Magányosok: A néma nemzedék

Aztán alig telt el egy-két év, és mi is ilyenek lettünk. Lett egy generáció, amelyik nem jár üzletbe, amelyik banki ügyeit otthonról intézi, amelyik nem beszél. Mert úgy kényelmesebb az élet. Szerintük.

A veszélyes egyedüllét

A brit The Telegraph tanulmánya szerint a magány veszélyes népbetegség. Például azoknak az időseknek, akik nem élnek közösségben, gyermekeik ritkán látogatják őket, egész nap nincs kihez szólniuk, 30%-kal rövidebb lesz az életük, mint azoké a kortársaiké, akik aktív társadalmi életet élnek. A tanulmány szerint a nagy egyedüllétben sokkal magasabb a kóros elhízás esélye. Gondolhatnánk, hogy a nyugdíjas korosztály van a legnagyobb veszélyben, ám nem így van. A 18 és 35 év közöttieket sújtja leginkább ez a népbetegség. Ők azok, akik online világban élnek, már azt sem tudják, hogyan kell offline, internet nélkül létezni. Nemcsak a munkahelyükön ülnek a számítógép előtt, a magánéletüket is átszövi a háló, melyből kitörni nagyon nehéz, beleragadni annál egyszerűbb. Tari Annamária pszichoanalitikus Susan Greenfieldet idézi egy közelmúltban lezajlott kutatással összefüggésben, mely szerint a sok virtuális barátot gyűjtők elégedettebbek az életükkel, mint azok, akik csak a valódi életben tartják a kapcsolatot: „A valóságban az elmagányosodás gyakran észrevétlen alakul ki. Nőni kezd az online idő, és fogynak a tényleges kapcsolati elemek, a találkozások, a valódi beszélgetések. Aki problémáit azonnal az online térben beszéli meg, és nincs egy olyan barátja, akinek azt mondhatná: gyere, üljünk le kicsit, annak el kell gondolkodnia a változtatáson.”

Szótlan hetek

Egy magányosan élő fiatal felnőtt napja a következőképpen alakulhat: Reggel felébred, bemegy a munkahelyére. Útközben senkihez sem szól, hiszen idegenekkel nem szokás barátkozni. A munkahelyén online történik a kommunikáció, hiába nyitott a tér, legtöbbször e-mailen keresztül kell mindent megbeszélni, hogy nyoma maradjon, hiszen a szó elszáll. Esetleg otthonról dolgozik (ún. home office), akkor még az ágyból sem kell kikelnie. A munkaidő után hazamegy az üres lakásba, olvas, filmet néz, online cseveg az online barátaival, majd lefekszik. Eltelhetett úgy a napja, hogy egy hangot sem adott ki. Ezt ugyanilyen napok követik, hetek telhetnek el némaságban.

A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik külföldön próbálnak szerencsét, hiszen az új környezetben nincsenek barátaik, elég nekik a letelepedéshez, munkavállaláshoz szükséges iratok intézése, nincs idejük új barátokat szerezni, meg amúgy is, ez nem olyan egyszerű. Aztán annyira megszokják a magányt, hogy már el se tudják képzelni, milyen társaságban szórakozni.

Párbeszéd és szemkontaktus

Mindennapi életünk megkönnyítésére rengeteg applikáció született. Banki ügyeinket lebonyolíthatjuk úgy, hogy a bank közelébe se megyünk, postai dolgokat is lehet már online intézni, sőt a tömegközlekedési bérlet is feltölthető az internet segítségével. Arról nem is beszélve, hogy cipőt, ruhát, elektronikai cikkeket, könyvet jóval olcsóbban beszerezhetünk így. Nem kell értük sorban állni, és az eladónak is jó, mert nem kell bérleti díjat fizetnie. Az élelmiszer szintén megrendelhető egyes áruházláncok oldaláról. Nem kell mást tenni, mint átvenni. Ha nem akarunk a postással, futárral találkozni, a nagyobb városokban vannak csomagátvevő helyek. Csak a telefonra kapott kódot kell beütni, élő emberrel szót váltani nem. Bár hasznosnak tűnhetnek ezek az alkalmazások, a valóságban még inkább hozzásegítenek ahhoz, hogy kényelmetlen legyen a párbeszéd. Ez a nemzedék gyakran szembesül azzal, hogy nehezére esik a személyes kommunikáció, a szemkontaktus, ha valaki, például az orvos hozzáér, frusztrált lesz. Hangulatjelek nélkül nem tudja kifejezni magát, tőmondatokban beszél, a választékos nyelvhasználatról nemhogy álmodik, azt sem tudja, mi az. Nehézkes a társkeresés, a családalapítás, így sokan egész életükben magányra vannak ítélve.

