Kincsemmel, Bécsben

A verhetetlen magyar csodaló és vagabund gazdája, gróf Blaskovich Ernő kalandokban gazdag történetét Herendi Gábor, a Valami Amerika sikeres rendezője álmodja filmre Nagy Ervin főszereplésével.

Lóversenypálya természetesen Magyarországon is van. Nem is egy. De a Monarchia hangulatát megidéző építményből csak Alagon talált megfelelőt a stáb, s ott is két versenytribünt kellett felépíteni. A korabeli bécsi, mára már műemlék versenypályára csak pár napra költözött ki a népes forgatócsoport, hiszen a bérleti díj nagyon magas.

Helyiérdekű vasúton utazok a Hauptbahnhofról, aztán hosszú gyaloglás után, elhagyva egy nyílegyenes aszfaltutat és egy üres ipartelepet, egy erdőn keresztül jutok el végre a megadott címre. A galopp-pálya közelében már egyre több a magyar rendszámú kocsi, túl a kerítésen pedig a századelő eleganciáját idéző kosztümökben hölgyek, urak bámészkodnak. Odébb fiatal lovászok társalognak, a pálya másik felén, lombos gesztenyefák alatt rendező, operatőr, kamera és asszisztensek hada. Pávák is vannak, szép, büszke pávák, kékek és hófehérek, finom tollkoronával a fejükön.

Nagy Ervinnel, a hetvenkét napos forgatás abszolút főszereplőjével a felvételek szünetében beszélgetek, azután, hogy nyolcszor egymás után lefutotta a maga száz méterét a von Ottingen báróval (Gáspár Tibor) és szépséges lányával, Klárával (Petrik Andrea) elsuhanó cséza után. Gróf Blaskovich Ernő ugyanis elcsábította a báró szeme fényét, hogy ezzel is bosszantsa őt. Ami azonban még ennél is jobban zavarja az idősödő bárót, a szerelmi étvágyával is büszkélkedhető ifjú gróf Kincsemmel, a legendás magyar paripával győzi le Von Ottingen favorit lovát. A parádés győzelemnek Ferenc József császár is szemtanúja, mi pedig tudjuk: Kincsem, a verhetetlen csodaló (őt öt ló alakítja a filmben) ötvenhat fontos versenyéből ötvenhatot megnyert.

Herendi Gábor szerint ez a romantikus kalandfilm nem pusztán Kincsemről és a császári udvar sztárolt versenylovairól szól, hanem Blaskovich Ernő dús életéről, nagy tivornyáiról és semmivel sem kisebb balhéiról is. Hangvételével, formanyelvével nagyon is 21. századi kíván lenni. Milyen jeleneteket vettek fel itt, a bécsi pályán? – kérdezem Nagy Ervint.

A bukmékeri jeleneteket, amikor a gróf életében először, a berlini derbi előtt hatalmas fogadást kötve az egész vagyonát felteszi Kincsemre. Aztán Kincsem felkészülését a versenyre. Ezek olyan kisebb jelenetek. A nagy futamot már felvettük otthon. Vigyázni kell a lovakra, mert nagyon érzékenyek. Hármat futhatnak egy napon. Ha kihozzák őket a pálya közelébe, kötelező elindulni velük. A telivér külön kategória.

Blaskovich gróf életstílusát a magáévá tudná tenni?

Simán. Szívesen élnék úgy, mint ebben a filmben. Reggeli sétalovaglással kezdeném a napot, és nagyon élvezném azt a fajta létezést, amelyben a természet lüktetése is benne van. Az nem olyan adrenalinbajnokság volt, mint amiben most élünk. Gondolkodom azon is, hogy jövőre elindulok a magyar vágtán. A lótartástól óva intenek, pedig a dublőrömmel épp azon tanakodunk, hogy közösen vennénk lovat, és a jövő évben már mindketten azzal versenyeznénk. Pedig a lóverseny veszélyes játék, még ha nem tűnik is annak.

Ennyire szoros kapcsolatba került a lovakkal?

Valószínű, hogy van egy kis adrenalinfüggőségem, s a vágta úgy megemelte az adrenalinszintemet, hogy azt vettem észre, valami hasonlót élek meg általa, mint a színházi premiereken. Az is olyan sokkolt állapot. Egészen felszabadító érzés lehet lóháton ülni a pusztán, miközben suhog a szél az ember fülébe. Igen, ez a forgatás elvitt most ebbe az irányba.

Voltak olyan helyzetek a felvételek során, amikor úgy érezte, kilépett a mából, és egy másik világban, egy másik dimenzióban jár?

Pont a lovasjelenetek! Azokban ugye, a ló is főszereplő. Ő is az idegrendszerét, az erejét, a zaklatottságát adja hozzá. Amikor meg kellett előznöm az egyik lovat, az olyan izgató érzés volt, hogy még vagy kétszer-háromszor vissza akartam menni, de leintettek, hogy nem kell, mert a végére lesántulhat a lovam. Ugyanis annyi sprint volt. S akkor éreztem azt, hogy arról a helyről nem akarok eljönni. De a szerelmi jelenetünk is ilyen volt Petrik Andival. Pedig nem a kedvesem, nem a feleségem, nem tőle van a gyerekem. Ebben a szakmában azonban mindig »terített asztallal« kell dolgozni, ami könnyen túlfut a köztem és a partnerem között húzódó, láthatatlan határvonalon, ha tetszik a másik. Nem mindegy ugyanis, hogy mi van az asztalon. Ennél a jelenetnél is bennünk maradt a remegés, bár egyikünk sem huszonhárom éves, amikor az ember lazán beleszeret a partnerébe. Pedig ott a szexus, érzed a testét, az illatát, tudod, mit művelsz, s bár ott az egész stáb, a testednek nem mindig vagy ura. Andival mi beosztottuk ezt az érzést, ki kell tartani vele a forgatás utolsó napjáig. Nem habarodhatunk bele egymásba, ezzel tisztában vagyunk. Mindketten máshol tartunk már ebből a szempontból. Valósággal adagoljuk az érzelmeket, nem éljük fel rögtön a tartalékokat. Valóban azt akarjuk, hogy a vibrálás kitartson kettőnk között. De ennek is örülni kell, mint a tehetségnek, hogy két ember között a kémia ilyen remekül működik. Van rólunk egy fotó a sminkszobában, mondok valamit Andinak, és ő visszanevet. Sokan mondták: olyan, mint egy esküvői kép. Annyira látszik rajta, hogy tetszünk egymásnak.

