Eltemették a három gímesi diáklányt, akik a buszbalesetben vesztették életüket

buszbaleset
Kolon |

A koloni (Kolíňany) Árpád-házi Szent István templomban a legközelebbi hozzátartozók részvételével gyászmisét tartottak vasárnap a múlt szerdán buszbalesetben elhunyt áldozatok lelki üdvéért. A szertartást Viliam Judád nyitrai megyéspüspök és helybeli papok celebrálták.

A november 13-én történt balesetben 12-en vesztették életüket.

A hozzátartozókhoz szólva a püspök azt mondta, szeretteik megtalálják helyüket Isten oldalán, és az imádságokon keresztül továbbra is tarthatják velük a kapcsolatot, és véghezvihetik, lezárhatják azokat a dolgokat, amelyeket ők már nem tudnak.

Ezt követően a püspök részt vett a gímesi (Jelenec) gyászszertartáson és elkísérte utolsó útjára a baleset három fiatal áldozatát, Denisát, Natáliát és Veronikát. Felidézte, hogy 2017-ben a falu templomában ő szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a három lánynak.

A nyitrai megyéspüspök az egész országot megrázó baleset napján azonnal felkereste a faluban kialakított válságstábot, hogy lelki támaszt nyújtson az áldozatok hozzátartozóinak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?