Károsíthatják a szívet az e-cigaretták

e-cigaretta

Károsíthatják a szívet az e-cigaretták - derítették ki a Stanford Egyetem szív- és érrendszeri intézetének kutatói.

 A dohányzás nemcsak tüdőrákot okoz, hanem a szívrohamok egyik fő oka is. Arról még keveset tudni, hogy milyen kockázatokkal járhat az e-cigaretta a szív- és érrendszerre. A belélegzett gőzben lévő vegyi anyagok kockázatot jelenthetnek, amelynek felmérését fontosnak tartják a szakemberek azért is, mert egyre több tinédzser szokik rá az elektromos cigarettára.

Az Amerikai Kardiológusok Társaságának folyóiratában bemutatott tanulmányukban a stanfordi kutatók laboratóriumi Petri-csészében az egészséges emberi erek falán lévő sejteket növesztettek, amelyeket kitettek hat különféle e-cigaretta-ízesítésnek, vizsgálva, hogy a nikotin mellett az ízesítőknek van-e bármilyen hatása.

A sejteket megfürösztötték olyan vérben, amit az emberektől e-cigaretta elszívása után vettek, így jutnak el a gőzben lévő vegyi anyagok a szív- és érrendszerbe. Majd összehasonlították a sejtek kitettségét a nem dohányzóktól vett vérével és a hagyományos cigarettát szívók vérével.

A gőz és néhány ízesítés még nikotin jelenléte nélkül is rendellenessé változatta az erek működését, ami növelheti a szívbetegségek kockázatát - írták a kutatók tanulmányukban.

A fahéj és a menta bizonyult a legmérgezőbbnek, de általában a sejtek mutattak károsodást és gyulladást, kevésbé voltak képesek új ér formálására vagy sebek begyógyítására.

Az ilyen kisebb laboratóriumi vizsgálatok nem tudják igazolni, hogy károsítja-e az egészséget az e-cigaretta, további kutatásokra van szükség - mondta Jane Freedman, a Massachusettsi Egyetem kutatója, aki nem vett rész a tanulmányban.

A stanfordi kutatócsoport folytatja is a vizsgálatokat. A kutatók úgynevezett iPS-sejtekkel, vagyis indukált pluripotens őssejtek dolgoznak, melyek képesek más típusú sejtekké alakulni. Következő kísérletükben a szív- és az agy sejtjeit fogják vizsgálni.

Az amerikai közegészségügyi szakembereket aggasztja, hogy robbanásszerűen megnőtt az e-cigarettát szívó fiatalok száma. Joseph Wu, a stanfordi intézet igazgatója szerint nem csak a fiatalok miatt végzik kutatásaikat. Wut aggasztja a szívbetegek sorsa, aki azt gondolhatják, hogy a dohányról az e-cigarettára való áttérés elég védettséget nyújt.

"Ez egy figyelmeztetés, hogy az emberek ne legyenek nyugodtak és ne gondolják, hogy az e-cigaretta teljesen biztonságos" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?