Áttétes rákból gyógyult fel egy brit nő

rák k

Egy Manchesterben élő 51 éves nőnél 2017-ben diagnosztizálták a mellrák agresszív fajtáját. Két évvel később a rák továbbterjedt, ezért az asszony részt vett egy kórházi keretek között indított gyógyszerkísérletben, melyben addig még nem használt gyógyszert párosítottak immunterápiás szerekkel. Saját bevallása szerint úgy érezte, újjászületett, mikor a legutóbbi eredményei azt mutatták, testében sehol sem található rákos elváltozás.

Két és fél évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni – most pedig úgy érzem, mintha újjászülettem volna – mondta az 51 éves Jasmin David a BBC-nek adott rádióinterjújában.

Az őt kezelő kórház szerint a nőnél 2017 novemberében találtak egy csomót a mellbimbója alatt. Ezután hat hónapon át kapott kemoterápiás kezelést. 2018 áprilisában masztektómián is átesett, melyet 15 sugárterápiával egészítettek ki. A kezelés végére úgy tűnt, a testében lévő rákos elváltozások eltűntek. 2019 októberében azonban a rák visszatért, a CT-felvételek szerint pedig már a tüdejét, a nyirokrendszerét és a mellkasát, pontosabban annak csontjait is érintette. Az orvosok próbálták felkészíteni a legrosszabbra, és nem jósoltak neki túl sok időt. Két hónappal ezután a kétgyerekes anyának felajánlották, hogy vegyen részt egy két évig tartó kísérletben a kórházban, melyben még csak kísérleti fázisban lévő gyógyszert kombináltak atezolizumabbal, egy immunterápiás gyógyszerrel.

„Amikor felajánlották, hogy vegyek részt a kísérletben, fogalmam sem volt, hogy működni fog-e az esetemben, de azt gondoltam, így legalább tehetek valamit, ha magamért nem is, de legalább másokért, a testem pedig a következő generációk hasznára lehet”

– mondta a páciens.

„Az első adagok után több szörnyű mellékhatást is tapasztaltam, a fejfájástól kezdve az ugráló testhőmérsékletig, úgyhogy karácsonykor bekerültem a kórházba, elég rossz állapotban. Aztán hála istennek, elkezdtem reagálni a kezelésre.”

Fiona Thistlethwaite onkológusprofesszor, a kísérlet vezetője szerint „fantasztikus, amikor valaki ilyen jól reagál egy kezelésre”. Két és fél évvel a visszatért rák után a nőt rákmentesnek nyilvánították. Jasmin David idén áprilisban Indiába utazott, hogy ott élő édesanyjának személyesen mondja el gyógyulása hírét – alig két évvel azután, hogy ugyanide utazott végső búcsút venni tőle. Nagy-Britanniába visszatérve az asszony úgy döntött: idő előtt nyugdíjba megy, élete hátralévő részét pedig „az orvostudomány és Isten iránti hálával telve” éli le. Mint mondta: annyi minden áll még előtte, például a 25. házassági évfordulója.

A gyógyszerkísérlet 2023 decemberében folytatódik.

(euronews)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?