Hanyatlik a versenyképességünk

<p>Pozsony. Szlovákia versenyképessége romlott 2008-ban a magas munkanélküliség és az állam rossz gazdálkodása miatt. Ez a fő következtetése a svájci IMD most megjelent nemzetközi összehasonlító elemzésének, amely a világ 57 országának versenyképességét hasonlítja össze statisztikai adatok és cégvezetők véleménye alapján.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

A World Competitiveness Yearbook a világ egyik legelismertebb, 1989 óta évenként megjelenő kiadványa, amelyik a nemzeti és egyes regionális gazdaságok versenyképességét elemzi és rangsorolja. A tegnap megjelent tanulmányt, amely ezúttal a világ 57 országát vett górcső alá, a svájci IMD, a világ egyik vezető üzleti iskolája szerkesztette; Szlovákiában az F. A. Hayek Alapítvány segédkezett az elemzés kidolgozásában.

A legversenyképesebb gazdaság e szerint továbbra is az USA, az európai éllovas pedig Svájc. A közép- és kelet-európai európai uniós tagállamok között Csehország vette át a vezető pozíciót a tavalyi első Észtországtól, az utóbbi ugyanis 12 helyet csúszott vissza a legfrissebb listán. Szlovákiának, amely a tavalyi 30-ról idén a 33. helyre esett vissza, az elemzés a továbbra is magas munkanélküliséget rója fel, amely a tavaly nyári 7,36%-ról mára 11%-ra nőtt. Nem kis problémát okoz az is, hogy az országban rendkívül magas a hosszabb ideje munkát keresők aránya. Elmarasztalják Szlovákiát az egyre rosszabb államháztartási mutatók miatt is, az elemzés szerint ugyanis a kormány egyre alacsonyabb hatásfokkal gazdálkodik. Előnyünkre válik ugyanakkor az előző kormány által egyszerűsített adórendszer, és az ennek köszönhető markáns gazdasági növekedés, amit csak a mostani gazdasági válság állított meg. Ján Oravec, az F. A. Hayek Alapítvány elnöke szerint az elkövetkező években a legnagyobb kihívás Szlovákia számára az államháztartási hiány féken tartása lesz. A válság átvészeléséhez csökkentenünk kellene a vállalkozók adminisztratív terheit, növelni az egészségügyi és szociális rendszer minőségét, valamint nagyobb védelmet kell nyújtani a külföldi beruházásoknak.

Csehország a tavalyi 28. helyről idén a 29-re esett. Az elemzés szerint nyugati szomszédunk helyzeti előnye a jó infrastruktúrának és a kedvező makrogazdasági helyzetnek köszönhető. Továbbra is problémás területnek számít az iskolaügy, hiszen rendkívül alacsony a főiskolai végzettséggel rendelkezők aránya. A tanulmány felrója nyugati szomszédunknak, hogy a tőzsdéje nem elég fejlett. Mindezek ellenére a volt kommunista blokk országai közül Csehország érte el a legjobb helyezést.

Magyarország 7 helyet csúszott vissza a tavalyi helyezéséhez képest és szinte valamennyi területen veszített versenyképességéből. A versenyképesség romlása a korábbi rossz gazdaságpolitika következménye volt. 2008-ban Magyarországé volt az egyik legmagasabb, a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-állomány, a 10. legalacsonyabb foglalkoztatási mutató és a 11. legalacsonyabb gazdasági növekedés az 57 ország között. A pazarló szociális háló miatt a foglalkoztatottakra jutó adóterhelés magas. A személyi jövedelemadó-teher Magyarországon a legmagasabb, a társadalombiztosítási járulékok nagysága terén is az „élmezőnyben” van déli szomszédunk. (mi, s, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?