TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS

A zsebkendő története

Az ókori görögök és rómaiak között – bármilyen furcsán hangzik is – egzotikus és roppant ritka betegség volt a nátha. Olyan nagy ritkaság, hogy Plautus egyik vígjátékában és Juvenalis szatírájában egyenesen házasságbontó oknak nevezi.

A rómaiak gazdag irodalma rengeteg apróságról tudósít bennünket. Tudjuk, hogy bőrből készült az ókori ember szandálja, milyen volt a kiszolgálás a római fürdőkben, hogyan nyírtak hajat a borbélyok... A zsebkendőről azonban egyetlen szó említést sem találunk, mert az ókorban még a legelőkelőbb emberek sem ismerték a zsebkendő fogalmát.

A középkorban egyes kolostorokban a szerzeteseknek kötelességük volt izzadságtörlőt tartani arcuk tisztítására, ennek azonban semmi köze nem volt a zsebkendő fogalmához. Egyszerűen nem éltek vele. Ungerothen Menyhért breslaui polgár 1490-ben Anna lánya kelengyéjéhez adott a többi között 10 törülközőt, 10 ágyterítőt, 10 asztalkendőt, de zsebkendőre Anna kisasszonynak nem volt szüksége, talán nem is tudott vele bánni. A középkori képeken a halottat sirató férfiak ruhájuk végével, a nők fejkendőjükkel törlik könnyeiket.

A 15. század legvégén találunk végre említést a zsebkendőről, és Rotterdami Erasmus már illetlennek tartja, hogy valaki ruhájával törölte az orrát. Tulajdonképpen az olaszok hozták be a zsebkendő divatját, s az általuk fazolettónak nevezett zsebkendő többé-kevésbé átalakítva ezen a néven volt ismeretes hosszú ideig.

Henneberg Henrik gróf 1520-ban egy ilyen keszkenőért nem kevesebb, mint 1000 forintot adott. A század második felében azonban a spanyol divattal együtt elterjedt a zsebkendő is. 1557-ben egy előkelő ember hagyatékában nyolc zsebkendőt találtak, ami bizonyosan nagy pazarlás lehetett. Később, különösen az előkelő nőket ritkán festették le nélküle. Mint minden divatos dologban, ebben is nagy volt a fényűzés. A lehető legfinomabb hímzések, csipkék, arany, ezüst és gyöngyök nem hiányozhattak a zsebkendőről. Inkább csecsebecse volt, mint használati tárgy, és a hatóságnak, mely ez időben mindenféle luxus ellen felemelte szavát, nagy gondja volt megszabni, hogya társadalmi rendfokozatok szerint mennyibe kerülhetnek. A drezdai tanács még 1595-ben is határozottan eltiltja a köznépnek, hogy zsebkendőt használjon, vagy azt menyasszonyi ajándékul adja.

A zsebkendők gyors elterjedését, a divat szeszélyén kívül némileg magyarázza az a körülmény is, hogy a nők ebbe rejtették el a szépítőszereiket. A 17. században új, hatalmas szövetségese támadt: a dohány. IX. Károly francia királynak a főfájás ellen hathatós szerül ajánlották a burnótozást, s ez idő óta ennek divatja nagyon elterjedt, és természetesen vele együtt szaporodtak a zsebkendők is. A 17. században már valóságos zsebkendő-irodalom is kialakult. Költeményeket, színpadi jeleneteket, életszabályokat, minden elképzelhető dolgot nyomtattak rá. Érdekes divat terjedt el a 19. század elején: a nők a szájukat takarták el vele. Ezt a divatot I. Napóleon felesége hozta be, akinek meglehetősen csúnya fogai voltak.

A parfümös, csipkés díszzsebkendők korszaka mára már lejárt. Ám a pamut zsebkendő sem bizonyult túlságosan korszerű megoldásnak. A megnyugtató megoldást a japánok találták fel. Ők papír zsebkendőt kezdtek használni, amelyet használat után tűzbe dobtak. Elég hosszú időbe telt, míg ez az ésszerű találmány meghódította Európát.

Címkék 

Ajánló

Az életébe került egy fiatal kambodzsai férfinak, hogy tánc közben véletlenül rálépett egy másik férfi lábára a...

Babos Tímea és a tajvani Hao Csing-csan első helyen kiemelt duója megnyerte a 250 ezer dollár  összdíjazású, Kuala...