Így látta Kóbort a győri szervező, a Városházánál tartotta a klasszikus Omega az utolsó nagykoncertjét 2013-ban (GALÉRIÁVAL)

omega
Győr |

A klasszikus felállású Omega utolsó nagy koncertjét Győrben adta a 2013-as nyárnyitón. Többtízezres tömeg hallgatta a Városháza előtt, erről a koncertet szervező városházi referenssel beszéltünk. Gyarmathy Orsolya szerint Kóbor Jánosnak semmilyen sztárallűrje nem volt, és másodjára más ismerőnként köszöntötte őt. 

Az Omega 2007-ben a Dunakapu téren tartott nagykoncertet, de Gyarmathy Orsolya, a városháza nemzetközi referense szerint már akkor is felmerült, hogy a helyszín kicsi ehhez. A hatalmas sikeren felbuzdulva a város 2013-ban ismét az Omegát hívta meg a nyárnyitóra, s ezúttal a Városháza elé szervezték a nyitányt. A koncertet Budapesten jelentette be a városvezetés, Győr ugyanis ekkor díszvendége volt az utazási kiállításnak, s ekkor mutatták be egyébként a 2017-re szervezett EYOF arculatát is. 

 „Én ekkor, Budapesten találkoztam először Kóbor Jánossal. Kiszállt a kocsiból, elé mentem és - emlékszem - épp az járt fejemben hogyan köszöntsem, mert mégis csak apám korosztályába tartozott. Erre az volt az első szava: „nehogy magázni merj”. Hihetetlenül közvetlen, laza ember volt. De az egész zenekar hétköznapi módon viselkedett, nem volt bennük kivagyiság, nem voltak sztárallűrjeik” - számol be az Omegáról. 

„Másodszor Győrben találkoztunk, ott már felismert és ismerősként üdvözölt Kóbor János. Te voltál ott a sajtótájékoztatón - ezt mondta. Este kilenckor volt a koncert és ők négyre érkeztek oda a Városházához, a hangbeállásra. Miután - körülbelül félhat körül - a zenekar lement a színpadról, a Benkő László még egy jó órát gyakorolt a zongorán. S mivel a gyalogosoktól nem lehetett elzárni a helyszínt, egyre több és több ember gyűlt össze erre a mini Benkő-koncertre” - idézi fel a nem várt szórakoztató elemet. 

A zenekar nem aludt Győrben, öltözőjük a városházán volt, ahová harapnivalót és italt készítettek nekik a szervezők. Gyarmathy Orsolya szerint e téren is szerény volt az Omega, meleg ételt sem kért, csak szendvicset, na meg persze sört a meleg napra, teát, kávét és minimális rozét, fehérbort. Ezt azért tudják ma is, mert mindent rögzítettek a nagyszabású koncert dokumentációjában. 

Ami a színpadot illeti, a zenekar kifutót kért, amin közelebb léphet a közönséghez. A hangszereket ők hozták, a dobokat is, amit főként a külföldiek szoktak a helyszíni szervezőktől kérni a repülőút korlátai miatt. A fény-, a hang- és a színpadtechnika biztosítására Gyarmathy Orsolya három árajánlatot kért, és Frenreisz Károly cége nyerte meg a munkát - őt feltehetően nem kellett az Omegának bemutatni. 

Többezres tömeg hallgatta és nézte az Omegát, az időjárás kegyes volt, pedig a szervezők izgatottan nézték a felhőket és a jelentéseket. Esőnapra kötöttek szerződést, halasztani kellett volna, ha kapunk egy júniusi vihart. 

Nem felejthetjük azt sem, hogy miről szólt még ez a nyárnyitó. Először is a BL-győztes és magyar bajnok Audi ETO KC tagjait köszöntötte Borkai Zsolt polgármester, másrészt köszönte az árvízi védekezés során tapasztalt összefogást. Épp az előző hétvégén, június 8-án tetőzött Nagybajcsnál, majd Győrnél minden idők árvize. 

A koncertről pedig az együttes már elhunyt fotósának, Cikkely Lajos emlékoldalán így írnak: „ez a győri Omega koncert tekinthető az utolsó klasszikus felállású koncertnek” (…). „Hatalmas tömeg volt, mi páran vonattal mentünk, és egy kiadós éjszakai bulizás után hajnalban indultunk vissza vonattal Budapestre. Megdöbbentő volt megtapasztalni, hogy több száz Omega koncertről ott ragadt utastárs száll fel a vonatra másnap hajnalban. Hiába, az Omega az Omega. Legenda. Mint az egyik képen látható, alig voltak…  És akkor még mi is egyben voltunk.” 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?