Utolsó vacsora Grendel Lajossal

Tíz éve áprilisban, 60. születésnapja alkalmából beszélgettem Grendel Lajossal utoljára a Vasárnap olvasói számára, azt követően az SZMÍT szervezett neki születésnapi ünnepséget Dunaszerdahelyen, melyen megtisztelte őt jelenlétével Esterházy Péter és Dobos László is. Sosem felejtem el az arcát, ahogy a két tortaszeletre, majd a két írótársra nézett, és rám: „Ez az Esterházy-torta, Györgyi?” (Senki sem tudta olyan ropogós r-rel ejteni a nevem, és senki sem mondta ki annyiszor egy beszélgetés alatt, mint ő.) Ott, akkor senki sem gondolta volna, hogy 10 év múlva már egyikük sem jelenik meg egyik földi vacsoraasztalunknál sem. December 18-ától ugyanis bővült az égi Kossuth-díjasok csapata, ők hárman már az angyali cukrászdában kóstolgathatják együtt, miféle különbségek lehetnek Esterházy- és Dobos-szeletek között.

Kedves Lajos! Most ezzel a 10 évvel ezelőtti beszélgetéssel, jó kedélyed és étvágyad megidézésével búcsúzik Tőled a Vasárnap. Csak az Isten éltessen Tégedet javítom Isten nyugosztaljonra. (Majd küldöm a pörköltet.) gy

 

Pörkölt körül a világ

Grendel Lajos élete ételekben

Hihetetlen, de 60 éves a nagy generáció! A zene, az irodalom megújítói, az akkori lázadók vagy ellenzékiek, a mi nemzedékünk példaképei az elmúlt rendszer szerint mostantól akár nyugdíjba is vonulhatnának.

Nálunk Grendel Lajos volt az az író, aki már az első művei megjelentetésével olyan áttörést hozott a magyarországi irodalmi életben, amilyenre szlovákiai magyar szerző esetében nem volt példa. A mai napig a magyar próza vitathatatlan tekintélye és mércéje, amint ezt Tőzsér Árpád is megállapította róla, s amit díjak sokasága is fémjelez (Déry Tibor-, József Attila-, Füst Milán-, Madách Imre-, Ady Endre-díj, Kristal Vilenica, Kossuth-díj). Jelenleg a Comenius Egyetem magyar tanszékén oktat 20. századi magyar irodalmat, s hetente kétszer ugyanezt Prágában, a Károly Egyetemen. 60 éves. Ez alatt a röpke idő alatt nemcsak munkájában ért el kimagasló sikereket, feleségével, a szintén jó tollú újságíró Grendel Ágotával kivételes gyermekeket is neveltek, sőt már két vagány unokára is szert tettek. Fiuk, Grendel Gábor magyar iskoláival az egyik szlovák kereskedelmi televízió sztárriportere, lányuk, Zsuzsa egy belvárosi elit étterem alkalmazottja, a büszke atya szavaival élve „vendéglátó-ipari dolgozó, ahogy ezt régen mondták”.

Nem tudom, emlékszel-e, Lajos, hogy majd húsz éve a mi legelső ilyen jellegű beszélgetésünk miről szólt? Egy nyúlfarknyi interjú volt arról, hogy szereted-e a resztelt májat.

Jaj, igen, a kérdésre emlékszem. A resztelt májat továbbra sem szeretem.

Na, hát ezzel indultunk akkor, közben beszélgettünk egy jót a munkádról, a világhoz való viszonyodról, s most meg próbáljuk meg összekapcsolni ezt a kettőt. Szinte nincs is olyan műved, ahol ne táplálkoznának a szereplőid, de általában nem úgy, mint a népiesnek mondható realista regényekben.

Nem úgy. Mert nem puliszkát esznek.

Nem is szalonnát hagymával. S nem otthon főzött kisüstit isznak. Hanem általában vendéglőben étkeznek, de mindenképpen a polgári vonal látszik. Otthonról mit hoztál magaddal e téren?

Nézd, az ötvenes években ez egy kicsit más volt, mert nem csak déligyümölcsökhöz nem lehetett hozzájutni olyan könnyen, hanem egy idő után hiánycikk lett a borjúhús is, meg hát...

Meg minden.

Bizony, miközben a szüleim jövedelme sem volt valami nagy az ötvenes években.

