Sírunk, mert elnémulnak, örülünk, mert újra szólnak

Rekviemként morzsolnak el szemük sarkában egy-egy könnycseppet kifosztott templomukért, szétszóródott református közösségükért.

„Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának.” Kegyetlen, nyers, csontig hatoló szavak, de a prédikátorral Bihari Richárd jánosi lelkipásztor így folytatja: „Ne keseredj el, mert Isten lelke új életet támaszt!” E megrongált, pusztulásra ítélt templomról át kell fordítanunk tekintetünket a völgybe, elfogadni a változó időket, mert a völgyben várják az emberek Isten lelkének megújító érintését.

„Fájdalom és bizakodás, e két érzés járja át ma lelkemet – kezdi beszédét Nagy Ákos Róbert gömöri esperes. – Festői, ám szomorú helyen állunk. Meggyalázott, szétrabolt ősi templom mellett, melynek szószékét elhordták tűzifának vagy nyúlólnak, az Úr asztalát barbár kezek szétzúzták, a háborús emléktáblát széttörték, a falu több évszázados magyar református múltját téve látszólag semmissé. Hogy kik követték el ezt a gyalázatot? Polkorrekt világunkban nem ildomos erről szólni, de a választ mindenki tudja... Vajon nincsen hatóság, vezető politikus, aki kiállna, és azt mondaná, a rombolás és pusztítás helytelen? Ez lenne gömöri aprófalvaink jelene és jövője? Ha ma szólaltak volna meg utoljára a harangok, volna okunk a sötét vízióra. De! A harangok nem hallgatnak el örökre. Gömör egy másik szegletébe, Gombaszögre kerülnek, ott szólítják majd meg a fiatalokat, a jövő értelmiségét, akiktől azt várjuk, hogy tudásukkal, munkájukkal, szolgálatukkal erősítsék magyar közösségeinket erős ellenszélben is. A harang hirdeti: Isten nem mond le rólunk. Imádkozva és dolgozva – az összefogás jegyében, amelynek ma szép példáját láthatjuk – tegyünk meg mindent felvidéki magyarságunk felemelkedéséért!” – köti lelkünkre az esperes.  

„A tenni akarás vezérelt Szútorba – mondja Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője. – 2010-ben jártunk itt először a kétnyelvűség felmérőút keretében. Ekkortájt hallottam a bellényi templomról, melyet lebontottak, harangja és kövei a hívek buzgósága által Fülekre kerültek, így az elmúlásból új élet fakadt. Az itteni harangok se fognak elhallgatni. Gombaszögön egy 1371-ben épült pálos monostor romjának közvetlen közelében felépülő haranglábon lesznek elhelyezve, és július 17-én, a tábor nyitónapján újraszentelve. Ha mi, gombaszögi szervezők a szútori templomot nem tudtuk is megmenteni, a harangmentés jó alkalom, hogy ráirányítsa a Kárpát-medence figyelmét arra, vannak még hasonló helyzetben lévő gyülekezetek, enyésző templomok, amelyek megmentésre várnak” – hangsúlyozza Orosz Örs.

Az emlékezés további részében B. Kovács István érdekes történeti áttekintését hallgatjuk a szútori templomról, az egyház itteni leghíresebb és leghűségesebb szolgájáról, Simon Sámuelről és a gyülekezeti életről.

„Szomorú vagyok – mondja Pál Kovács Katalin a harangot búcsúztatók csoportjából –, hogy már se templom, se közösség, annak viszont örül a szívem, hogy elviszik a harangokat Gombaszögre, ahol unokáink, dédunokáink még hallhatják, mert ha itt maradnának, előbb utóbb a vasgyűjtőben kötnének ki.”