Az összes korosztályt érinti

Az elmagányosodás nemcsak nálunk nagy veszély, a nyugati társadalmak népbetegsége is. Megelőzésére Theresa May brit miniszterelnök magányügyi tárcát hozott létre. Ennek célja a helyzet felmérése és az egyedül élő emberek arról való meggyőzése, hogy a fennálló állapot nem az ő hibájuk. Legnehezebben az időseket lehet ebbe bevonni a bizalmatlanságuk miatt, mivel a csalásnak, rablásnak leginkább ők vannak kitéve. Így inkább a biztonságos lakásban meghúzódva, a televízió társaságába menekülve élik napjaikat, a csengetésre sem reagálnak, ha nem muszáj. A nagy-britanniai magányügyi tárca különböző programokat szervez, és önkéntesek bevonásával próbál segíteni a magányosokon.

Ugyanakkor a kialakult helyzethez alkalmazkodni is próbálnak a britek, Európában a németekkel és a spanyolokkal együtt. Például Japán után már ezekben az országokban is megnyílt a szexbababordély, amely teljes mértékben kizárja a két élő személy közötti kapcsolatot. A szilikonbabák nem beszélnek, nem kell a szemükbe nézni, és bármit lehet velük csinálni.

Mi lehet a megoldás?

Hogy kik a magányosok a környezetünkben, egy kis odafigyeléssel mi is könnyen megállapíthatjuk, és segíthetünk is rajtuk. „Általában visszahúzódó, szorongó személyek lehetnek, akik csendesek, és kerülik a társaságot. Létezik azonban az a formája is, amikor látszólag nagyhangú ismerősünk valójában magányos, mert laza munkahelyi vagy iskolai kapcsolódáson kívül nincs baráti köre, nincs bizalmasa. Bármelyik típus él is a környezetünkben, olykor érzékelhető a verbális kommunikáció szakadozottsága, az intimitáshatárok esetlegessége és az érzelmi kötődés hiánya, mely elvezethet a szorongások állandósulása miatt a boldogtalanság-, az alkalmatlanságérzéshez, önértékelési problémákhoz, egzisztenciális félelmekhez és olykor pszichoszomatikus panaszokhoz is. Érdemes felfigyelni, ha valakinek állandóan fáj a feje, testi panaszai lesznek, ha valódi társaságba kell mennie, ha fel kell szólalnia egy értekezleten – mondja Tari Annamária. – A megoldás első lépése mindig a felismerés és annak a döntésnek a meghozatala, hogy ezen változtatnia kell. Sokan megvárják, míg az életvezetésben okoz gondot a magány, és ekkor fordulnak segítségért. Az is jó hatású, ha valaki érzelmileg biztonságos környezetben kezd önmagáról beszélni, s meghallgatja a jó szándékú emberek tanácsait. Olyan helyzetekben, ha valaki azt érzi, hogy szorongásairól egyszerűen képtelen beszélni másoknak, szakemberhez kell fordulni, aki segít neki.”

Japánban már régóta nagy probléma az elmagányosodás. Számos szolgáltatással próbálják enyhíteni a magányos szívek fájdalmát, lehet például hologram feleséget vásárolni vagy élő házastársat bérelni, akik eljátsszák a szerető családtagot. Együtt főznek, vacsoráznak, tévéznek a remetével. Jó sok pénzért. De ölelő széket is piacra dobtak már a magány országában, ahol a 34 év alatti fiatalok több mint fele egyedülálló, és soha nem is volt pár- és szexuális kapcsolata.

Mit tehetünk ellene?

1. A magány nem tény, hanem állapot, amelyen bármikor lehet változtatni

2. Ki kell törni belőle, hiszen sokkal több a negatív hozadéka, mint a pozitív

3. A másokon való segítéssel elfelejthetjük saját félelmeinket, gondjainkat

4. Keressünk hozzánk hasonlókat. Járjunk színházba, moziba, kiállításra, vallási közösségbe, edzőterembe

5. Minél kevesebb időt töltsünk online, napról napra csökkentsük az interneten való lógást

6. Szerezzünk be egy kisállatot, amelyről gondoskodhatunk