A fotogén belügyminiszter

Vladimír Palko, a tárca egykori vezetője Kaliňák kinevezése után tartózkodott a határozott bírálattól. Azt állította, időt kell adni az új miniszternek arra, hogy bebizonyítsa, képes vezetni a tárcát. Ma már azt mondja: Kaliňák kezdetektől fogva rosszul végezte dolgát, minden áron mindenkinek kedvében akart járni, még azoknak is, akiknek nincs keresnivalójuk a rendőrségénél.
Kirúgta a rendőrfőnököket
Nem sokkal azután, hogy elfoglalta a bársonyszéket bejelentette: megreformálja a rendőrséget és a tárcát. Konkrét elképzeléseit eleinte titkolta, majd nem egész egy hónappal megválasztása után megkezdte a tisztogatást – először csak a rendőrség vezetőségében. Menesztette Anton Kulich országos rendőrfőkapitányt, helyetteseit, Jaroslav Spišiakot és Ján Nociart, valamint a tárca belső ellenőrzésének osztályvezetőjét Eleonóra Kročinovát.
Lépését azzal magyarázta, hogy a rendőrigazgatók nagyobb teret adtak az olyan osztályoknak, amelyek munkáját el tudta adni a sajtónak, amelyek címlapsztorit tudtak biztosítani, például a korrupcióellenes és a szervezett bűnözés elleni hivatal – ez pedig számára elfogadhatatlan volt. Az új rendőrfőkapitány Ján Packa, a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal főnöke lett. Első helyettese Michal Kopčík, akinek a nevéhez több, kelet-szlovákiai embercsempészekkel kapcsolatos ügy felgöngyölítése fűződik. Második helyettese Stanislav Jankovič, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság addigi második embere lett.
„Törődik a rendőrökkel”
A rendőr-szakszervezeteknek jó viszonyuk van a miniszterrel. Pozitívan értékelik a készülő reformokat a rendőrök oktatásában és képzésében, főként pedig az elfogadott módosításokat a rendőrfizetések emeléséről, melyek az elképzelések szerint fokozatosan elérik a hivatásos katonák béreinek szintjét. „Emberséges és elődjénél többet törődik a rendőrökkel” – vélekedik Jaroslav Litva, a rendőrszakszervezetek főnöke, akit Palko korábban leváltott, ám Kaliňák újra kinevezett. Az egyetlen kivetnivaló a belügyminiszter munkájában Litva szerint az, hogy nem ellenőrzi eléggé beosztottjait.
Kérdéses Malina-ügy
A belügyminiszter legnagyobb próbatétele kétség kívül a Malina Hedvig-ügy volt. A belügyminiszter a történtek után azzal vádolta meg az ellenzéket, főként a Magyar Koalíció Pártját, hogy túlpolitizálják az ügyet, jómaga a nyomozás befejezése után mégis Robert Fico kormányfővel, a Smer elnökével közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem történt semmi. Kaliňák többször hangoztatta, a lehető legtöbb rendőrt és nyomozót bevetették azért, hogy mielőbb előkerítsék az elkövetőket, idővel viszont kiderült, a vizsgálati aktában számtalan a megválaszolatlan kérdés, a rendőrségen például csak fél évvel a történtek után hallgatták ki Hedvig osztálytársait, akik közvetlen a támadás után látták a diáklányt az egyetem épületében. A tárca vezetője az említett sajtótájékoztatón olyan bizonyítékokról is beszélt, melyek nem szerepeltek az ügy aktáiban. Kaliňák később kihátrált és hivatalosan bejelentette: többet nem válaszol az újságírók kérdéseire ez ügyben.
A legnagyobb próba
Kaliňák egy év alatt elkészítette a kerületi hivatalok beszüntetéséről szóló törvényt, valamint az egyéni vállalkozókról szóló jogszabály módosítását. Legfőbb prioritásának viszont az ország schengeni övezethez való csatlakozását tartja. Az unió ellenőrző bizottságának vizsgálata a szlovák–ukrán határon már véget ért, eredmény néhány héten belül várható.
Palko szerint Kaliňák túl későn, kinevezése után négy-öt hónappal kezdett csak foglalkozni Schengennel – most már viszont belátja, hogy teljes bevetéssel dolgozik. „Fontosnak tartjuk az időpont betartását, hogy Szlovákia állampolgáraira is olyan kritériumok legyenek érvényesek, mint az unió régi tagállamainak polgáraira” – mondta a belügyminiszter.
Értékelés
+ Felkészülés a schengeni övezethez való csatlakozásra
+ A rendőrök fizetéseinek emelése
+ Hazugságvizsgálat és pszichológiai tesztek bevezetése
– Malina Hedvig esete
– A rendőrség teljes vezetőségének leváltása
– A polomkai gyilkosság után végrehajtott akció
– A kerületi hivatalok beszüntetése
OSZTÁLYZAT 3



