A jelek szerint szándékos volt a torontói halálos gázolás

torontói gázolás
Toronto |

Szándékosnak tűnik annak a sofőrnek a tette, aki bérelt kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban, és elgázolt 25 embert, akik közül tíz meghalt - mondta keddre virradóra Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke.
 

Úgy fogalmazott, hogy "az incidens határozottan szándékosnak tűnik", de hozzátette, hogy továbbra sem ismert a sofőr indítéka.

Egyben megerősítette a CBC kanadai hírtelevízió korábbi közlését, miszerint az őrizetbe vett gyanúsított a 25 éves Alek Minassian. Mint mondta, a torontói külváros, Richmond Hill lakója nem szerepelt a rendőrség nyilvántartásában.

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter a közös sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta: a tett nem veszélyezteti Kanada nemzetbiztonságát. Arra utalt, hogy elszigetelt esetről van szó.
 

A rendőrség közlése szerint a férfi hétfőn az ebédszünet idejében hajtott fel a járókelőkkel teli járdára, és ott több mint egy kilométert haladt, elgázolva mindenkit, aki az útjába került. A 15 sebesült közül öt ember állapota életveszélyes.

Egy szemtanú, aki Ali néven mutatkozott be a CNN hírtelevízió riporterének, elmondta, hogy látta a teherautót felhajtani a járdára, és úgy látszott, a sofőr kifejezetten célba vette a gyalogosokat, és szándékosan gázolta el őket.

"Csak ment tovább, ment tovább, és elütötte az embereket, egyiket a másik után" - mesélte a szemtanú.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök "tragikus és értelmetlen támadásnak" nevezte közleményében a torontói Yonge utcában történteket. "Mindannyiunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva" - fűzte hozzá.
 

Időközben a CBC News hírtelevízió birtokába került egy videofelvétel a gyanúsított őrizetbe vételéről.

A videón látható, ahogy az utca közepén álló gyanúsított többször előrántott egy fegyvernek látszó tárgyat, amellyel a feléje közelítő rendőrök felé mutatott, és azt kiáltotta, hogy "Öljetek meg!".

Hírügynökségi beszámolókban méltatták azt a rendőrtisztet, aki önmérsékletet tanúsítva élve vette őrizetbe Alek Minassiant. Szakértők véleménye szerint a gyanúsított azt akarta, hogy a rendőrök végezzenek vele.

Goodale korábban elmondta: túl korai még, hogy a gázolásról meg lehessen állapítani, terrorcselekmény volt-e. Hozzátette: a kanadai kormány egyelőre nem emelte meg a terrorkészültséget.
 

A miniszter szót ejtett arról is, hogy egyelőre nem tudni, az incidensnek van-e köze a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport külügyminisztereinek Torontóban rendezett találkozójához, amelynek helyszíne nagyjából 30 kilométerre van a hétfői incidens helyétől. Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter bejelentette, hogy a tanácskozás kedden a menetrend szerint folytatódik. John Tory, Torontó polgármestere részvétét fejezte ki az érintetteknek. Az amerikai elnök hivatala Fehér Ház szintén részvétét fejezte ki a halálos áldozatok családtagjainak, és közölte, imádkozik értük, valamint minden "szükséges segítséget" felajánlott a kanadai kormánynak. A washingtoni látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök "mély szolidaritását fejezte ki a kanadai néppel".

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatában azokra hívta fel a figyelmet, akik nyugalommal és bátorsággal, egyetlen lövés eldördülése nélkül oldották meg a kritikus helyzetet, és ezzel emberéleteket mentettek meg. Egyúttal felajánlotta az Európai Unió bárminemű segítségét, amelyre a kanadai hatóságok igényt tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?