Az egész országban hátráltatta az őszi munkákat a csapadékos időjárás

Itt az őszi betakarítás ideje
Pozsony |

A novemberi csapadékos időjárás az egész országban hátráltatta az őszi mezőgazdasági munkákat. Az országban a kukorica 76%-át, a cukorrépa 53%-át takarították be a múlt hét végéig – tájékoztatott Jana Holéciová, a Szlovák mezőgazdasági Kamara (SPPK) szóvivője.

„A Galántai járásban kiadós esőzések voltak az elmúlt napokban, emiatt akadozott a betakarítás. Másrészt az eső jót tett az őszi vetésnek, vagyis megalapozta a jövő évi jó termést” – tette hozzá Holéciová.

A komáromi járás területén 40-60 milliméternyi eső esett. Ott a kukorica 78%-át takarították be, a hozam hektáronként 7,39 tonna. A cukorrépának már a 88%-át felszedték, a hozam 50 tonna. Az őszi vetést a tervezett terület 95%-án sikerült elvégezni.

Holéciová azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság szeptemberi-októberi jelentése szerint Európa számos részén okozott gondot a betakarítás és az őszi vetés elvégzésekor a túl nagy szárazság, illetve más területeken a szokásosnál több csapadék. Ugyanakkor összességében elmondható, hogy a mezőgazdasági termelés szempontjából Szlovákiában és Európában is több csapadékra lenne szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?