<p>Na, hogyan telt a gyermeknap? Mi az iskolában előrehozottan, pénteken ünnepeltük meg. Nagyon jó volt, egész nap nem tanultunk. Csak játszottunk, és népmeséket olvastunk. Ti szeretitek a meséket? Érdekes volt ám! Tízfős csoportokra osztottak bennünket a tanító nénik és bácsik, s minden csapat kapott egy-egy mesekönyvet.</p>
A csapaton belül választottunk egy mesemondót, ő olvasott – a mi csapatunkban én voltam. Ezután varázslókat neveztük ki. Az volt a feladatuk, hogy kiválasszák a mesét, és kiosszák a szerepeket. Miután befejeztem a felolvasást, a varázsló megmondta, ki legyen a két lány, a vadász, gonosz mostoha, özvegyember, őzike és a két vadászsegéd. Felismertétek, melyik meséről van szó? A Szép Cerceruskáról. A szereplők eljátszották a történetet. Ebéd után az összes csoport bemutatta a meséjét, és nekünk, mesemondóknak meg a varázslóknak ki kellett találnunk, melyikről van szó. Feladatunkat az is nehezítette, hogy nem szólalhattak meg a színészek; de azért mindet sikerült kitalálnunk. Nagyon jól szórakoztunk, sokat nevettünk. Ti mi mindent csináltatok az iskolában?
Legyetek jók!
Huncutka
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.