Ennek járt utána az ATV  Heti Napló című műsora.  

A Hadas Kriszta által készített riport sokkal többet megmutat a magyar viszonyokról: nem „pusztán” a lombikprogram helyzetét tárja elénk (pedig már az is önmagában elég lenne), hanem a bezáródó kommunikációs kapukat is megláthatják azok, akik sokszor nem értik, miért egyoldalúak a tudósítások, miért nem szólal meg a másik oldal. Most láthatjuk: mert nem akar.  

A riport egy lombikprogramban résztvevő anyával kezdődik, akik arról beszél, hogy 

Amikor te kanosszát jársz azért, hogy esélyed lehessen babát szülni, aztán jön valaki, aki egy vállrándítással közli, hogy becsúszott ez a gyerek, lehet, nem is tartjuk meg, szóval azt senki nem tudja elképzelni, milyen érzés. Amikor a második, harmadik vérvételed eredményéből látod, hogy nem sikerült, azt kutyanehéz feldolgozni.  

Hadas Kriszta ezt követően elmondja a hátteret: 2019 végén a magyar kormány bejelentette, hogy állami kézbe veszi a 6 magán meddőségi klinikát és 45 év alatt - öt beültetésig - ingyenessé teszi a kezeléseket, szűrővizsgálatokat és gyógyszereket az érintettek számára. Az állam megvette az intézeteket a tulajdonosoktól, akiknek nem volt más választásuk, mint eladni azokat. Magyarországon ezek után összesen három magánklinika maradt, de a kormánytöbbség úgy döntött, hogy 2022 júliusától kizárólag állami centrumokban lehet meddőségi kezeléseket végezni. A három megmaradt magánklinikából egyet még megvett az állam, kettő pedig tavaly ősszel bezárt.  

Az egyiket az utóbbiak közül be is mutatja a riport – a hely, ahol petesejteket szívtak le és ültettek vissza anno, most plasztikai műtétek helyszínéül szolgál.  

  • Az ön paciensei hová mentek? – kérdezi az újságíró a nyilatkozó orvost.   
  • Aki megteheti, most kivár. Egy része a pácienseknek megpróbál az állami rendszerben bejutni. Azokat pedig, akik a magánszolgáltatói körülményekhez ragaszkodnak, külföldön találják meg.  

Az anyag ekkor ér ahhoz a ponthoz, hogy választ keressen arra, az államosítás miatt miért borult meg a rendszer, miért lettek „irgalmatlan hosszúak” a várólisták? S ekkor látjuk a riporter reménytelen küzdelmét a hatóságokkal, a minisztériumokkal és az országos kórházi főparancsnokkal, aki legalább válaszol a megkeresésére, de annyiban, hogy az interjút nem engedélyezi a kiszemelt orvossal.  

A Facebook-os lombik csoportból közben ömlenek a panaszok: hónapokban mérhető várólistákról, futószalagon vizsgált nőkről írnak a meddő anyák. Egy snitt után aztán Brnoban találjuk magunkat, ahol már minden hetedik paciens magyar. A riport címe is az az, hogy Szlovákiába és Csehországba menekülnek a magyar anyák a kezelésért, s bár külön nem térnek ki a szlovák szálra, de biztos, hogy a szlovák klinikák is fogadják a magyarokat. Brnoban mindenesetre kétmillió forint egy kezelés, várólista ott nincs, legfeljebb a konzultáció időpontjánál kell nagyjából három héttel számolni. De megéri, mert a cseh klinika hagy időt a (magyar) meddő anyára: egy óra áll rendelkezésre mindenki számára. Magyarországon ezzel szemben rendre 65 beteg vár az orvosra… - mondja az egyik nyilatkozó Hadas Krisztának.  

Aki pedig kíváncsi a csattanóra is, az a videót itt tekintheti meg:  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?