Maga a környezet, hogy külsőben forgatnak, egy ilyen pompás helyen, grandiózus díszletek között, mennyire segítette a színészi átlényegülésben?

Engem a külső helyszínek általában frusztrálni szoktak a hangos beszéd miatt. A belső terek intimitását szeretem. Magánemberként elég harsány csávó vagyok, a kamera előtt mégis halk. Külsőben nehezen emelem meg a hangomat, sokszor gondot is okoz a hangosztálynak. Közben szeretem is a külsőt. A természetes fény, a jó szél mindig besegít. Felvettünk egy elég nehéz jelenetet reggel kilenckor… olyan szépen álltak a fények a lovaspályán, olyan jó volt belenézni az alulról jövő napba! A külső helyszín olyan emóciókat vált ki az emberből, hogy élőbbé teszi az érzelmi állapotát.

Közelről néztem, ahogy minden erejét bevetve futott a cséza után, és hiába kiáltozta Klára nevét, a hölgy nem fordult vissza.

Az egy drámai jelenet csúcsa volt. Kincsem a várakozásokkal ellentétben megnyer egy versenyt, és ez drámai erővel hat Blaskovich Ernő kapcsolatára. Klárának ugyanis, aki eldönti, hogy hozzámegy Gerlóczyhoz, tett egy ígéretet, amelyet nem tud beváltani. Az apját – aki a szemem előtt lőtte le az apámat – szinte belelököm ezzel a halálba. Klára után futok egy utolsó nagy bocsánatkéréssel, ami már nem jöhet létre, mert elhajtanak.

Már a hatodik nekifutás előtt állhatott, amikor valaki a stábból azt mondta: »Ez a ló gügyög!« Egy ilyen hosszú forgatás során, gondolom, a lovak jelleméről is megtanult egyet s mást.

Ahogy emberből, úgy lóból sincs két egyforma. Mindegyiknek megvan a maga külön karaktere. Az egyik rafinált, a másik neveletlen, a harmadik önfejű, a negyedik lusta, mint a föld, az ötödik olyan ideges, hogy kifut a világból… sokféle egyéniség van közöttük. Az első lecke, amit a forgatás előtti két hónapos felkészülés időszakában megtanultam: »Nézd a ló fülét, mert abból látod, mire figyel, honnan várható baj, mi fog történni.« Nem igaz, hogy a ló buta állat! Mindig megelőzi az embert. Sokkal kiélezettebb. Mivel én magam is ösztönlény vagyok, szeretem, hogy a ló is az. Az ösztön nálam is felülír dolgokat.

Páratlan lehetőség egy ilyen filmszerep, színészileg nem mindennapi feladat. Sejti, mekkorát lendít majd a pályáján?

Nagyon gyakran kérdezik most ezt tőlem. »Lesz-e új Nagy Ervin?« Olyan Nagy Ervin lesz, amilyet a mozinézők még nem láttak. Életem legfontosabb szerepe ez. Sok általam játszott figura esszenciája, amit moziban eddig nem volt alkalmam megmutatni. A mozihoz ugyanis hatalmas szerencse kell. Ez most igazán ziccerszerep. Sok ösztönembert játszottam már, főleg színpadon, a fizikai erőmet is gyakran előhívják, de filmvásznon ezt eddig nem kamatoztathattam. A Szezonban, Török Ferenc filmjében volt ugyan rá lehetőségem, csak éppen butított formában. De egy olyan grófot, aki lovagol, a nők bálványa, és önpusztító életet él, most mutathatok meg először. Egyébként a feleségem is megkérdezte nemrég, hogy: »És mennyit dob majd rajtad, mi fog történni, ha ez a film nagyon jó lesz? Mit ad hozzá a pályádhoz, lesznek-e vonzatai?«

És mit válaszolt neki?

Azt, hogy nem nagyon, hiszen a Kárpát-medencében marad a film, legfeljebb szélesebb nézőréteg fogja rólam azt gondolni, hogy jó színész vagyok. De az életem nem fog hatalmasat változni. Külföldi karrier kizárva, bár soha nem lehet tudni. Ki tudja, hova jut el a film, ki fog meglátni? Nagy csodákat nem várok tőle, csinálni viszont nagyon jó volt, s az elvehetetlen élmény. Hogy a nem tudom, hány fokos Dunában fuldokolhattam, utána egy fennsíkon száguldozhattam, majd rodeólovon ültem, és felgyulladt körülöttem egy istálló, egy tükörteremben engem bámult kétszázhúsz statiszta, vagy hogy kardozhattam egy hajnalon… ez mind elkísér egy életen át. Ha ez jól sikerült, már megérte, boldog volt a pályám. De ha még egy ilyen összejön, az lesz a mennyország!