Állunk rendelkezésére!

Még itt vagyunk

Az egyik szép verőfényes szombati napunkat sikeres élmény koronázta. Vártuk Kassán a Miskolcról érkező autóbusz nyugdíjasklubos utasait. Az Őszirózsa népdalcsoport Veszelovszký Erzsébet vezetésével már előre megszervezett egy találkozót. Magyarországi társaink megtekinthették a Kassai Állami Színházat és a Thália Színházat, utána a Dómban nyugvó II. Rákóczi Ferenc sírját, és együtt gyönyörködhettünk a Szent Erzsébet-dóm szépségeiben. Aztán közös ebédre került sor, ahol megvitattuk a magyar nép sorsát. Fő téma volt a magyarság megmaradása. Magyarországi testvéreink közül többen megígérték, hogy eljönnek Kassára a karácsonyi vásárra, azonkívül színházainkat is látogatni fogják. Délután az érdeklődők a Rodostó udvaron Rákóczi fejedelem és Márai Sándor szobránál fényképezkedtek. Aztán még betértek az üzletekbe, hogy szeretteiknek emléket vigyenek Kassáról.

A miskolci nyugdíjasklubok vezetői viszont az Őszirózsának tettek kecsegtető ajánlatokat. Meghívtak Encsre, ahol felléphetünk mint kultúrcsoport. Ezenkívül egy szavalóversenyre és a Repülj páva elődöntőjére mint díszvendéget. Ezt nevezem összetartásnak. Mert ha már Kassán kevesen vagyunk magyarok, keressük ott, ahol még vannak. És ott, ahol igazi testvéreknek tekintenek bennünket. Kassán a hagyományőrző Őszirózsa népdalcsoportnak ez a fegyvere. Céljuk a magyarok megmaradása, a magyarok összetartozása. A népdalok megőrzése, magyar költők műveinek előadása és a hagyományőrzés több formája. És ez nem kis feladat, hisz minden külső segítség és támasz nélkül dolgoznak. Minden klubnak ajánljuk ezt a tevékenységet. Tiszteljük a hagyományokat, tartsunk össze mi, még itt élők, és mutassuk meg, hogy vagyunk, hogy még magyarok vagyunk.

Tóth Éva, Kassa

Sisi, a királyné

Volt időszak, amikor nagyon elhallgatták a nevét. Meg is bélyegezték mint a feudalizmus csökevényét. A királynét. A róla elnevezett létesítményeket átkeresztelték, mert a mi dolgozóink nem tűrhették a semmittevő arisztokratákra és az uralkodó osztály tagjaira emlékeztető tárgyak létezését. Ezt hangoztatták a dolgozó nép vezérei. A közismert bártfai fürdő parkjából száműzték a szomorú arcú királyné szobrát. A városi múzeum egyik folyosóján évtizedekig lepte a por. A nagy politikai fordulat után visszahelyezték a fürdőépület előtti parkba, a szép környezetbe, ahol annak idején a királyné szívesen tartózkodott. Ezt szép gesztusnak tartjuk a fürdő és a város részéről. Kezdtem gyanakodni a szememre, hogy nem jól látok, amikor a szobor talapzatán kivésett felirat a tudtomra adta, hogy kit ábrázol a szobor. A felirat szerint az osztrák császárnét ábrázolja. Mintha nem lett volna a magyarok királynéja is. Abban az időben, amikor őfelsége e fürdő területén tartózkodott, e terület széltében-hosszában a Magyar Királyság területe volt, és ő a Szent Koronával koronázott király felesége, vagyis az ország királynéja. Nem tudom, hogy méltatlankodjak-e, vagy sajnáljam e felirat megrendelőjét, hogy ennyire alacsony a tudása. Mondhatnám megértőn, hogy nem volt jelen a történelemórán, de nincs kizárva, hogy a pedagógus felkészültsége volt e pontban hiányos. Vagy alacsony színvonalra valló gyűlölet táplálta azt a személyt, aki a szoborra vésett szöveg megrendelője volt. Alapjában ellenérzések tapasztalhatók mindennel szemben, ami az ezeréves királysággal függ össze, vagy talán ez illetőnek vagy illetőknek nincs egy parányi lelkiismeretük. Elhallgatni az igazságot vagy gonoszul elferdíteni, egyenlő a hazugsággal. Vagy még rosszabb. Alattomosan, gonoszul átfesteni a történelmet, másokat befeketíteni és magunkat éltetni igazságos jóként – sajnos, nemegyszer vagyunk ennek szomorú tanúi. De mi ne adjunk teret a mindenhol leselkedő gonosznak, mert a gonosz csak gonoszságot szül. Inkább tudatosan védjük tényekkel alátámasztott igazságunkat.

Puss Rudolf, Somorja

Méltóan az ötszázadikhoz!

