Zero waste: lehet-e hulladékmentesen élni?

Átverés?

Ki ne szeretne egyszerűbb életet? Azzal azonban, hogy eldöntjük, egy környezetkímélőbb életvitelt szeretnénk folytatni, gyakorlatilag kijelentjük: hát nem mi. Mielőtt ugyanis a Johnson definíciója szerinti „életegyszerűsítés” bekövetkezne, az először sokkal bonyolultabb lesz, hiszen a mindennapi tevékenységeinket kell a megszokottól eltérően végeznünk. Ezen pedig az sem segít, hogy a közösségi média és a kapitalizmus divatot kreált az egyébként valóban egyszerű életmódból. A 2010-es évek (divat)mozgalma pedig kifejezetten kártékony volt, hiszen ha belegondolunk, aligha lehet egy környezetvédelmi mozgalmat hatékonynak mondani, ha az arra biztat, hogy majd attól leszünk igazán „zero waste-ek”, ha új dolgokat vásárolunk: újrahasználható menstruációs eszközöket, uniformizált üvegtárolókat és egy tucatnyi vászontáskát.

A menstruációs alsóneműt ráadásul megfelelő módon kell karbantartani, hogy hosszú ideig használható legyen; az üveg nem bomlik le, így amennyiben nincs megfelelően tárolva és újrahasznosítva, a legkevésbé környezetbarát alapanyag; egy vászontáskát pedig 7100-szor kell használnunk, hogy ökológiai lábnyoma neutralizálódjon (amíg ez nem történik meg, meglepő módon az eldobható nejlonszatyor sokkal környezetkímélőbb alternatíva). A leginkább környezetbarát megoldás az lenne, ha nem vásárolnánk semmit, hanem többször használnánk azokat a tárgyakat, amiket már birtoklunk. A „menstruációs szemetet” pedig nem is kéne egy lapon emlegetni a többivel, hiszen aligha termeli azt bárki jókedvéből.

Ámítás?

Bea Johnson, a mozgalom legfőbb képviselője egy befőttesüvegben gyűjtötte a szemetet, melyet a családja egy év alatt „termelt”. A tárolóba csak olyan szemét került, amit nem lehetett szelektíven gyűjteni. Hogy férhet bele egy befőttesüvegbe egy évnyi szemét? Sehogy. Bár a kihívást több környezetvédő is kipróbálta, összességében mindenki kételkedik annak (szemét- és) valóságtartalmában, hiszen nem éppen hihető, hogy az illető nem kap nyugtát a vásárláskor, nem szed semmiféle gyógyszert, nem utazik busszal, és nem vásárol olyan termékeket, melyek kizárólag újrahasznosítható csomagolásban kaphatók. Ezek az alapanyagok ugyanis nem gyűjthetők szelektíven. A kihívással a legfőbb probléma az, hogy arra sarkall, legyünk tökéletesek. Ez viszont lehetetlen, hiszen ez a fajta életmód privilégium: sok ember nem engedheti meg magának, hogy ne szedjen gyógyszert; hogy fém szívószállal igyon, ha bármiféle fogyatékossággal él; sok boltban nincs lehetőség csomagolás nélkül vásárolni; ha pedig az ember kórházba kerül, akaratlanul is szemetet termel, hiszen ott higiéniai okokból kizárólag steril és eldobható eszközöket használnak. Fontos aspektus továbbá az is, hogy az üvegben csupán a „látható” szemetünket gyűjthetjük, pedig az egyes termékek szállításának környezeti terhelése sokkal fontosabb tényező, mint az, hogy műanyag csomagolásban érkezik-e.

Valószínűleg mindenki számára ismerős az úgynevezett „ökológiailábnyom-kalkulátor”, mellyel kiszámolhatjuk, pontosan mennyire terheljük mindennapi szokásainkkal a környezetünket. Ezt a számlálót azonban azzal a céllal hozta létre 2005-ben az Ogilvy kőolaj-finomító vállalat, hogy az egyéni környezetszennyezésre helyezze a hangsúlyt ahelyett, hogy az emberek észrevennék, a cégek a probléma fő forrásai. A Coca-Cola vállalat (az egyik legnagyobb környezetszennyező) által gyártott üdítők csomagolásán is szerepel a „hasznosíts újra” felirat, melynek célja ugyanez. Bár egyéni hozzájárulásunk is fontos, a vállalatok szerepe ebben sokkal nagyobb. Ezért minden esetben mérlegeljük, hogy „kire szavazunk” a pénzünkkel: ha a helyi kisvállalkozók termékét választjuk, ami műanyag csomagolásban érkezik, azzal sokkal környezetbarátabb döntést hozunk, hiába vegán és „mindenmentes” egy alternatív, külföldi áru.

Követendő példa?

Ha az interneten rákeresünk a „zero waste” kifejezésre, rengeteg olyan, kreatív ötletet találunk, melyek segíthetnek belekezdeni egy tudatosabb életmódba. Ilyen szempontból a mozgalom létezése egyértelműen hasznos. Kártékonysága főként abban nyilvánul meg, hogy az elérhetetlen tökéletességre biztat, és ilyen szempontból egyáltalán nem inkluzív.

 Azáltal, hogy valaki közép-kelet-európai, eredendően környezetkímélő lesz: hogy a pörköltet egy elmosott és újra felhasznált fagyisdobozban szállítja, hogy befőzéskor a házi lekvárt majonézes üvegbe tölti, vagy épp azáltal, hogy a régi ruháit felvágja, és rongyként használja őket tovább. Ha egy barátom azt mondaná, szeretne zero waste-életmódot folytatni, és megkérdezné, mi lenne a legfőbb tanácsom, azt válaszolnám, hogy ne kezdjen bele. Ha viszont „csupán” környezetkímélőbb életvitelt folytatna, akkor azzal kezdje, hogy ne vegyen felesleges dolgokat, folytassa azzal, hogy szelektálja a szemetet, majd próbáljon meg kevesebb húst enni. És legyen jó kelet-közép-európai, mint ahogy azt eddig is tette.