Hátfájás is lehet a hasnyálmirigyrák tünete

hasnyálmirigy k

Hosszú ideig tünetmentes, s nemegyszer csak késői stádiumban derül rá fény, amikor a kezelés sikere eléggé bizonytalan. A hasnyálmirigyrákról van szó, amelyre bizonyos, ártatlannak tűnő tünetek is felhívhatják a figyelmet, és elősegíthetik az oly fontos korai felismerést.

A hasnyálmirigyrák szerencsére eléggé ritka betegség, az összes rákfajta 3 százalékát teszi ki, viszont nagyon veszélyes, mert általában későn ismerik fel, s ilyenkor a kezelés már nem nagyon segít. A daganat, ami kezdetben nem okoz semmilyen problémát, viszonylag rövid időn belül akár halált is okozhat. Van 11 tünet, aminek alapján már korai stádiumban ki lehet mutatni ezt a rákfajtát, s ezzel megnő a túlélés veszélye. Íme a jelek, amelyekre jó odafigyelni:

1. Elviselhetetlen fáradtság

Ha valaki 8 órán keresztül fáradtnak érzi magát, feltétlenül keresse fel orvosát. Lehet, hogy csak banális dologról van szó, de az is lehet, hogy súlyos betegség húzódik meg a háttérben.

2. Hátfájás

A gyomor tájékán érzett tompa fájdalom is azt jelezheti, hogy hasnyálmirigyen daganat alakult ki. Néha a fájdalom kisugárzik a hátba. Főleg étkezés után erősödik fel a fájdalom. Nagyon fontos ez a tünet, amit sajnos gyakran sokan figyelmen kívül hagynak.

3. Sárgaság

A sárgaságot a bilirubin (a vörösvértestek hemoglobin részének egyik bomlásterméke, normális körülmények között a vörösvértestek elöregedése és pusztulása során jelenik meg) szintjének emelkedése okozza. A májban képződött epe felhalmozódását váltja ki, ami rendszerint a széklettel távozik. A hasnyálmirigyrák, ami a májba terjed tovább, sárgaságot okozhat – erre hívhatja fel a figyelmet a sárga bőr és szemfehérje.

4. Hirtelen jelentkező cukorbetegség

A hasnyálmirigyrák cukorbetegséget válthat ki. A daganat ugyanis megzavarja azon sejtek működését, amelyek inzulint termelnek és ezzel megemelkedik a vércukorszint.

5. Máj- vagy epenagyobbodás

Ha a hasnyálmirigyrák tovább terjed, az epe felhalmozódik az epehólyagban. Kivizsgáláskor az orvos a mellcsont alatt csomót találhat, s a máj szintén megnagyobbodhat.

6. Rosszullét

Bizonyos stádiumban a hasnyálmirigyrák elzárhatja az emésztőrendszer egy részét. Gátolhatja az élelem továbbhaladását, ami rosszullétet, hányást okozhat.

7. Depresszió, szorongás

Egy svéd tanulmány szerint összefüggés van a szorongás és depresszió, valamint a hasnyálmirigyrák kialakulása között. Érdemes hát alaposabban utánanézni, mi okozhatja a hosszú ideg tartó lehangoltságot, szorongást.

8. Megmagyarázhatatlan súlycsökkenés

Ha valaki normálisan étkezik, és ennek ellenére fogy, azonnal forduljon orvoshoz. A hasnyálmirigyrákban szenvedőknek rossz vagy egyáltalán nincs étvágyuk. A súlycsökkenés tehát figyelmeztető jel.

9. Hasfájás

Ennek a betegségnek az esetében elég gyakori, hogy a hasban folyadék gyülemlik fel. Ugye láttak már sovány embert nagy, felfújt luftballonszerű hassal? A felfúvódott has fájdalmat okozhat. Ha valaki ilyen tünetet tapasztal, érdemes minél előbb orvoshoz menni.

10. Vérrögök

A túlzott vérrögképződés szintén hasnyálmirigyrákot jelezhet. A szakemberek szerint az ezzel a diagnózissal elő embereknek nagyobb a trombózis kialakulásának kockázata.

11. Sötét vizelet

A sötét vizelet azt is jelezheti, hogy sok bilirubin van a szervezetben. Ennek okát is érdemes felkutatni.

(ezdr.-ki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?