De a kultúra a családon belül akkor is, az ötvenes években is átöröklődött. Tehát ha déligyümölcs meg borjúhús nem volt is, nyilván nem bicskával szalonnáztatok, mert ez idegen volt a ti kultúrátoktól.

Igen. Nemcsak osztályidegenek voltunk, hanem bicskaidegenek is. Anyám nagyon jól tudott főzni, például a pörköltje egészen kiváló volt, s a pörkölt a mai napig a kedvenc ételeim közé tartozik. Különösképpen a marha- és a birkapörkölt. Ha mondjuk a különböző ételfajtákat a Naprendszernek képzeljük el, akkor ebben nálam a Napnak a pörkölt felel meg. És ekörül forognak a különféle bolygók, a libamájtól kezdve a...

A libamáj is a pörkölt körül forog?

Igen, Györgyi, minden a pörkölt körül forog, lehet, hogy ez deviáns értékrend, de nálam még mindig a pörkölt a Naprendszer középpontja. Viszont a halételeket is nagyon szeretem.

A szereplőid is. A negatívak eszik a resztelt májat, a főhősnek általában halat szolgálnak fel. Vagyis mivel szereted a halat, a szimpatikus emberekkel halételeket etetsz.

Ebben igazad lehet. Egyébként a hal nagyon egészséges is. Ha nem eszem valami halfélét reggelire, akkor az a nap folyamán hiányzik.

Reggelire?

Igen. Az én reggelim úgy kezdődik, hogy először is gyümölcsöket eszem. Aztán jön a hal, és csak aztán a felvágottak.

Ez mind így, sorban? Egy ültödben?

Ez a sorrend. Mindig egy fokkal nehezebb következik, és egy fokkal ártalmasabb.

Legvégén a disznósajt.

Az csak a legvégén jöhet szóba.

Az is lehet, Lajos, hogy föltaláltál egy új reformétkezési módot. De ezek szerint te egészségesen táplálkozol.

Valószínűleg igen. Legutóbb ugyanis egy komplex orvosi kivizsgáláson kiderült, hogy még a koleszterinszintem is rendben van. Tehát azokat a disznósajtokat a halak és a gyümölcsök képesek valamelyest kompenzálni. Szerencsére szeretem, ezt is, azt is, amazt is. Mindenből egy keveset.

Tehát mint ahogy az életet is élni kéne.

Igen, az életet is valahogy így kellene élni, ezt ilyenkor látja az ember. Végre rájön, vagy inkább derengeni kezd neki, hogy valahol ott a háttérben, a láthatár szélén a kaszás már ott lóbálja a kaszáját...

Hatvanéves korban még nem.

Mondom, még csak úgy a láthatár szélén.

Ilyen kerekeknél szokta az ember érezni, én például negyvennél, de ez nem a kaszás a láthatáron, ez csak a hiúság. A hiúság délibábja.

Jó, Györgyi, meggyőztél.

Térjünk vissza gyerekkorod ízvilágához. Már akkor is szeretted a zöldséget?

Nem mindet. Volt néhány olyan étel, ami rémálom, és amit azóta se szeretek. Ilyen volt a spenót.

Pedig ma, amikor beszélgetünk, zöldcsütörtök van, úgyhogy éppen azt kellene fogyasztanod.

De nem fogok ma sem. Viszont volt más is. A darás vagy grízes tészta. Ez volt a borzalomnak a csúcsa. Életemben először tizenhárom-tizennégy évesen ettem ilyet, amikor a Magyarországra kitelepített nagyanyám látogatóban volt nálunk Léván, s mivel anyám is, apám is dolgozott, ő főzött. És egy alkalommal grízes tésztát készített. Hát az rettenetes volt! Mondtam is neki, hogy ezt soha többet. Aztán ilyen még a paradicsomleves, ezen a hármon kívül, vagyis a resztelt májon, a grízes tésztán és a paradicsomlevesen kívül jöhet bármi.

Kanyarodjuk vissza a műveidhez. Van ugye a fekete özvegy, aki felfalja a hímet…

No ennek örülök, hogy eszedbe jutott, borzalom, látod, ez a legkegyetlenebb kajálási mód.

