Természeti és kulturális emlékeink sokasága olyan árucikk, melyet furcsamód a mai napig nem lehet eladni, és nem elsősorban azért, mintha nem lenne rá igény

A Gótikus út, mely ki tudja, hová vezet...

Hogy a jó ötlet nem feltétlenül a siker kulcsa, arra jó példa a szlovákiai idegenforgalom, mely közel tizenhat évvel a rendszerváltás és a szabadpiaci verseny felvétele után is – egy-két nagy múltú, monarchiabeli üdülőközponttól eltekintve – a mai napig látványosan haldoklik. Pedig természeti és kulturális kincsekben példátlanul gazdag ez az ország; de ez, úgy tűnik, nem elég...

Betlér, az Andrássy-grófok egykori rezidenciája
Somogyi Tibor felvétele

Nem váltunk kis Svájccá

Bevezetőben mindenképp hasznos néhány szót ejteni a szlovákiai valóságról, mely bár kívülről szemlélve talán „reményteljes rügyfakadásnak” is minősíthető, belülről szemlélve eléggé kétségbeejtő.

Idestova tizenöt éve, hogy az önálló Szlovák Köztársaság megalakulását követő eufória közepette a honatyák olyan kifejezéseket emlegettek, mint a „kis Svájc”, vagy később a „közép-európai kis tigris”. Az alpesi országot analógiaként különösen Vladimír Mečiar emlegette előszeretettel. Azt ígérte: ha minden jól megy, a Kárpátok lankái alatt rövidesen egy Svájchoz hasonló kis ország fog felemelkedni, az életszínvonal terén lekörözve az összes környező országot. A csökevényes termetű, csíkos bundájú csúcsragadozó emlegetése csak ezután, a reformernek is minősíthető Miklós fejedelem trónra lépését követően vált divatossá, amikor is az országba látogató Steve Forbes sajtómágnás kijelentette: jó esélyünk van arra, hogy az ország bejárja az ázsiai „kis tigrisek” útját. Az illető úr azt is megemlítette: ha minden jól megy, azt is megérjük, hogy az olyan országokat, mint a szomszédos Csehföld, szőröstől-bőröstől megvehetjük. Erre azóta is várunk, mert alkalmi vétel volna...

Nem váltunk kis Svájccá, bár a természeti adottságok megvannak ahhoz, hogy az idegenforgalom a nemzetgazdaság egyik vezető ágazatává váljék. Jóllehet politikusaink a közelmúltban nem győzték eléggé hangsúlyozni, hogy Szlovákia nem csupán Csehország egy különvált országrésze, és Szlovéniával sem kell állandóan összekeverni, minden hiába – az idegenforgalom „bukórepülése” folytatódik. Mintha természeti és kulturális értékeink sokasága olyan árucikk volna, melyet valamilyen csoda folytán nem lehet eladni. Vegyük csak példaként az ország keleti régiójának egy részét felölelő Gótikus utat, mely – bár európai viszonylatban sem túl elterjedt jelenség – évek óta csendesen agonizál; pedig ha valamiben, gótikus művészettörténeti értékekben tényleg gazdag a földnek ez a darabkája.

Gömör-szepesi körséta

Nem közhely, hogy a nagy múltú bányaváros, Rozsnyó büszkélkedhet a Felvidék egyik legszebb főterével.

A főtér – azaz a Bányászok tere – közepén magasló Őrtorony bátran tekinthető a Gótikus út kiindulópontjának. Azon út „nulladik kilométerkövének”, mely észak felé kanyarodva eléri Szepes várromjait és Lőcsét, majd ismét dél felé fordulva Krasznahorkán ér véget.

Mi teszi különlegessé ezt a képzelt, vagy inkább mesterségesen kijelölt útvonalat?

Például a rozsnyói főtér építészeti műemlékei, a kulturális értékekből visszaköszönő leheletnyi múlt. Az időjárás viszontagságaival és az évszázadokkal is dacoló késő középkori freskótöredékek, melyek a püspöki hivatal külső falát díszítik, megjelölve a Gótikus út kiindulópontját. A kissé távolabb magasló székesegyház olyan kultúrtörténeti értékeket rejt, mint az 1513-ból származó Metercia című festmény; ennek a Szent Annát a kis Jézussal ábrázoló műalkotásnak egyik különlegessége, hogy hátterében a korabeli bányászati és kohászati eljárások egyes mozzanatait ábrázolja. Ez az első ilyen részletes ábrázolás, tehát technikatörténeti értéke is felbecsülhetetlen.

