Szerelemből követte, félelemből bujkál előle

Anita az egyik dél-szlovákiai városkából származik, két sikertelen házasságon volt túl, amikor eldöntötte, hogy Pozsonyba költözik, és új életet kezd. „Ismerősök révén itt szereztem munkát, a szabadnapjaimon jártam haza a gyerekeimhez. Az első férjemtől született nagylányom ma már doktoranduszhallgató, a második házasságomból született fiam még a középiskolai tanulmányait végzi, a három kicsi él velem. Az ő apjuk Ahmed, akit 2004 márciusában, 33 évesen ismertem meg, és azonnal beleszerettem – kezdi történetét az asszony, akit azonnal elbűvölt az arab férfi szépsége és simulékony modora. Őszintén bevallja, az is nagyon imponált neki, hogy Ahmed öt évvel fiatalabb volt nála. A vallás nem jelentett számára akadályt, mert még mielőtt megismerte volna őt, konvertált.

„Mentséget kerestem a hibáira”

„Úgy éreztem, az iszlám hitvallás által közelebb kerültem Istenhez. Olvasgattam én a Koránt is, de ma már látom, mennyire naivan, mert csak a szépet akartam látni. Azt, hogy a nőkre vonatkozóan mennyi korlátozást tartalmaz, és hogy a férfiak úgy értelmezik, ahogy nekik megfelel, a muszlim barátaim sem árulták el. Csak miután házasságot kötöttem Ahmeddel, derült ki, hogy egy muszlim feleség jogai teljes mértékben a férje nagyvonalúságától függnek. Amikor meghaltak a szüleim, a temetésükre sem lett volna szabad elmennem, merthogy a keresztények a sírhoz imádkoznak, és igazhitű nő nem mehet a temetőbe. Később egyre tisztábban láttam, hogy az itt élő muszlimok nagy része nem nyitott az európai kultúra iránt, rengeteget foglalkoznak a keresztények bírálatával. Karácsony előtt csak arról adtak elő a pozsonyi mecsetben, hogy ez micsoda egy maradi pogány ünnep. Szóvá is tettem, hogy miért másokat bírálnak ahelyett, hogy magukkal foglalkoznának, de mindig az volt a válasz, hogy ez kötelességük, mert a muszlim  az egyetlen igaz hit.”  

Ahmed először muszlim  szokás szerint csupán két tanú jelenlétében egy étteremben vette feleségül Anitát, aki csak ezt követően jelentette be a szüleinek, ki a párja. „Nem voltak elragadtatva. Anyám azt mondta, hogy jobb, ha mindenki megmarad a saját fajtájánál, és ha rám un, el fog adni egy kecskéért, de később elfogadták. Nem is tehettek mást, mindenkiben ellenséget láttam, aki arra figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, amint Khalid feleségül vesz, a tulajdonának fog tekinteni. Azt hittem, irigylik a boldogságomat, és lassan mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot, aki inteni próbált. Fülig szerelmes voltam a férjembe, ezért sokáig a nyilvánvaló hibáira is mentséget kerestem.”

A verések után nagyon kedves volt

Anita elmondása szerint Ahmed a kapcsolatuk elején hihetetlenül udvarias és segítőkész volt. Még azt is felajánlotta neki, hogy lakjon a fiával együtt a lakásában, bár az ötéves gyermeket nem nagyon szívlelte, és azt is rossz szemmel nézte, ha Anita babusgatta. „Nem tetszett neki, ha kézen fogva vezettem az utcán, vagy az ágyamban aludt, azt mondta, egy fiút önállóságra kell nevelni. Aztán láttam, hogy Szaúd-Arábiában ez valóban így van, a gyermekek és szülők közt nincs fesztelen kapcsolat, de kezdetben mindenben alkalmazkodtam hozzá, még azt is elfogadtam, hogy a két gyerekemmel szemben elutasító.”