Nézőpont és ízlés dolga, mint a többi. Aztán van a kispolgár, akivel resztelt májat etetsz, az értelmiségi, aki halat fogyaszt, és persze ezek a módszeresen átgondolt reggelik, leginkább ivászatok után. De van úgy, hogy ahová sorsa vagy hivatása veti a hőst, ott kínálják meg egy-egy jellegzetességgel. New Hontban például valami olyan furcsasággal, aminek a neve sem jut már eszembe…

De nekem igen, bazgornyával.

Avval! Mi is az?

Az a birsalmasajt, de azt, hogy bazgornyának is hívják, ezt nem tudtam, illetve ezt valószínűleg senki sem tudja, mert ezt én találtam ki. De a birsalmasajt nagyon finom csemege.

Mikor reggelizel?

Hát, amikor fölkelek.

Nocsak! Ki hinné.

Igen, mert van, amikor hatkor kelek, és van, amikor fél tízkor. Ez attól függ, hogy van-e órám az egyetemen, vagy utaznom kell-e Prágába. Amikor utaznom kell, hatkor kelek, amikor nem kell, és tanítanom se kell, akkor fél tízkor. Na most, amikor nem utazom sehová, akkor a reggeli hosszú procedúra. Mert aztán ebédelni többnyire nem szoktam.

Ez lett volna a kérdés második része, hogy meddig tart ki ez a reggeli.

Az kitart úgy napnyugtáig.

Amikor is...

Amikor is aztán megint egy kiadós étkezés következik, olykor a bezabálás határáig, de azt azért nem lépve túl. Tehát ahogy az angolok mondják, hogy eat like a horse, eszik, mint a ló, ez is elő szokott fordulni néha, esténként, hosszú nap után, ami után kiadós álmosság következik, és jó mély, hosszú alvás. Az a teória, hogy ha valaki nagyon sokat eszik vacsorára, az nehezen alszik, és rémálmai vannak, az rám nem érvényes.

És azon kívül, hogy a reggelidet így szépen beosztod magadnak, és ha van időd, megszervezed, főzni is tudsz?

Nem, de szerencsére nem is kényszerülök rá, mert a feleségem remekül főz.

Tehát, hogy ha mondjuk a kedves feleséged elutazik, kénytelen vagy a vendéglátóiparra támaszkodni?

Akkor, ha a kedves feleségem hosszabb időre elutazik, valóban kénytelen vagyok a vendéglátóiparunk remek vagy kevésbé remek választékából válogatni, amit nagyon sajnálok, mert ő tényleg zseniális szakács, egészen kiváló.

Mit szokott főzni? A tökfőzeléket emlegeti sokat, állítólag azt nagyon jól tudja…

Igen, én meg nagyon jól szeretem megenni.

Valamilyen speciális lecsóról is írt nekem annak idején az Ízvilágban.

Mondhatni, hogy neki szinte csak specialitása van, ő ugyanis kísérletező kedvű háziasszony, soha nem főz egyformát, remekül tudja társítani a nyersanyagokat.

Akkor mondj még egyet.

A feleségem egyik specialitása, mondhatnám, csúcsteljesítménye a francia hagymaleves. Az valami csodálatos, ahogy meg tudja csinálni. Havonta egyszer biztos elkészíti, amikor összejön a család, tehát a fiam és a felesége, a lányom és a barátja, akkor a feleségem mindig kitalál valami újat. A hagymaleves azonban konstans kezd lenni, mert ezt mindenki nagyon szereti.

Süt is?

Persze.

Mit szeretsz?

Mindent.

Jaj, Lajos, ne mondd, hogy mindent! Torták, rózsák, égő gyertyák...

Igen, a tortáktól kezdve az almás pitéig bármit.

És a borivóknak való, a sós. Merthogy borivó vagy. Abban is van valamilyen sorrended, mint a reggelinél? Étkezések közt vagy után fogyasztasz?

Közt is, és után is.

És előtt is.

No látod, előtte soha.

Sokat jársz külföldre, annak idején említetted a csigát meg a békacombot mint korábban ismeretlen finomságokat. Azóta több könyved jelent meg fordításban, német, francia, olasz, spanyol, angol nyelven, gondolom, ahová meghívtak a bemutatójára, ott meg is étettek. Milyenek a tapasztalataid?

Mindig nagyszerű vendéglátóim voltak.

Mi volt a legutóbbi emlékezetes étkezés?

