A magas vérnyomásúak fele nem is tud betegségéről

magas vérnyomás

Emlékszik, amikor a szülők megmondták, mit kell tennie, hogyan kell viselkednie, vagyis mi jó önnek, s amikor megkérdezte: De miért? A válasz csak ennyi volt: „Azért, mert én mondom.” Most eljött az ideje annak, hogy ön vegye rá a szüleit, hogy menjenek el szűrővizsgálatra. Mondja nekik, hogy méressék meg vérnyomásukat, mert szeretné, hogy még sokáig velük lehetne. Mutasson nekik példát!

A magas vérnyomás vagy hipertenzia az újkori járványok egyike. Tünet nélküli csendes betegségnek is tartják, amely 25 éves kortól a népesség több mint 40 százalékát érinti.

Előfordulhat, hogy a magas vérnyomásúak fele nem is tud betegségéről.

Ha kezeletlenül marad, óriási gazdasági és szociális kárt okoz.

Kockázati tényezők

Akkor alakul ki, amikor az erekre tartósan nagy nyomás nehezedik. Magas vérnyomásról beszélünk már 140 Hg/mm-től, és minél magasabb ez az érték, annál súlyosabbak az esetleges kockázatok. Minden 20/10 Hg/mm emelkedés kétszeresére emeli a szív- és érrendszeri betegség kialakulásának kockázatát. Általában 5 ember közül kettőnek magas a vérnyomása, miközben a férfiak kissé nagyobb veszélyben vannak. Világszerte a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az agyi érkatasztrófák legfontosabb kiváltójaként tartják számon.

Kiválthatja családi érintettség vagy egészségtelen életmód. Ma már nem ritka a fiatalok körében sem. Ráadásul ők nem ismerik a magas vérnyomás tüneteit, így gyakran a stressz és más diagnózisok számlájára írják. Elhanyagolják ellenőrzését, és ha véletlenül magas értéket mérnek, azt a véletlennek tekintik és nem tartják betegségnek. A legfontosabb kiváltó tényező az életkor, a nem, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly és a kövérség, a magas sófogyasztás és a stressz.

Ellenőrzése és kezelése

A rendszeres mérés az egyedüli módja annak, hogy a betegséget diagnosztizálják, sőt csökkentsék a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Ha a magas vérnyomást nem kezelik, agyi érkatasztrófát, szívinfarktust és vesekárosodást válthat ki. Ez a betegség nem örökölhető, de tény, hogy bizonyos családokban halmozottan fordul elő.

Ha valakinek magas vérnyomása, azt valóban kezelni kell még az ideális érték elérése után is. A betegek több mint 75 százalékának kombinált kezelésre van szüksége. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy ha több gyógyszert kell szedniük, rendszerint nem szedik helyesen, megváltoztatják az adagolást, vagy valamelyik gyógyszert egyszerűen kihagyják. Ez azonban rendkívül veszélyes és az életet is fenyegető magatartás. Már egy gyógyszer kihagyása is hirtelen megemelheti a vérnyomást. Megoldást jelenthet az a gyógyszer, amelyben 2-3 hatóanyag van. Több előnye van: kevesebb tablettát kell szedni, ennek a beteg általában örül, ellenőrzés alatt lehet tartani a vérnyomást és a kezelés hatékonysága is megnő. Ezért kell minden felnőttnek időnként ellenőriztetnie a vérnyomását.

Azt szeretném, ha minél hosszabb ideig együtt legyünk”

Az Egészségesebb Szív Szövetsége polgári társulás ebben az évben bekapcsolódott a pretozetitohovorím, becauselsayso nemzetközi projektbe, amelyet a magas vérnyomás megelőzése és ellenőrzése miatt indítottak el. Mivel május a magas vérnyomás hónapja, ezért bizonyos helyeken mindenkinek ingyen megmérik a várnyomását. Lényege, hogy a gyerek arra ösztönzi a szülőt, hogy méresse meg vérnyomását, védje egészségét és fordítson figyelmet a megelőzésnek. Ám nem elég csak azt mondani: „Méresd meg a vérnyomásodat!”, türelmesen el kell neki magyarázni az okokat, amelyek miatt fontos a magas vérnyomás megelőzése és kezelése. Egyértelműen tudtára kell hozni: „Azt szeretném, ha minél hosszabb ideig együtt legyünk.”

A magas vérnyomás világnapján, május 17-én Szlovákia egész területén a Benu és az Apotheke bizonyos gyógyszertáraiban ingyen megmérik mindenkinek a vérnyomását.

A kampányról, az ingyenes vérnyomásmérés helyszíneiről, magáról a magas vérnyomásról még többet a www.pretozetitohovorim.sk, a www.presrdce.eu vagy a www.becauselsayso.net honlapon tudhatnak meg még több információt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?