Slam poetry a legszabadabb műfaj

Nem bír hervadni a slam. Na jó, még tíz éve sincs, hogy Budapesten néhányan elkezdték az irományaikat belemondani a közönségbe. Verseket, melyek igazából nem is versek. Viszont működnek, főleg élőszóban. Azóta volt már helyi vagy országos slam poetry bajnokság rengeteg, a slam pedig úgy tűnik, nem múló divat, mert továbbra is jelen van, fejlődik. Voltam egy komáromi slamesten két éve, meg egy másikon két hónapja. Szó sincs hervadásról, és bár a produkciók színvonaláról el lehet vitatkozni, bizony egyre több a közegben az energia, a humánerőforrás.

Ez a műfaj önjáró lett, véli Gábor Tamás Indiana budapesti slammer, aki a kezdetektől benne van a történetben. „Nyolc éve csinálom, és azt látom, hogy újabb és újabb embereket húz be. Ma Magyarországon van 30 ember, akik ezt magas szinten rendszeresen művelik. Ha ők felállnának és abbahagynák, akkor is menne tovább – véli Indiana. – Nincs még egy műfaj, amely a 10 évestől a 90 éves emberig mindenkit le tudna ültetni egyazon akcióra” – teszi hozzá. Szerinte amíg lesznek társadalmi problémák, addig lesz slam poetry is Magyarországon. Merthogy a slam ilyen értelemben egy tőről fakad az egykori vegytiszta rap- meg a blueszenével: kiáll a mókus a faágra, és elmondja, mik a mókusok problémái. Hogy kevés már a dió meg a mogyoró, a télire elraktározott készleteket pedig rendszeresen megfúrja valaki. A mosómedve meg a tisztáson mondja el, mi fáj a mosómedvéknek, mióta mindenki automatával mos, a magyar slammerek pedig a színpadon, hogy mi itt a gond őszerintük. Van is a slamben politika, de csak annyi, amennyi a fröccsben a bor: mennyisége változó. Mivel a slam bármiről szólhat, vannak azért politikamentes slamszövegek is. A szerző magánélete vagy akár egy műalkotás is lehet téma. Nemrég Komáromban a Jókai Színházban játszott Spiró-dráma, a Csirkefej volt a fő téma, erről slammeltek a lányok-fiúk. A nyertes a komáromi Melecsky Kristóf lett, aki a füleki származású Laboda Róberthez hasonlóan már nemcsak a hazai, hanem a magyarországi slam poetry mezőny élvonalába is beletartozik.

Ártani leginkább az intézményesítéssel lehetne a slamnek, véli Indiana. „Ha fel akarnák hozni a nagybetűs kultúrába, elvesztené a spontaneitását, és elsorvadna. Ez volt az RTL-es tavalyi műsorral is. Amint közölték, hogy lesz cenzúra, azt mondtam, kiszállok” – mondja. A Red Bull Pilvakerről beszél, amikor a Red Bull és a magyar köztévé egy március 15-i produkciót akart összehozni a forradalom évfordulója alkalmából. Ki is kötötték, hogy ne legyen az elhangzó szövegekben aktuálpolitikai utalás, mire 11 slammer inkább otthagyta. „Van politikamentes március tizenötödike, csak éppen hiányzik belőle valami. Mondjuk, a lényege, más nem. Minek emlékezzünk a rebellióra? Tele van szabadsággal, egyenlőséggel, testvériséggel, egyéb liberális portékával” – írták közleményükben.

A műfaj tehát magától működik, talán mert van benne nem kevés misztérium: a közönség és az előadók közti határok elmosódnak, hiszen a meghívott előadók produkciói után általában van open mic, vagyis bárki mikrofont ragadhat a közönség soraiból, és nincs kizárva, hogy hatásosabb produkciót kapunk tőle, mint a profi kollégától. A slamestek hangulata pedig egyszeri. Olvasva nem működik, hiszen az előadó hangsúlya, gesztikulációja is fontos. Videomegosztóról is visszanézhető egyik-másik produkció, de az is csak a töredéke az élménynek. Ott kell lenni, át kell élni, mert ami nagyot szól, az tényleg nagyot. Na és mindehhez kell egy olyan nyelv is, mint a magyar, amely nagy lehetőséget ad a játékokra. A Slammereknek a magyar című kisfilmben éppen a „magyar”-hoz fűződő viszonyukat tisztázzák. És hogy mi a tanulság? Ott kell lenni, meg kell hallgatni.

1984, Chicago

A slam poetry története 1984-ben indult, amikor egy chicagói építőipari munkás, Marc Smith (Slam papi) önjelölt költő és barátai a kedvenc klubjukban felolvasóesteket szerveztek egymás szórakoztatására. Később több csapatot is meghívtak az eseményekre, így már komolyabb versennyé nőtte ki magát, ami csak hobbiként indult. A hangsúly itt már nem a versek hangulatán volt, hanem sokkal inkább performansz lett. Helyenként élő zenei aláfestéssel zajlik, de ez változó. Nagyobb esteken, amikor több csapat vagy egyén indult, az egész egyfajta párbajjá alakult át, ahol a közönségé volt a döntő szó. És a slam poetry szerte a világon elterjedt. Japánban és Indiában is népszerű.

„De nem kell se kiskosztüm, se nagyestélyi,

mert ezek a Slam Poetry Budapest nagy estéi,

és nem kérdés, mi dolgunk az életben,

mert a mi egyetlen drogunk a véletlen.

Csak döntsék nyakunkba a jövőnek becézett halandzsát.

Nekem marad a kedvenc idegen szavam a szabadság”

Simon Márton

„...én vagyok az ötszázezer-egyedik a végén annak a hosszú tömött sornak, amelynek a végén Londonban már porszívóznak (...)

Mert nem az a baj, hogy itt a Rózsa neve Hoffman, hanem hogy nem tudom, miért vagyok ettől ilyen állapotban (...)

...szóval én kiállok a sorból, és nem cserélek mégsem hazát,

inkább itthon maradok, és csinálok valami faszát.

Mondjuk, első körben kiegyenesítem a kaszát. ”

Kemény Zsófi

„Nem voltunk Slammerek, sebet gyógyító szanitécek, csak figurák, kik alig élnek,

vodka-szódába jeget rázó mai lények, kiket vezet a büszkeség és ballib élet.”

Gábor Tamás Indiana

„Ó szerelem, te gyilkos amputáns, belőled a candycap merre oson,

Ha a legjobb nemi aktusom még mindig a palóc dialektusom?”

Laboda Róbert