A Gótikus utat taposó látogató ezután északnyugat felé haladva Betlérbe érkezik, az Andrássy-grófok egykori rezidenciájába. Az egyedülálló szépségű kastély 1994-ben elnyerte a rangos Europa Nostra díjat, ám a természetet kedvelő utazót még inkább lenyűgözi a kastélyt ölelő, mintegy hetven hektár kiterjedésű ligeterdő és arborétum, mely európai viszonylatban is ritkaságnak számító növénykülönlegességekkel büszkélkedik.

Csetnek városa a Gótikus út következő állomása, de a folyóvölgyből közben „kiruccanásokat” lehet, sőt érdemes tenni az útvonal „mellékágaiba”. Mindenképp érdemes megállni például a kisveszverési, 1784-ből származó evangélikus templomban, valamint a Martonházi-aragonitbarlangban, melyből eddigelé mindössze hármat fedeztek fel világszerte. Csetnek nevezetessége az 1300-as években épült, háromhajós templom, falain több mint kétszáz négyzetméternyi freskóval. A csaknem nyolcszáz éves ábrázolások ma is színnel, élettel vannak tele; mintha csak azt üzennék, hogy a valódi értékeket az idő sem kezdheti ki.

Murány a Gótikus út legnyugatibb pontja, ahová Nagyrőce érintésével ér el a látogató. A járási székhely evangélikus templomáról ismert, ám a felújított városháza is rejteget látnivalót; a 935 méteres tengerszint fölötti magasságú murányi várdombot pedig a panoráma miatt érdemes megmászni, gondosan előnyt adva a környéken kószáló barnamedvéknek.

Észak felé fordulva egyre vadregényesebbé válik a táj; az út mentén meredező sziklafalak egyre nagyobb magasságokba szöknek, és aki hisz a mendemondáknak, a Sztracenói-völgyben akár félhet is, hiszen egykor érdekes eltűnéseket észleltek ezen a tájon. Érdemesebb azonban odafigyelni a Dobsinai-jégbarlangra, melyben az embernek a jégbe fagyott alakzatok láttán az az érzése támad, mintha megdermedt volna körülötte az idő. A barlangok különös, zordon szépsége ez; a föld méhében ugyanis teljesen más időszámítás érvényesül, mely mellett a „felszíni” tényleg felszínesnek, elhanyagolhatónak tűnik.

Az útba ejthető Igló és Lőcse méltatása nem könnyű feladat, hiszen ország-, sőt világszerte „verhetetlen” műkincsgazdagsággal büszkélkedhet mindkettő – már ha a művészetben beszélhetünk bármilyen vetekedésről. Az első egykor virágzó bányaváros, a nemesség és az egyház által egyaránt kedvelt helység volt, és fejlődése is ennek felelt meg. A Szűz Mária mennybemenetele-templom nyolcvanhét méter magas gótikus tornyával valóban impozáns látvány; Lőcse nevezetességeit pedig Pál mester neve fémjelzi. A Szent Jakabnak szentelt templomban tizenkét gótikus és reneszánsz oltár található, ezek közül a legnagyobb 18,52 méter magas.

A folyónak alig nevezhető Gölnicet, majd a Szomolnok-patakot követve, ezer méternél magasabb hegycsúcsok között ér vissza a megfáradt utazó Rozsnyó vidékére, nevezetesen a Máriássyak, Bebekek és Andrássyak egykori dicső „sasfészkébe”, Krasznahorka büszke várába. Hogy – a Rákóczi-korszakot elsirató nótát idézve – kihalt és árva volna, az éppen nem mondható, hiszen ez a környék egyik olyan nevezetessége, mely az egész év folyamán látogatott.

A leírt terület bejárása minimum két napot vesz igénybe, de az alapos szemlélő egy hétig is járhatja az utat anélkül, hogy végül elmondhatná: mindent látott, hazatérhet.

Térképen „csak” ennyi. A valóságban azonban jóval több.

Címkék 

Ajánló