Állunk rendelkezésére!

Kassa a történelem tükrében 4.

Január 19. – Kassa felszabadításának napja (1945), február 25. – győzelmes kommunista február (1948), április 5. – a Kassai Kormányprogram kihirdetése (1945), május 8. – győzelem a német fasizmus felett (1945).

Az 1945–1948-as évekre Kassán és Csehszlovákia magyarok által lakott részein csak sötét korszakként lehet visszaemlékezni.

73 éve, 1945. január 19-én a Vörös Hadsereg a reggeli órákban lassan, harc nélkül, óvatosan és bujkálva, utcáról utcára elfoglalta a várost. Ez a nap magyar szempontból szomorú emlék, mert valóban megszűnt Kassának Magyarországhoz való tartozása. A Vörös Hadsereg itt-tartózkodása aránylag rövid ideig tartott, a viselkedésük más volt, mint a németeké, tükrözte a keleti megszállók mivoltát. Történtek erőszakos cselekmények, főleg a nőkkel szemben, de rablások is. Nagy volt a lakosság félelme, és mondhatni, jogosan. Kevés férfi volt (sokan katonáskodtak), így a házakban az asszonyok és a gyerekek csoportosan élték napjaikat. De az oroszok sem nagyon bíztak az emberekben, ételt, vizet csak úgy fogadtak el, ha azt előttük az asszonyok megkóstolták. Ami nagyon rossz volt, hogy azokat a férfiakat, akiknek nem sikerült jól elbújniuk, összeszedték a házakból, vagy összefogdosták őket az utcákon, majd búcsúzás és megfelelő ruházat nélkül a januári hidegben egyből besorolták a transzportokba Oroszország felé – a jól ismert málenkij robotra. Az elhurcoltakról a családok semmi hírt nem kaptak, még a Vöröskereszt által sem. A későbbiekben itt-ott érkeztek rövid hírek arról, hogy sokan már Szanokban (Lengyelország) elpusztultak tífuszban, mert a foglyok ételt, vizet nem kaptak, és a mezőkről ették a megfagyott nyers káposztát. Csak nagyon kevesen tértek haza néhány év múlva, azok is agyongyötörve és betegen.

A Vörös Hadsereg háttéralakulatokat hátrahagyva tovább üldözőbe vette az ellenséget, mint tudjuk, Berlinig meg sem álltak. 1945. január 30-án Tőketerebesről Kassára helyezték a Szlovák Nemzeti Tanácsot, majd április 2-án külföldről, a Londonban megalapított és Moszkvában kiegészült új csehszlovák kormányt, mindkettő az egykori vasút-igazgatóság épületében kapott helyet. A kormány április 5-én kihirdette a történelmi Abaúj-Torna megyeházában (ma Východoslovenská galéria) a közismert Kassai Kormányprogramot. Ebben az időben Eduard Beneš köztársasági elnöknek a Jakab-palotában volt a székhelye, aki ott a Beneš-féle békedekrétumokat aláírásával szentesítette, és amelyek még ma is bizonyos értelemben érvényesek. A Kassán levő kormányzati intézményeket május 8-án Prágába helyezték át.

Megszűntek a magyar iskolák, irodák, de a vallásszabadság még megvolt. Közhelyeken tilos volt a magyar nyelv használata. Akit elkaptak az utcán, a piacon, azzal szigorúan eljártak – bevitték a rendőrőrsre, majd pénzbírsággal büntették, mégpedig egy olyan törvény alapján, amit még Tiso idejében Szlovákiában fogadtak el. 1945–48 között Csehszlovákiában számos gyűjtőmunkatábort hoztak létre, eleinte a nemkívánatos magyar és német nemzetiségű, majd később szlovákok részére is. Ilyen táborok Kassán a régi repülőtér hangárában az egykori Pesti úton (ma ipari park) és egy belvárosi kaszárnyában voltak. A Kassa-vidéki járás sem volt kivétel, voltak táborok Szepsiben, Kassa-Széplakon, Alsó-Mecenzéfen és Szaláncon is. Az utóbbi hely az a Forgács-kastély volt, amelyet aztán 1947–48-ban teljesen kiraboltak, a falakat is lebontották, hogy még nyoma se maradjon. Eddig ezekről az eseményekről csak nagyon keveset publikáltak, mintha mi sem történt volna.