Ahmed és Anita anyagilag egyre jobban éltek, és egyre nagyobb volt köztük a feszültség. Az asszony azt mondja, folyton arra ügyelt, nehogy valamivel kiváltsa férje nemtetszését. „Ahmed még tanult, otthonról kapott ösztöndíjat. Talán üzletelt is már, de a dolgaiba nem engedett betekintést, pedig rajtam mindent számon kért. Mikor az első ramadánt tartottam, a negyedik napon már elájultam a munkahelyemen, mert egy korty vizet sem ittam. Az első nagy veszekedésünkre már az első karácsony előtt sor került, amikor nagyon sok volt a munka a boltban, ahol dolgoztam. A fiamra egy muszlim  barátnőm vigyázott, önként ajánlotta fel, nem láttam ebben semmi rosszat. Ahmed viszont felhánytorgatta nekem, hogy zaklatom a barátait. Nem ez volt egyébként a baja, hanem szégyellte, hogy nekem már gyerekem is van. Éjnek idején mentünk hozzájuk a fiamért, a gyereket kirángatta az ágyból, engem pedig otthon a falhoz lökött. Nagyon megijedtem, az is megfordult a fejemben, hogy elhagyom, de nem volt hová mennem. Ha hazamegyek a szüleimhez, csak azt hallgattam volna, hogy ugye, megmondtuk. Maradtam, tűrtem, és próbáltam elhitetni magammal, hogy ideális férfi nincs, a jó oldalát kell néznem. A verések után egy ideig mindig nagyon kedves volt hozzám, ilyenkor mindent megbocsátottam neki, mert még mindig nagyon szerettem. Fél év házasság után estem először teherbe, azt hittem, örülni fog, de szinte megijedt, amikor közöltem vele. Nyilván azért, mert leesett neki a tantusz, hogy most már hivatalosan is el kell, hogy vegyen, és otthon is be kellett vallania, mi a helyzet. A polgári esküvőt én intéztem, én fizettem, de boldog voltam, mert azt hittem, ezentúl minden másként lesz.”

A szaúdi herceg tanácsadója

Nem lett, a gyerek, mint más rossz házasságokat, Anitáét és Ahmedét sem hozta rendbe. Sőt, Ahmed a terhes feleségét még inkább elhanyagolta, és megkövetelte tőle, hogy csadorban járjon. „A smink és a parfüm használatát is megtiltotta, miközben ő egyre inkább élte a világát, gyakran hajnalban járt haza.  Emiatt már nem veszekedtem vele, de amit egy nap a számítógépében találtam, azt nem hagyhattam szó nélkül. Pornó- és eszkortszerviz-oldalakat látogatott rendszeresen, a teljes undor fogott el, amikor végignéztem. Írtam neki egy levelet, hogy csalódtam benne, mert azt hittem, igaz muszlim . Megírtam azt is, hogy imádkozni fogok érte Allahhoz, hiszen nemsokára megszületik a gyerekünk, és azt szeretném, ha rendes családként élnénk. Hajnalban, amikor elolvasta a levelet, a hajamnál fogva rángatott ki az ágyból. Ahol ért, ott ütött, pedig kilenc hónapos terhes voltam. Tajtékzott a dühtől, ordított, hogy megöl. A fiammal elmenekültem egy barátnőmhöz, ő tanácsolta, hogy ne a rendőrséget hívjuk, hanem az esküvői tanúnkat, mert Ahmed nem bocsát meg, ha kiteregetem a szennyest. Én sem szerettem volna, ha kitudódik, hogyan bánt velem, ezért belementem. Ez a tanúnk elszörnyedt, amikor meghallotta, mi történt. Azt tanácsolta, hogy Khalid költözzön el egy időre, de közben nekem is megmagyarázták a muszlim barátaim, hogy nem kellett volna provokálnom a férjemet, mert amit nem látok a saját szememmel, abban nem lehetek biztos. Végül magam is elhittem, hogy én vagyok a hibás, mert csupán feltételezés alapján vádaskodtam. Amikor rám jöttek a szülési fájások, felhívtam a tanút, hogy megyek a kórházba. Értem jöttek mind a ketten, Ahmed végig ott volt a szülésnél, és a kislányunk fülébe súgta muszlim szokás szerint a sahádát. Megbocsátottam neki, egy ideig nyugton volt, de aztán Szlovákiába látogatott a szaúdi herceg, és többé nem lehetett bírni vele. Ő lett a herceg itteni befektetési tanácsadója, maga is meggazdagodott, úgy érezte, mindent megtehet.”