A reformáció emlékévét a maga méltóságában illenék megünnepelni. Mindennapi gondok között elmulasztunk sok fontos dolgot, amit lényeges volta miatt szerintem nem volna szabad. Ha jártamban látok egy református templomot meg tornyát, minduntalan hiányát vélem felfedezni annak a jelképnek, míg mások megnyugszanak fölötte (alatta). Jómagam nem vagyok templomba járó, lehet, hívő se. Mégis úgy találom, pláne egy hívőnek nem lehet elsiklania azon, hogy a jelkép teljes-e – kakas fölött ott a csillag – vagy hiányos, leggyakrabban a hiányt az esthajnalcsillag sínyli meg. Pedig a teljes jelkép arra hivatott emlékeztetni a híveket, mit követett annak dacára Péter, a Szikla(-szilárd), mikor a Mester megintette: „… mire a hajnalcsillag leszáll, és a kakas hármat kiált, háromszor tagadsz meg engem!”

Ennek az emlékeztető jelnek a hiányában megeshet, hogy akik vasárnap, esetleg hétköznapokon is járnak a templomba, csak látogatók ott, mások meg nem lazítanak pogánykodásukon sem hétköznap, sem ünnepnap, sőt olyanok is akadnak, akik kufárkodnak közösségük tartozásával, és gyarapodásukat ennek köszönhetik… Csillaghiányosakból pedig van bőven. Viszont jártamban a kakas hiányát Fülek városában tapasztaltam eddig. Imigyen foghíjasan viszont nincs üzenete. Hiába vetődik oda pillantása az udvarából, hintaszékéből, balkonjáról az embernek. Még unokájánál is beéri, ha a kérdésére, mi van a torony tetején, azt feleli, kakas. Megelégedéssel telt lesz a nagymama szíve. Miért is terhelné a nyiladozó értelmét gyermekének, amit már maga sem gyakorol, mert nincs, mi erre figyelmeztetne. Leonción meg Esmeralda egészen kitöltik lelkiségének igényesebb teljességét… Ez van!

Csak utólag-futólag. Esthajnalcsillagnak nyolcágú az asztrológiai jegye. Ha hívők szándékukban vennék a jelképszimbólumot teljessé tenni, ez év november 30-ig van még bő három hónapjuk, hogy az 500. évforduló a maga méltóságában legyen megtartva.

A Dumás

Összetartozás

Minden év június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Jó lenne, ha a világ magyarsága még az eddiginél is jobban összetartozna. Jobban megőrizné anyanyelvét és nemzeti identitását. Én úgy látom, főképpen nálunk, Szlovákiában azért vagyunk egyre kevesebben, mert alacsony a népszaporulat. Ami ezt illeti, Európa többi népei sem állnak jobban, tehát az itteni magyarság számának aránytalan csökkenését az asszimiláció is fokozza. Az a magyar szülő, aki szlovák iskolába íratja gyermekét, a lehető legnagyobb hibát követi el a magyarságát illetően, hiszen innen már csak egy lépés a szlovákká válás. Így még az a kevés megszületett magyar gyerek is elveszik a magyar identitás szempontjából. Olyan helyeken, mint Érsekújvár, Léva vagy Kassa, régebben számottevő magyar élt. Most ott tartunk, hogy szinte csak elvétve, szórványban vannak magyarok. Az meg egyáltalán nem igaz, hogy aki szlovák iskolába jár, az életben jobban boldogul és érvényesül. A magyar alapiskolák sokkalta magasabb fokon tanítják a szlovák nyelvet, mint ahogyan azt régebben tették. Arra sem lehet hivatkozni, hogy a magyar iskolában nem lehet jól megtanulni szlovákul. Idegen nyelveket is ugyanúgy tanítanak, mint bármelyik más alapiskolában. Ráadásul itt tanul magyar irodalmat és történelmet is a gyerek. A szlovák iskolába járók közül sokan még a nevüket sem tudják leírni helyesen. Akkor honnan tudhatnák, hogy ki volt Mátyás király, Rákóczi Ferenc vagy Szent István, Ady, Arany vagy József Attila? A magyar iskolába járásnak csak előnyei vannak. Igen, szülessen több gyerek, de önmagában ez nem elég, azok, akik megszületnek, maradjanak is meg magyarnak, és azon legyenek, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak. Ne menjenek szanaszét a világban, tartsunk végre jobban össze, kedves magyar honfitársaim!

Vass Tibor, Köbölkút

Ad Fák, szerelmetes fáim

Tisztelt Hegyi Zsuzsa és Kováts Virág Borbála! Van egy mondás: Jobb későn, mint soha! És én ennek a reményében írok csak most. A március 12-ei számban olvastam, akkor is készültem válaszolni, de valahogyan nem került rá sor. A sors úgy irányított, hogy most, amint újból a kezembe került ez a Vasárnap, megpróbálom megköszönni Hegyi Zsuzsának a Fák, szerelmetes fáim című írását. Mindig színezővel olvasok, amit még egyszer el kell olvasnom, azt zölddel, és amit sokszor, azt pirossal jelölöm, hát ez az írás pirossal volt. Ilyen szépen írni a fákról, nagyon kellemes, szívderítő olvasmány. Már a 62. év is mögöttem, és én is a fák szerelmese vagyok – nagyon sok kellemes órát lehet élvezni a nézelődésükkel, és az Ön írása után, amit nagy élvezettel újra és újra olvastam, megrendeltem Peter Wohlleben: A Fák titkos élete című könyvét. Nagy élvezettel olvasom. Mit éreznek, hogyan kommunikálnak, és hogyan segítik egymást a túlélésben. Ha rajtam múlna, az erdészeti főiskolákon kötelező olvasmánnyá tenném.