1946–47-ben elkezdődött a szlovák–magyar lakosságcsere, valamint a magyarok (főleg a jómódúak) kitelepítése Magyarországra és a csehországi Szudétákra. Ezt a gonosz tervet Beneš még 1943-ban Londonban kigondolta, majd az akkori nagyhatalmak beleegyezésével végre is hajtotta. Először kikézbesítették a hivatalos felszólításokat, amelyek alapján az általában többgyermekes családok 48 órán belül 30 kg-os csomaggal hagyják el a lakásukat, a házukat, és jelentkezzenek a megadott helyen, majd marhavagonokban elhurcolták őket. Ez a folyamat annyiban érintette Kassát és a környékét, hogy a kitelepítettek száma 10 000 körüli volt, vagyis az akkori város minden ötödik polgára, Szlovákiában ez több mint 70 000 személyt jelentett. De ki akarta elhagyni a saját házát, környezetét? Sokak könyörgését meg sem hallgatták, de azért volt egy lehetősége az itthon maradásnak. Aki bejelentkezett a Csehszlovák Kommunista Pártba, az a saját családtagjait megvédte. Tudni kell, hogy az akkori kommunista párt még távolról sem volt olyan, mint amilyenné később fejlődött. Az egyszerű embereknél a megélhetésük, a nagy nélkülözések (élelmiszer, tüzelés, ruházat) idején nagyon népszerű lett, és bizonyos támpontot jelentett, jövőt ígért. Gyakoriak voltak a Fő utcán a magyarellenes tüntetések, kirohanások, a részleteket inkább le sem írom.

Néhány elmesélt történet: Ha egy magyar családnak a kisgyermeke akart valamit pl. az utcán, a gyereknek meg kellett húznia az édesanyja szoknyáját, hogy lehajoljon, és csak ezután csendesen, suttogva beszélhettek. Egyáltalán tilos volt a magyar jelképek használata is. Megtörtént az egyik óvodában, hogy egy gyerek szvetteréről a tanító néni levágta a piros-fehér-zöld színű kötözőzsinórt, mert a magyar színek sértették a szlovák óvodát. Folyt. köv.

Buday Ernő, Kassa

Faluszépítési akció

Inám önkormányzata a lakosság részére hirdetett faluszépítési akciót május 1-jén és 8-án. Talán minden eddiginél tömegesebb volt a részvétel a nagyszabású takarítási és faluszépítési akcióban. Közel negyven fő vett részt a község jelentősebb épületei környékének és közterületeinek rendbetételén. Szinte minden helyi civil szervezet, fiatal és idősebb korosztály képviseltette magát, öröm volt nézni, ahogy a lakosok jókedvvel, együtt, egy cél érdekében hozzájárultak ahhoz, hogy környezetünk megszépülhessen. Egy új park is ki lett alakítva a falu szívében, virágok, díszbokrok, cserjék és tujafák ültetve a játszótér köré, parkosítva lett a volt iskola előtti tér. Új külsőt öltött az egykori iskola épülete, lelkes önkéntesek kijavították a vakolatát, és ezek a munkálatok a faluszépítési akciót követően is folytatódtak. Fáradtan, de a jól végzett munka örömével mindkét nap végén a kultúrház teraszán gyűltek össze mindazok, akik csatlakoztak a megmozduláshoz, és közösen elfogyasztották a számukra készített estebédet. Az inámi önkormányzat ezúton szeretné kifejezni köszönetét minden egyes résztvevőnek, aki május 1-jén, a munka ünnepén és május 8-án szabadidejét nem kímélve példát mutatott mindenkinek, főleg azoknak, akik kételkednek az ilyenfajta megmozdulás sikerében. Ezzel a példaértékű összefogással ez a lelkes csapat, élén a polgármesterrel, Régi Zsolttal, a képviselő-testülettel azon fáradozott, hogy mindannyiunk életét jobbá, közösségünket még virágzóbbá és sokoldalúbbá tegye. A polgármester megjegyezte: ilyen nagyszabású lakossági összefogásra a római katolikus templom rekonstrukciója óta nem volt példa a faluban. Az óvoda épületén a munkálatok még javában folynak. Az épület külsejét a napokban kezdik szigetelni, ám bent is rendben halad a munka. Előreláthatólag néhány hét múlva, az időjárás függvényében, netán előbb is végez a kivitelező a helyrehozatallal.

Külön örömünkre szolgál, hogy az akcióba nagyon sok fiatal bekapcsolódott. Hisszük, hogy ezzel a tevékenységgel elültetjük azt a magot, mely ha kicsírázik, akkor másokra odafigyelő, segítő, gondoskodó, tettre kész felnőtté válnak gyermekeink.

