A belügyminisztérium tovább keresi annak lehetőségét, hogyan lehetne az anyagi szükséghelyzetben levők járulékából levonni a szabálysértési bírságot.
Júliustól emelkedik a létminimum összege, a jelenlegihez képest 2,5 százalékkal, azaz 4,75 euróval.
Július elsejétől emelkedik a létminimum, ebből eredően pedig több szociális juttatás összege is, ám szinte észrevehetetlen mértékben, mindössze 0,1 százalékkal. Azaz az egy felnőtt személyre számított mostani 185,19 eurós létminimum a jövő hónaptól 185,38 euró lesz, tehát mindössze 19 centtel nő.
Nem ért egyet a pénzügyminisztérium azzal, hogy a családi pótlék a jövőben olyan arányban emelkedjen, mint amilyenben nő a létminimum. A szociális minisztérium januártól 100 koronával (3,32 euró) emelné a pótlékot, vagyis a jelenlegi 540-ről (17,92 euró) 640 koronára (21,25 euró).