Ami nagyon váratlanul ért, hogy Olaszországban két főétel van. Tehát van az előétel, általában valami tengeri micsoda, aztán van a leves, van az első főétel, a második főétel és a desszert. Én meg először nagyon óvatlanul, ugye...

Jól megetted az első főételt.

Hát igen, jól teleettem magam vele, és utána hozták a második főételt, amivel már nem bírtam.

És nagyon sajnáltad.

Bizony sajnáltam, mert nagyon finom volt. Az első főétel ugyanis a nehezebb és a kiadósabb, marhahús, disznóhús, tehát olyasmi, mint nálunk, a második az valamivel könnyebb, de szintén elég kiadós. Például mondjuk valamilyen halféle, ami már úgy nem terheli meg a gyomrot, jó nagy körítéssel...

Akkor ők fordítva ebédelnek, mint ahogy te reggelizel. Te először a halat eszed, aztán a disznósajtot...

Igen, ők pont fordítva. Na most ott egy étkezés hosszú procedúra, két-három óráig is eltart. Ennél már csak a spanyolországi, a barcelonai élményem volt nagyobb. Ott az ebéd, amelyik három órakor kezdődött, fél ötig tartott, és hét vagy nyolc fogást szolgáltak föl, de úgy, hogy mindegyikből nagyon keveset. A ráksalátától kezdve a fogolypecsenyéig és a sajtig. Mindegyikből valami. És lassan hozzák, nem sietik el a dolgot. Aztán öttől hat óráig volt egy kis szünet, és akkor kezdődött a vacsora. Ez szintén hét-nyolc fogásos volt. Vagyis ez így együtt egy sok órás mise. Mindamellett szerintem a csúcs, az a francia konyha. A francia szellem, a francia bátorság és képzelőtehetség és kísérletező kedv a konyhaművészetükben is nagyon jelen van. Ők ebben verhetetlenek.

Van francia pörkölt is?

Francia pörköltet nem ettem, ellenben Párizsban ettem flandriait. Egy kicsit más, mint a miénk, de pörköltnek pörkölt.

Említetted az olasz konyha sok fogását. Közben, gondolom, itatnak is valamit az emberrel.

Persze. Folyamatosan itatnak. Amikor leülsz ebédelni Olaszországban vagy Spanyolországban, akkor kitöltik a poharadba az általad megrendelt bort, s miközben eszel, a borból is fogyasztasz, tehát üres lesz a poharad, akkor jön a pincér, és utánatölt. Egy kétórás étkezés alatt tehát az ember elég sok bort megiszik.

Erről jut eszembe, és a vérnyomásod?

Az is rendben van.

Csodálatosan nézel ki egyébként, soha ilyen szép nem voltál, kisimult, kipihent.

Köszönöm szépen, Györgyi, de én úgy érzem magam, hogy agyonhajszolt vagyok.

Tényleg? Akkor neked jót tesz az agyonhajszoltság.

Tudod, amióta hetente hétfőn és kedden Prágába is járok tanítani, azért azt megérzi a szervezet.

És ott mit eszel? Vagy hol: a menzán?

Nem. Van egy törzshelyem, közel a Vencel térhez, úgy hívják, hogy U dvou koček, ahol a készételek nagyon olcsók és nagyon jók, és a pilzeni sör mindig friss. Az a bizonyos, amiről a csehek azt mondják, hogy ha ráteszed a habra az ötkoronást, annak nem szabad lesüllyednie. Oda szoktam járni ebédre. Vacsorára meg hol ide, hol oda.

A sört is szereted?

Nem annyira, mint a bort, de néhány sörfajtát igen, például a pilzenit.

Te a hagyományok híve vagy: pörkölt, bor...

Igen. Az italoknál is, a Naprendszer középpontjában a bor áll. Nem a sör, és nem a tömény.

Nemsokára lesz valami születésnapi ünnepség is a tiszteletedre. Szerinted tortád is lesz?

Nem tudom, Györgyi, semmibe nem avattak be.

És ha kívánhatnál, milyen tortát kívánnál magadnak?

Nem tudom.

Mondjad azt, hogy Esterházyt! Mert azt én nagyon szeretem. Mármint a tortát. Is. Vagy milyet? Dobostortát?

Minél több csokoládé legyen benne.

Az a dobostorta. Akkor te két Kossuth-díjas közül a Dobost választottad.

Három, a Tőzsér is Kossuth-díjas.

