Madrid szerint egymilliárd eurós kárt okozott a katalán válság

katalán
Madrid |

A válság egész Spanyolországot visszahúzza, mert Katalónia  a gazdaság motorja.
 

Mintegy egymilliárd eurós gazdasági kárt okozhatott Spanyolországnak a katalán függetlenségi törekvések okozta válság, mert a tartományban a tavalyi utolsó negyedévben lelassult a növekedés – jelentette ki Luis de Guindos spanyol gazdasági miniszter.

„Katalóniában a gazdasági növekedés mindig nagyobb volt az országos átlagnál, lévén a spanyolországi konjunktúra fő motorja, viszont a negyedik negyedévben éppen hogy lerontotta az átlagot” – tette hozzá a miniszter. Szerinte a függetlenségpárti Carles Puigdemont volt katalán elnök kormánya okozta azt a hatalmas bizonytalanságot és bizalomvesztést, amely a helyi gazdaság lelassulásához vezetett. 

Katalóniában december 21-én előrehozott választásokat tartottak, az egységpárti Állampolgárok (Ciudadanos) 37 mandátummal az új törvényhozás legnagyobb képviselőcsoportja, míg a külön induló függetlenségpárti pártok összesen 70 képviselővel megszerezték a többséget. Más tömörülések összesen 28 mandátumra tettek szert. 

A gazdasági miniszter azt mondta, reméli, hogy az új katalán kormány „tudatában lesz annak, mekkora kárt okoz az effajta függetlenségi politika”, és felhagy az „egyoldalú intézkedésekkel”, amelyeket szerinte elutasít „egész Európa és a nemzetközi közösség”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?