Nagy Mária, Inám

„A templomot s az iskolát!”

Az ezredforduló elején nyitotta meg kapuit a Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium Léván. Létrehozásával igyekezett kitölteni azt az űrt, amely a több évtizeddel ezelőtt megszűnt magyar nyelvű gimnázium után keletkezett. Ez az egyedüli középfokú oktatási intézmény a városban, amely az anyanyelven biztosított tárgyi tudás mellett nagy hangsúlyt fektet a fiatalok vallási nevelésére és a keresztyén értékek megőrzésére is. Fennállásának tizedik évfordulója alkalmából az iskola felvette Czeglédi Péter gályarab lelkész nevét. Ez az intézmény megalakulása óta aktív résztvevője a város magyar közösségi életének. Szinte nincsen olyan kulturális rendezvény a környéken, ahol az iskola diákjai ne szerepelnének. Annak ellenére, hogy a tanulók magas szintű oktatásban részesülnek, és sikeresen folytatják tanulmányaikat mind hazai, mind külföldi egyetemeken és főiskolákon, gondot jelent az utánpótlás. Szórványban élő kisebbségünk egyre nehezebben tudja biztosítani a kellő létszámú osztályok indítását. Ez a sajnálatos tény késztette az intézmény vezetőségét és annak fenntartóját arra, hogy megoldást keressen. Egyetlen járható útnak az iskola vonzáskörének bővítése tűnt, aminek alapvető feltétele a távolabbról érkező diákok elszállásolásának biztosítása. Ez az elképzelés hosszú ideig csak álom maradt. Három évvel ezelőtt nyílt reális esély arra, hogy az iskola kollégiumot kaphat, mivel sikerült zömében biztosítani a beruházás anyagi feltételeit a Bethlen Gábor Alap bőkezű adományának köszönhetően. A gimnázium a lelkészi hivatal emeleti részéből elköltözött a Jesenský utcába az alapiskola és az óvoda épülete mellé, kialakítva ezáltal a városi magyar oktatási intézmények közös egységét. S ezzel elkezdődött az épület hosszan tartó és részletes felújítása. A munkálatok sikeres megvalósításában nagy érdemei vannak a lévai lelkész házaspárnak, Kassai Gyulának és Tímeának.

Háromévi fáradságos munka után készült el az új kollégium, melynek ünnepélyes átadása ez év április végén valósult meg. Először hálaadó istentiszteletre került sor a helyi református templomban, az igét Ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdette. Méltatta az esemény jelentőségét, a templomok és iskolák fontosságát az egyre zsugorodó magyarság körében, idézve Reményik Sándor szavait: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” Ezután a köszöntők sora következett. Kassai Gyula a lévai református egyházközség lelkésze s egyben a barsi egyházmegye esperese beszédében főleg a kitartásra és a reményre helyezte a hangsúlyt. Fontos mérföldkőként értékelték ezt a napot a további felszólalók, neves vendégek is: Kiss Beáta, a gimnázium igazgatónője, Andruska Csilla, az egyházközség gondnoka, Vitézné Deák Katalin, a Bethlen Gábor Alap képviselője, Kiss Balázs, a pozsonyi magyar nagykövetség titkára.

A Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjainak színes műsora után a résztvevők átvonultak az új kollégium udvarára, ahol egy másik jelentős eseményre is sor került, a Forrás bölcsőde alapkövének letételére. A bölcsőde szintén a Bethlen Gábor Alap hathatós támogatásával, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretén belül valósul majd meg.

Végül következett az esemény fénypontja, az ünnepélyes szalagátvágás, a diákotthon impozáns épületének átadása. A közel 150 éves épület a földszinti lelkészi hivatal nagy részének kivételével teljes külső és belső felújítása valósult meg. Az emeleti részen két- és háromágyas szobák, kisebb közösségi termek, tanulószobák, konyha és szociális helyiségek találhatók. Ez az újonnan átadott intézmény – a reménység szigete – harminc diák számára biztosít majd otthont, valamint méltó helyszíne lesz a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett képzésének is .

Geršiné Szabó Márta, Léva

Kedves Vasárnap!

A Nem gondolok anyámra írás szerzőjének, Csanda Gábor úrnak üzenem, hogy írása mélységesen meghatott, mondhatni, könnyeket csalt a szemembe. Régen nem ütött annyira szíven írás, mint ez. Anyám tíz éve hagyott itt bennünket, de a seb nem gyógyul, csak hámosodik. Köszönöm.

M. M., Somorja