Állandóan köhécselek – elmentem immunológushoz. A tesztek alapján a diagnózis allergia a nyír- és nyárfákra, persze nem kis kellemetlenség állandóan elviselni a köhécselést, sem nekem, sem a körülöttem élőknek, de én még ezt is szívesebben teszem, mint hogy kivágassam az otthonom körüli fákat. Amilyen gyönyörűek tavaszkor, rügyezés idején, ugyanolyan nagyon sok munka van miattuk ősszel a rengeteg levél eltakarítása közben, de ha a duplája volna is, a nyírfák maradnak! Tavasszal egypár, már beteg fát ki kellett vágni. Gondolatban mindegyiktől bocsánatot kértem, és helyettük elültettem 33 darab paulowniát – császár- vagy oxifának is hívják –, a majdani fűtésmegoldás szempontjából. Amint látom, milyen szépen nőnek, elképzelni sem tudom, hogy egyszer majd ki kell őket vágni, de szerencsére az még odébb van – egyelőre élvezem a meglepetést, amit egy hónap távollét után nyújtanak a növekedésükkel. A kis unokámnak az esti ima után a Megsebzett nyírfa című verset tanítottam meg. Még nem volt hároméves sem, amikor egyedül tudta mondani mind az öt versszakát. Közben 16 éves lett, de ő is nagyon szereti őket. Amikor a beteg fákat kivágtuk, ő ijedten kérdezte a telefonban: „De nem a nyírfákat, ugye?” Gyönyörűbb dekorációt az udvarunkban nem tudok elképzelni. Ha nagyon sok a gond, vagy ha nagyon jól megy minden, mellettük ülve új energiával feltöltődve öröm utána a munka. Kérem Istent, sokáig éltesse a fáinkat is! Mindet! Leggyakrabban az otthonomra emlékeztetnek, sajnos csak minden második hónapban élvezhetem jelenlétüket, mert csak akkor vagyok otthon, de akkor annál erősebb intenzitással.

És itt köszönném meg Kováts Virág Borbála esszéjét, amit nagyon szépen megírt, Jó itt lenni címmel jelent meg szintén a 12. számban. Hogy milyen jó otthon lenni úgy istenigazából, merem állítani, azt csak az érzékeli, akinek távol is kell lennie. Egy évben hat turnust, minden második hónapot vagyok otthon, mert Ausztria végén, a svájci határnál, a Bregenz melletti Eggben dolgozom, és a hosszú út miatt csak négyhetente váltakozunk. 62 évesen az utazás már elég fárasztó, de az a hat keddi nap, amikor megyek a nagybetűs HAZÁ-ba, ha létezne boldogságmérő, az én boldogságom ereje biztos a csúcson lenne. Azon a napon a világ legluxusosabb kirándulását is elutasítanám, mert nekem nagyobb luxus, mint OTTHON lenni, nem létezik, és amikor a Vasárnapot lapozva itt, Eggben olyan cikkekkel találkozom, mint ebben a számban is, szinte úgy érzem, mintha az én érzéseim lennének nagyon szépen leírva Hegyi Zsuzsa és Kováts Virág Borbála írásában, ezért ha megkésve is, nagyon szépen köszönöm. Még négy éjjelt nem alszom (ezt csak viccből mondom, de ha igaz is, csak az örömtől nem alszom), és itt a nagybetűs kedd, és megyek, és négy nap múlva úgy lépek be az otthonomba: Nagyon jó itt lenni!

Ilonka, Egg (Ausztria)

Kedves Vasárnap!

Egy forgóműtét után a gyűgyi üdülőben voltam egy hónapig. Igaz, ott minden szép és jó volt, eredményes volt a gyógykezelés is. Volt azonban egy kis csalódásom is, az ott töltött egy hónap alatt ugyanis egyszer sikerült Vasárnapot vásárolnom! De azt is úgy, hogy külön megkértem az eladót, hozzon nekem. Kérdésemre, hogy miért nem árul Vasárnapot, csak egy-két Új Szót, azt felelte, hogy nincs rá igény. Csodálkoztam, mert igen sok magyarral találkoztam (szlovákiai magyarral), akik szintén keresték az újságot. Így az én megvásárolt Vasárnap újságom több kézre járt. Lehet, hogy a rossz reklám miatt van ez? Nos, ez az, ami engem meglepett, hogy egy híres fürdőhelyen, mint Dudince, ahol valóban nagyon sok magyar ajkú megfordul, miért nincs ez az újság!

Sinkovics István, Csiffár