Na igen, de ő nem torta.

Nagyon megkevertél, Györgyi.

Tehát a torták közül a dobost szereted.

Azt nagyon szeretem.

Az Esterházyt nem.

Te, ne haragudj, de az Esterházyt nem ismerem. Ezt az Esterházy-tortát. Az milyen?

Az nagyon jó. Mandulás...

Jól kezdődik.

Mandulás tészta, tehát liszt helyett mandulaőrleményből készül kemény habbá vert tojásfehérjével, és egy egészen egyszerű krém, de a mandulás tésztával összeérve valami igen különös, marcipános ízhatást kelt. Zseniális.

Elhiszem, igen jó lehet.

Sacher?

A Sachert imádom. De az igazit! A bécsi Sacher a top, az látod jobb, mint a dobos.

Merthogy? Meséld el.

Hát nem tudom elmesélni. Én mindenféle csokoládés tortát szeretek, de számomra ez a bécsi Sacher az, ahol a csokoládéízt a legerősebben érzem. Egyébként a borokkal is így van. Nagyon szeretem a rizlingeket, a száraz savanykás borokat, és van ilyen, hogy rajnai rizling. De hogy milyen az igazi, azt Strasbourgban tudtam meg. Tehát ott, ahol valóban azt a bizonyos rajnai rizlinget készítik: és számomra az a legcsodálatosabb, amit valaha is száraz fehér borban ittam. A többi, az úgy hasonlít rá.

Ha erre a jubileumodra összeállíthatnál magadnak egy ünnepi menüt, az miből állna?

Az aperitif Jack Daniels lenne, a leves a feleségem hagymalevese...

Előétel?

Pardon, az előétel kimaradt. Az előétel vagy valami halféle, vagy rák, kagyló satöbbi, a főétel... Na, itt már zavarban vagyok, mert az nagyon sokféle lehetne.

Arról van szó, hogy mint ünnepelt összeállíthatod a magad menüjét. Tehát akár olasz módra több főételt is rendelhetsz most magadnak.

Nem. Több főételt vagy két főételt nem bírnék megenni.

Na de egy kis pörköltet meg egy kis mit tudom én, mit is...

Igen, talán így, hogy az egyik fele lenne egy kis adag pörkölt...

Marha.

Marha, marha, az van az első helyen. És akkor a második, az kacsa- vagy libahús lenne. Desszertnek meg nem édesség, hanem sajt.

Sajt, milyen?

Vagy penészes, tehát valami camembert, vagy egy szuper ementáli. Ennyi. És hozzá a legjobb borok. Mondjuk az a strasbourgi rajnai rizling, de hát a marhapörkölthöz, ugye, inkább vörösbor illik, az lehetne szekszárdi cabernet sauvignon... Aztán egy nagyon jó olasz presszókávé a végén.

És akkor a torta?

Hát, ha a torta és a sajt között kellene választanom, akkor inkább a sajt.

Szerintem megfér a kettő is, mégiscsak születésnap...

Jó, akkor álmodozzunk: vagy a Sacher-torta...

Mondd, hogy vagy az Esterházy!

Jó legyen, kóstoljam meg az Esterházyt. Bár nem tudom, mit fognak ehhez szólni az olvasók, Györgyi, de hogy szeretni nem fognak, az biztos. Végig olyan kajákról beszélek, amiket sokan egy életen át nem engedhetnek meg maguknak.

Nem hiszem, sőt ellenkezőleg. Gondolj csak bele, a pörkölt a kedvenced.

Igen, addig rendben is van, de onnantól...

A hagymaleves se olyan nem tudom, mi.

Hát az nem, az tényleg olcsó.

Látod. Meg a tökfőzelék is, meg a lecsó… Az meg, hogy tégedet megvendégeltek itt, ott, amott, hát Istenem! Tessék olyan jó regényeket írni, hogy lefordítsák őket különböző nyelvekre, és akkor lehet olyanokat is enni, amiket egyébként nem engedhet meg magának az ember.

Akkor legyen ez a végszó: tessék írói pályára lépni…

Ne, a végszó most ne ez legyen, Lajos. Hanem, hogy Isten éltessen Tégedet, tartsa meg a jó ízlésedet étekben, életben, s főleg a mi szellemi táplálékaink elkészítésében. Sokáig.

(Vasárnap, 2008. április)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!