A vekszlákok bonit árultak a Tuzex előtt
Ha ma azzal állnék egy középiskolás elé, tudod-e, hogy a vekslákok bonyt árultak a tuzex előtt, úgy nézne rám, mint a marslakóra. Pedig ezek a kor jelképei voltak abban az időben, amikor Csehszlovákiában a kommunisták uralkodtak. Aki tízen valahány évet élt abban a korszakban, annak ismerősek ezek a fogalmak. De hogyan értelmezik azok, akik csak hírből ismerik a szocializmust? A Mladá fronta Dnes című napilap középiskolásoknak tette föl a kérdést, mit jelent szerintük a vekslák (valutaüzér), a tuzex, a spartakiád és az SNB (Nemzetbiztonsági Testület). Az alábbiakban a helyes megfejtést, valamint a diákok válaszait közöljük.
1. Ki volt a vekslák?
Helyes válasz: Utcai valutaüzér. Illegálisan üzletelt valutával és tuzexutalványokkal (bony). Ez utóbbiakért speciális üzletekben nyugati árut lehetett venni.
A diákok válasza:
Kereskedő, slendrián, díler
„bón, kell bón?”
bónnal kereskedő gyanús figura
a hasisos ellentéte, lenyelt frizurájú fickó
olyan egyén, aki illegális dolgokat váltott
prostituáltakkal kereskedő
olyan ember, akit semmi sem érdekel
drogkereskedő
ember, akinek pénzre van szüksége
ember, aki az utcán vált be valutát, így jogtalanul keres
ember, aki tárgyakat cserél
hajléktalan
katona
2. Mi volt a Tuzex?
Helyes válasz: A rendszer prominensei számára fenntartott üzlet, amelyben különlegesen jó minőségű árut kínáltak utalványért (bony). Pl. farmert, luxusárut.
A diákok válasza:
üzlet (utalvánnyal fizettek)
nyugati áruval ellátott üzlet
külföldi turkáló
olyan hely, ahol nyugati áru volt kapható (pl. bőrkabát)
jó minőségű áruval ellátott üzlet
valamilyen boltocska
cég, amely farmert árult
drága német üzle
korábban sikeres üzlet, ma talán leasingtársaság
3. Mi volt a spartakiád?
Helyes válasz: Tömeges testnevelési fellépés a sokoli hagyományok alapján. Ötévente rendezték a prágai Strahovon.
A diákok válasza:
tömeges torna
kommunista torna
tornaegylet
sportolók egyesülése, begyakorolt összeállítások bemutatója
tornaegyletek találkozója
csoportos torna a kommunizmus dicsőítésére!
tömegpszichózis: helyes, de fölösleges
sportrendezvény a Szovjetunióban
gigantikus tornashow esztétikus effektusokkal
szép volt, kár, hogy vége
kommunista tánc
tornázó emberek vicces ruhában
olyasmi, mint a fiatalok olimpiája
hátrányos helyzetűek olimpiája
4. Mit jelent az SNB?
Helyes válasz: a Nemzetbiztonsági Testület rövidítése (kommunista rendőrség). A rendőrséget keményen uralta a kommunista párt.
A diákok válasza:
endőrség
snowboard
állambiztonság
nemzetbiztonsági párt
állami nemzetbiztonság
rendőrök – különleges tekintéllyel ellátva
Állami Nemzeti bank
Szlovák Nemzeti Bank
Németország



