A mohi atomerőmű átadása tovább késhet

Mohi |

Az eddig jelzettnél is tovább húzódhat a mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának az átadása – derült ki 
a parlament gazdasági bizottságának az építkezésen tett keddi ellenőrzését követően.

A Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója, Branislav Strýček szerint ugyan a harmadik blokk fizikailag már szeptemberben készen áll majd arra, hogy feltöltsék fűtőanyaggal, erre azonban csak a nemzetközi ellenőrző szervezetek látogatását követően keríthetnek sort. Ez utóbbi ugyanakkor csak november végén, december elején várható. Emiatt tovább késhet az erőmű jövő év elejére tervezett beindítása. Hogy ez pontosan mikorra várható, és sikerül-e betartani a megígért ütemtervet, azt egyelőre Marta Žiaková, a Szlovák Atomenergia-felügyelet (ÚJD) elnöke sem tudja.

„Számunkra nem az a fontos, hogy mikor kerül sor az átadásra, hanem az, hogy az erőmű biztonságos legyen”

– mondta Žiaková. Szerinte a harmadik blokk esetében van esély arra, hogy betartsák az aktuális ütemtervet, a negyedik blokk beindítása azonban kicsit késhet. Jana Kiššová (SaS), a parlament gazdasági bizottságának az elnöke szerint egyáltalán nincsenek megelégedve azzal, hogy az átadást folyamatosan későbbre halasztják. „Egy évvel ezelőtt még azt ígérték, hogy a harmadik blokkot az idei második negyed-évben beindítják, most pedig annak is örülhetünk, ha erre jövő februárban sor kerül” – mondta Kiššová. A mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építése már eddig is soha véget nem érő történetnek számított. Az eredeti tervek szerint a két blokkot 2013-ig szerették volna üzembe helyezni, az ütemterv tavalyi módosítása szerint pedig a harmadik blokk átadásának az idei második negyed-évben kellett volna megvalósulnia, a 4. blokk átadását pedig 2020 második negyedévére tervezték. Ezt azonban nemrég újabb nyolc hónappal toldották meg. Időközben az építkezés költségvetése is 2,8 milliárd euróról 5,4 milliárd euróra nőtt, amit nemrég újabb 270 millióval fejeltek meg. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?