2012. január 25. szerda, 15:17
Az MKP politikusai saját korábbi állításaikat látják visszaigazolni a Gorilla-aktákban. Állítják: korábban kevés információval rendelkeztek a gazdasági történésekről. Harna István volt gazdasági alelnök szerint viszont mindenki annyi információt kapott, amennyit kért.
2012. január 24. kedd, 18:29
A Noviny.sk portál beszámolója szerint Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja képviselőjelöltje a kereszteződésben fordult meg Pozsonyból Pozsonyivánka felé közlekedve.
2011. december 27. kedd, 20:06
Nem zárja ki a csalás lehetőségét a szlovák választási törvény Csáky Pál szerint. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke erről keddi bősi lakossági fórumán beszélt.
2011. november 12. szombat, 11:43
A kettős állampolgárság mindenkinek a magánügye, legalábbis amíg Szlovákiában buta és mélyen antidemokratikus törvények vannak érvényben, nem érdemes beszélni róla – mondta Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja elnökségi tagja.
2011. november 9. szerda, 11:43
A keddi heves levelezés ellenére a Magyar Koalíció pártja továbbra is nyitott a Híddal való együttműködésre, és „Közösen a magyar közösség érdekeiért, közösen Dél-Szlovákia érdekeiért” címmel közös programot ajánl.
2011. augusztus 19. péntek, 16:44
Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke a szlovákiai magyar közösség identitásának megőrzése érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta Csáky Pálnak, a Magyar Koalíció Pártja volt elnökének, volt miniszterelnök-helyettesnek.
2011. június 7. kedd, 15:06
Elutasította a Pozsonyi II. Járásbíróság Bugár Béla, a Híd elnökének polgári peres beadványát egykori riválisa, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja volt elnöke ellen. Ez Bugár második sikertelen beadványa.
2011. május 25. szerda, 15:27
Egy pozsonyi bíróság elutasította Bugár Béla Csáky Pál elleni beadványát - közölték szerdán a szlovák fővárosban.
2011. május 21. szombat, 15:09
Esterházy Jánosra, a csehszlovákiai magyarság két világháború közötti vezető politikusára emlékeztek szombaton a morvaországi Mírovban a csehországi magyarok.
2011. április 17. vasárnap, 18:27
Öllös László politológus nem gondolja, hogy Csáky Pálnak elnökségi tagként alapvető kérdésekben nagyobb lenne a súlya. A szakember szerint a jelenlegi vezetés felelőssége, hogy a következő parlamenti választásokon hogyan fog szerepelni a jelenleg parlamenten kívüli párt. Villáminterjú.
2011. április 16. szombat, 18:48
Nyitás a civil szféra és a régiók felé, parlamentbe jutás a következő választáson - Bárdos Gyula, Duray Miklós és Csáky Pál a Magyar Koalíció Pártja fő feladatairól.
2011. április 16. szombat, 17:24
Berényi Józsefet választotta újra elnökévé szombati tisztújító kongresszusán a Magyar Koalíció Pártja (MKP). Az egyedüli jelöltként induló Berényi újraválasztását 293 küldött közül 272 támogatta, 21 voks érvénytelen volt.
2011. április 16. szombat, 17:04
Csáky Pál nem akarta versennyel megosztani a Magyar Koalíció Pártját (MKP). Éppen ezért döntött úgy, hogy nem indul az elnöki posztért Berényi Józseffel szemben, akit a szombati nagymegyeri tisztújító kongresszuson megerősítettek tisztségében.
2011. április 16. szombat, 14:40
A párt 15 fős elnökségébe jelölték Csáky Pált, az MKP volt elnökét Pozsony megyéből, de e régióból további három jelölt is van (Schwarz Zsuzsa, Neszméri Tünde és Pomichal István).
2011. április 16. szombat, 10:23
Csáky Pált is jelölték az MKP elnöki posztjára a párt szombati, e részében már zárt ajtók mögött zajló tisztújító kongresszusán, de a párt volt vezetője nem fogadta el a jelölést.
