2012. május 17. csütörtökMa: Paszkál (HU), Gizela (SK)Holnap: Erik (HU), Viola (SK)« Küldj képeslapot!

Megvédték elsőségüket a gútaiak

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Hetény/Komárom
|

Szombaton ötödször rendeztek a hetényiek nemzetközi teremtornát, melynek befejezése után távozott posztjáról klubelnökük, Švarba Ferenc

Címvédőként dupláztak, veretlenül végeztek az élen a Máté Zsolt játékosedző vezette Vág-partiak a hetényi futballklub nemzetközi teremtornájának ötödik felvonásán.
Szombaton a komáromi városi sportcsarnokban a térség nyolc alakulata mérte össze a tudását az R-Max-kupán. Már a csoportmérkőzéseken egyértelművé vált, hogy a gútaiak és az ímelyiek pályáznak a legnagyobb eséllyel az elsőségre. Mindkét alakulat simán vette az akadályokat, s a döntőig menetelt. „Kellemes meglepetést keltettek a komáromi területi bajnokság II. osztályában futballozó dunamocsiak, akik taktikailag érett játékkal a legjobb négy közé jutottak, s némi szerencsével a döntőben is csatázhattak volna. Ami pedig bennünket illet, csapatunk hozta őszi formáját, s a vert mezőnyben végzett. Az első meccsünkön azonban balszerencsések voltunk, játékosaink a háló helyett hétszer a kapufát találták telibe. Látványos alakítások, szépségdíjas gólok, drámai összecsapások, helyenkét szikrázó párharcok jellemezték a tornánkat. Számomra a legnagyobb csalódást a futballkedvelők részéről megnyilvánult gyér érdeklődés jelentette. Ugyanis a lelátón jóval több volt az éppen pihenő futballista, mint a produkciót szemlélő szurkoló. Mindössze félszáz drukker jött el buzdítani a csapatokat” – értékelte rendezvényüket a tornaszervező hetényiek klubelnöke, Švarba Ferenc. Egyébként ez volt az agilis sportvezető hattyúdala, hiszen éppen a megmérettetésen köszönt le posztjáról.
A tornaelső gútaiak győzelme nem keltett meglepetést. „A résztvevők közül mi játszunk a legmagasabb osztályban, sikerünkkel igazoltuk a papírformát, teljesítettük az elvárásokat. Az első csoportmérkőzés kivételével a többi meccsünkön fölényes győzelmeket produkáltunk. Kollektívánk mezében mindenki jól teljesített. Csapatunk erőssége ezúttal kapusunk, Fekete Gergely volt. Az elmúlt napokban kétszer a gútai sportcsarnokban gyakoroltuk a teremfocit. Előnyünkre szolgált, hogy az idény végi levezető edzéseken a műfüves pályán focizunk” – értékelte diadalukat a duplázó gútaiak sikerkovácsa, Máté Zsolt. (ái)

Címkék: