FIGYELEM! Ezért a kihágásért akár 1500 eurós bírságot is kaphat

pénz euró

Energiaválság idején még többen gondolhatják úgy, hogy befűtenek a háztartási hulladékkal, de a törvény ezt szigorúan bünteti – figyelmeztetett a környezetvédelmi minisztérium Zöld vonala. Az önkormányzat 1500 eurós bírságot szabhat ki arra, aki szeméttel tüzel. Ezzel kapcsolatban számos bejelentés érkezik a minisztériumhoz.

„Bár egyesek azt gondolhatják, kényelmes és olcsó így megszabadulni a szeméttől, ráadásul még meleget is ad, de ez rendkívül káros az ember egészségére és a környezetre” – szögezte le a tárca. Emellett az alacsony hőfok és a kevés oxigén miatt nem is ég rendesen a hulladék, csak a környezetet szennyezi.

A háztartási hulladék elégetésével szén-dioxid, metán, üvegházhatású gázok és számos más vegyi anyag kerül a levegőbe, az ilyen szennyezés pedig légúti, keringési és számos más megbetegedést okoz. „Háztartási hulladékot csak az engedéllyel rendelkező szemétégetőkben lehet elégetni” – hangsúlyozta a minisztérium.

Már a korábbi fűtési szezonok alatt is több ezzel kapcsolatos bejelentés érkezett a tárcához, az is előfordul, hogy PET-palackokat, sőt fémdobozokat is elégetnek.

„Ha hulladékégetést tapasztal, forduljon a minisztériumhoz vagy az önkormányzathoz” – szólította fel a lakosságot a tárca. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?