2011. április 16. szombat, 08:48
Csáky Pál, az MKP volt vezetője csak a jelölések megtételekor jelenti be az MKP szombati nagymegyeri tisztújító közgyűlésén, hogy mely posztért száll versenybe.
2011. április 15. péntek, 10:32
Csak ötszázaléknyit változott a szlovák kormány hozzáállása a szlovákiai magyarsághoz a tavalyi parlamenti választások után - nyilatkozta Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke a TASR hírügynökségnek adott interjújában.
2011. április 14. csütörtök, 07:29
Optimista, de csak a sorok között üzen potenciális kihívójának, az exelnök Csáky Pálnak, alelnökjelöltjeit sem kívánja megnevezni. Szombaton tisztújító kongresszust tart a Magyar Koalíció Pártja, az eddig egyetlen elnökjelölt a jelenlegi pártelnök, Berényi József.
2011. április 13. szerda, 09:11
Elemzők szerintnem lehet egyértelműen megmondani, Berényi József vagy Csáky Pál elnöklésével tudna-e jobb eredményt elérni az MKP. Csáky továbbra is lebegteti esetleges indulását az elnöki posztért, Berényi jelölése már hetek óta biztos. Ki az esélyesebb a szombati kongresszus előtt?
2011. április 12. kedd, 10:13
Csáky Pál egyelőre nem határozta el, indul-e valamelyik vezető posztért a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) szombnati tisztújító kongresszusán. Egyelőre egyeztetéseket folytat, de döntéséről csak a küldöttgyűlésen tesz bejelentést.
2011. április 9. szombat, 14:44
Berényi Józsefet és Csáky Pált is javasolták a Magyar Koalíció Pártja élére. A párt Országos Tanácsa ma ülésezett. A tisztújításra április 16-án, Nagymegyeren kerül sor.
2011. április 6. szerda, 06:30
Szokatlanul beszédes az a csend, amely a jövő szombati MKP-kongresszus előtt árad a párt soraiból. Csáky Pál volt és Berényi József jelenlegi elnökök óvatosan kerülgetik egymást, mint macska a forró bádogtetőt. Szándékosan nem írtam kását, mert az MKP tevékenységének jelenlegi szakaszából ez hiányzik.
2011. április 2. szombat, 07:44
Csáky Pál két évtizeden át mozgott a nagypolitikában, parlamenti képviselő, majd nyolc évig miniszterelnök-helyettes volt. 2007 tavaszától bő három évig az MKP-t vezette, a párt választási kudarca után távozott a posztról. Most azonban visszatérhet a párt legfelsőbb vezetésébe, sőt az sem kizárt, hogy összecsap Berényi József jelenlegi pártelnökkel a posztért.
2011. március 31. csütörtök, 09:02
2011. március 31. csütörtök, 07:30
2011. március 10. csütörtök, 14:43
Az Új Szó tisztelt olvasói a tanúim, hogy alpári stílusú írásokra és a személyemet célzó sárdobálásokra nem szoktam reagálni. Ezt most sem teszem.
2011. március 3. csütörtök, 11:42
Ma Bugár Béla, a Híd elnöke tett vallomást a Pozsonyi II. Járásbíróságon zajló Bugár kontra Csáky perben.
2011. február 20. vasárnap, 07:29
2010. november 26. péntek, 12:43
A demokrácia csak egy esély, és nem csodaszer, bár az emberek általában véve jobb körülmények között élnek a demokráciában, mint a korábbi autoriter rendszerben - mondta Csáky Pál szlovákiai politikus egy konferencián pénteken Budapesten.
2010. november 14. vasárnap, 14:31
Huszonegy év nem kevés idő, főleg akkor nem, ha valóban sorsfordító események történnek meg alatta. Bár a ma emberének a történések részletei már nem sokat mondanak, sosem haszontalan egy általános visszatekintés.