Látogatóban Szaúd-Arábiában

Anitát akkor vitte el először Szaúd-Arábiába a férje, amikor megszületett a második gyermekük, egy kisfiú. Azt hitte, az Ezeregyéjszaka meséit fogja látni, de nagy csalódás érte. „Útban Táif felé elborzadva figyeltem az autó ablakából, hogy az a sok mélyen hívő ember mennyire nem tiszteli a saját hazáját. A faágakon műanyag zacskók lengedeztek, az útszélen szanaszét dobálva a műanyag flakonok, a palotákon kívül mindent ellepett a szemét és a kóbor macskák. Az utcákon alig lehetett nőket látni, vagy ha igen, csak burkában, sehol egy női arc. Nekem is viselnem kellett a burkát, majdnem megfulladtam benne. A rokon nők elvittek egy szalonba, levágták a hajamat, kiszedték a szemöldökömet, kifestettek, mint egy maskarát, aztán végig kellett vonulnom előttük. Volt, aki arra sem talált méltónak, hogy kezet fogjon velem, de olyan is volt, aki megölelt. A következő évben a férjem elhatározta, hogy a fiunkat körülmetélteti. Azt hittem, orvos lévén, kórházba viszi, de egy sarlatánhoz mentünk. A férfin kesztyű sem volt, ugyanazzal a zsilettel vette sorba a gyerekeket. A fiam nemi szerve be is gyulladt, anyósom olívaolajjal akarta kenegetni, de Ahmed végül hozott gyógyszert, nagy nehezen kikezeltük. A másik fiamnál már a sarkamra álltam, megmondtam, hogy ilyen körülmények között nem engedem a körülmetélést. Nehéz harcokat vívtam, mert ők úgy tekintik, hogy a gyerek a férfié, az anyja csak kihordja és megszüli.”

A másik feleség

Ahmed ekkor már olyan gazdag volt, hogy úgy gondolta, másik feleség is dukálna neki. Anita barátnőjét, egy 19 éves lányt szemelte ki, és úgy tervezte, hogy majd szépen együtt élnek a luxuslakásban, Anita pedig kiszolgálja őket. „Egy hónapig éltünk úgy, hogy a férjem beosztotta a napokat, mikor melyikünkkel tölti az éjszakát. A lánynak nagyon hamar megtetszett a főszerep, folyton parancsolgatott volna nekem; én nem hagytam, vagyis folyton veszekedtünk. Amikor az anyja kereste nálunk, mert lokalizálta a mobilját, a férjem engem küldött le, hogy mondjam azt, csak a telefont felejtette nálunk. Végül nem bírtam tovább, kidobtam őt a lakásból, de csakhamar megtudtam, hogy a férjemnek több szeretője is van. Egy nap összeszedtem a vasalni való ruháit, és odaadtam neki, hogy vigye a többieknek, nekem van elég dolgom a gyerekekkel. Több se kellett neki, rám rontott, és a gyerekek szeme láttára úgy megvert, hogy lábra sem tudtam állni. Amikor a következő ramadánra Szaúd-Arábiába utaztunk, elpanaszoltam az anyósomnak, miket művel a fia. Ő arra intette Ahmedet, hogy váljon el a második feleségétől és térjen észhez. A férjem nagyon dühös volt rám, hogy beárultam a szüleinél, amint hazaértünk, épp az ellenkezőjét tette. Engem elhagyott, és a másik asszonyhoz költözött, csak a gyerekeket járt látogatni. Ekkor jelentettem fel az idegenrendészeten, mert az itt-tartózkodási engedélyt családösszevonás címén kapta. Ha nem él velünk, kiutasíthatták volna az országból, nosza, gyorsan visszaköltözött. Ezután született a harmadik gyerekünk 2011-ben. A férjemet ez sem térítette jobb belátásra, többször megvert terhesen is. Már attól sem tartott, hogy feljelentem, azt mondta, itt pénzzel mindent el lehet intézni. Másodszor 2012 őszén tettem feljelentést ellene, amikor elvette a szülői hagyatékból kapott pénzemet, amelyet a főiskolára tartogattam. Távúton hallgatok szociális munkát, amit Ahmed nagyon ellenzett, de tudtam, hogy a saját lábamra kell állnom. Amikor követeltem a pénzemet, megint megvert. Azonnal hívtam a rendőröket, ki is utasították a lakásunkból, de a nyomozónő szerint egy muszlim házasságban a férfi nézeteltérés esetén büntetheti a nőt pofonokkal vagy azzal, hogy ignorálja. A végén rajtam csattant az ostor, mert a férjem nem fizette ki a lakbért, és a gyerekekkel az utcára is kerülhettem volna. Kivett nekünk egy lakást, és tudomásomra hozta, hogy ha elválok, a gyerekeket neki fogják ítélni, mert ő el tudja tartani őket, én pedig nem. Azt mondta, ha visszamegyek hozzá, egy házban lakhatok a gyerekekkel, de ha nem, pórul járok. Nem akartam elveszíteni a gyerekeket, hát visszavontam a válókeresetet. Többé nem vert meg, de minden centtel el kellett számolnom, folyton ellenőrizte, hol vagyok, úgy bánt velem, mint az utolsó cseléddel.”

