10 évvel tovább élhetünk

10 évvel tovább élhetünk

Az életmódunk olyan jelentős hatással van az egészségünkre, hogy bizonyos szokások bevezetésével, megváltoztatásával tovább élhetünk.

 

Jó ideje gyűlnek már a bizonyítékok az életmód egészségre gyakorolt hatásáról, amelyet nemrégiben az American Heart Association szaklapjában, a Circulationban megjelent tanulmány is hangsúlyozott. A kutatók arra a tényre építették a tanulmányukat, hogy bár Amerika a világ egyik leggazdagabb országa, a várható életkilátásokat tekintve csak az 53. helyen áll a WHO 2015-ös adatai szerint. A Harvard Egyetem tudósai ezért több, mint  123 000 személy egészségi adatait tekintették át, két nagy, átlagosan 30 évig tartó vizsgálatsorozatot tanulmányozva. 

Az alábbi 5 tényezőt vizsgálták meg:

dohányzás  
fizikai aktivitás  
testtömegindex (BMI)  
étrend  
alkoholfogyasztás

Az eredményekből kiderült, hogy azok a nők, akik nem dohányoztak, naponta legalább 30 percig közepes intenzitással mozogtak, normális a BMI-jük, kiegyensúlyozottan táplálkoztak és naponta nem fogyasztottak többet egy italnál, átlagosan 14 évvel éltek tovább, mint azok a hölgyek, akik egyetlen fenti elemet sem építettek be az életükbe. A férfiaknák 12,2 év volt ilyen összehasonlításban a nyereség.

 

Fontos a kivizsgálás

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az életmód jelentőségét a betegségek – így a szív-érrendszeri betegségek – kialakulásában, illetve a gyógyításukban. Elég csak belegondolni abba, milyen állapotban lehet az a beteg, aki az 5 fő életmódelem mindegyikével hadilábon áll, tehát dohányzik, nem mozog, a BMI-je szerint a túlsúlyosak vagy az elhízottak kategóriájába tartozik, egészségtelenül étkezik és rendszeresen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. Fontos látni, hogy az elhízás, a magas vérnyomás, az emelkedett vérzsír- és vércukorszint tünetegyüttese, vagyis a metabolikus szindróma jórészt az életmódból ered. Mindenképpen gondolni kell erre, ha olyan külső jeleket tapasztalunk, mint az úgynevezett alma típusú elhízás, amely leginkább a hason, a törzsön jelenik meg. Azonban nem csak a nagyarányú túlsúly utalhat az anyagcsere-eltérések súlyosságára, sokszor egészen kismértékű túlsúly is járhat anyagcsere változással.

Kockázatok

A metabolikus szindróma legfőbb kockázata abban áll, hogy az együttesen jelenlévő kardiális rizikófaktorok összeszorzódnak, így összességében 14-15-szörösére növelik a szív- és érrendszeri katasztrófák esélyét. Ugyanakkor a szindróma minden elemét befolyásolhatjuk táplálkozással, mozgással, és ha szükséges, átmeneti vagy tartós gyógyszeres kezeléssel. Éppen ezért mindazoknak, akik túlsúllyal, magas vérnyomással és vércukorszinttel élnek, dohányoznak, fokozott a só- és az alkoholbevitelük, évente legalább egyszer ajánlott egy kardiológiai kivizsgáláson részt venniük, amelynek elemei a szakorvosi vizsgálaton túl a vérnyomás ellenőrzés, a BMI meghatározása, a nyugalmi- és terheléses EKG, a nagylabor, szívultrahang és az arteriográfos érvizsgálat. (Forrás: kardioközpont)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?