Őrizetben az erőszakos férj

Ez a cselédsors csaknem négy évig tartott, és Anita kis híján még kiszolgáltatottabb helyzetbe került, mert miután Szlovákiában elfogadták a terrorellenes törvényt, Ahmed Katarba akart költözni. Ez nem sikerült, a következő úti cél Szaúd-Arábia volt.

„Tudtam, hogy ott a gyerekeket elvennék tőlem, engem pedig talán még el is tennének láb alól. Amikor júniusban ott jártunk, már egész napokra bezárt, és a családja is nagyon ridegen viselkedett velem. Augusztus közepén jöttünk haza, itt újra egymást váltották a veszekedések. Gyakran felvett a mobiljára, mintha bizonyítékokat gyűjtött volna ellenem. Az is gyanús volt, hogy a gyerekekhez egyre kedvesebb, délután hazajár játszani velük, kifejezetten manipulálta őket. Augusztus végén titokban visszament Szaúd-Arábiába, mint megtudtam, a gyerekek iskoláját intézni. Attól tartottam, elrabolja őket, ezért egy reggel elvittem a két nagyobbat az iskolába, és meg sem álltam a rendőrségig. Elmondtam, hogy a férjemnél fegyver is van, rettegek tőle, de nem vettek komolyan. Azt sem tudtam, hová szaladjak, féltem, hogy férjem a kisfiammal már a repülőn ül. Szerencsére rátaláltam a gyerekre, a mecset előtt állt az ajtóban. Nem akart velem jönni, azt kiabálta, hogy az ima után a játékboltba megy az apjával, azután pedig Szaúdiba. Alig tudtam beültetni az autóba. Igyekeztem a másik kettőért az iskolába, de kellettek még a hivatalos okmányok. A gyerekeket már veszélyes lett volna hazavinni, egy bevásárlóközpontban, a játszósarokban helyeztem el őket. Amikor minden nálam volt, elindultunk a kríziscentrumba. Itt elpanaszoltam az igazgatónőnek, milyen helyzetben vagyok, és ő kihívta az egyik kereskedelmi tévé stábját. A riportot követően már máshogy álltak a dologhoz a hatóságok. Az illetékes ügyésznő elrendelte, hogy 2010-től minden beadványomat vizsgálják felül. Órákig rendőrségi kihallgatásokon ültem, de meglett az eredménye, mert Ahmedet szeptember 8-án őrizetbe vették, és azóta is előzetes letartóztatásban tartják. Én azóta a krízisközpontban vagyok a gyerekekkel, fogalmam sincs, mi lesz tovább. Egyben biztos vagyok: soha többé nem engedem, hogy ennyire megalázzanak.”

Az átéltek ellenére Anita nem gondolja azt, hogy egy muszlimmal kötött vegyes házasság nem működhet. Azt mondja, számos párt ismer, akik szépen élnek, igaz, a férfiak szíriaiak, jordániaiak, libanoniak, és megszokták a keresztényekkel való együttélést. „Aki olyan konzervatív arab államból származik, mint Szaúd-Arábia, annak a nézetein sem az európai kulturális közeg, sem a szerelem nem képes változtatni. Mindenkinek azt tanácsolnám, aki hívő muszlimot választ, hogy ne csak az érzelmeire hagyatkozzon. Jól gondolja meg, mennyit képes az elveiből feladni, mert ők a sajátjukból nem engednek egy jottányit sem.”