Állunk rendelkezésére!

Vedd ölbe, Perbetén is!

A Ringató foglalkozásokon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülők kodályi elvek alapján. Szeretettel várunk már néhány hónapos gyerekekkel is és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen bővíti dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben, és segítségre vagy az énekléssel kapcsolatban kialakult gátlásainak feloldására vágyik egy közösségben. A Ringató alapítója, a program vezetője Gállné Gróh Ilona énektanár. Perbetén a Manócska babaklubban kéthetente tartjuk délelőtti foglalkozásainkat, melyek vidám perceket nyújtanak gyermekeknek, szüleiknek egyaránt. Csoportunk tagjai aktív és lelkes anyukák, jelenleg tízen, ugyanennyi kisgyermekkel. Reméljük, a létszám csak növekedni fog. A projekt elindításában és a megfelelő környezet kialakításában a perbetei református egyházközség segített. Foglalkozásaink a református alapiskola régi épületében zajlanak. Programunk mindig előre tervezett és szervezett. Mi a Ringató foglalkozások célja? Mintát adunk a szülők számára, hogyan kezdődhet a családban a zenei nevelés. A játék ilyen formában hatékony foglalkozás, mely segíti a gyermek testi-lelki fejlődését és épülését. A foglalkozások befejeztével lehetőség van szabad játékra is. A játékeszközöket elsősorban szülői adományokból biztosítjuk. Április végén mindnyájunk örömére új tagokkal bővült a babaklub. Vidám bábelőadással és természetesen Ringatóval tettük színesebbé a gyermekek és szüleik számára a teadélutánt. Köszönjük a csodálatos bábelőadást a Komáromi Bóbita óvoda két nagyszerű pedagógusának, Berta Mónikának és Karika Juditnak. Az ajándék luficsodákat Dikácz Ferencnek, köszönet valamennyi segítőnknek és támogatónknak, nem utolsósorban a kedves szülőknek, akik fontosnak és érdemesnek tartják, hogy gyermekeik magyar közösségben játszva-dalolva szerezzék és szeressék meg azt a kincset, melyet édes anyanyelvnek hívunk.

Juhász Jakab Tímea

Egy anyuka érzései…

Már harmadik éve szurkoló, támogató szülőként vehettem részt a 7mérföldes csizmában heted7 határon át című mesevetélkedő országos döntőjén. Hogy milyen érzés ez egy édesanyának? Rossz? Jó? Igen, rossz, amikor tehetetlen nézőként azt látja gyermeke arcán, hogy a kellő pillanatban nem jut eszébe a megfelelő válasz. Igen, nagyon jó érzés, amikor a kérdések elhangzása után felemelt hüvelykujjal, mosolyogva, bólogatva jelzik, hogy tudják a megoldást. A Csallóközkürti Magyar Tannyelvű Alapiskola Napsugarak csapata ebben az évben harmadszor mérettethetett meg, jutott el egészen az országos fordulóig. A három éve versenyző három lány mellé az idén egy fiú is csatlakozott, és talán éppen ez hozta meg az eddigi legjobb eredményt, a harmadik helyet. A csapattagok nagy lendülettel kezdtek hozzá még karácsony előtt a mesék olvasásához, tanulmányozásához. A legjobb hír az volt számukra, amikor megtudták, hogy az idei 3. forduló legelső vetélkedőjét az ő iskolájuk rendezheti. A község kultúrházában a polgármester, az iskola pedagógusai és a szülők segítségével megvalósult színvonalas fordulón derült ki, hogy az ott versenyző 12 csapat közül ők a második helyen jutottak a 4. fordulóba. Így kerültünk Nádszegre, ahol az ottani szervezőknek köszönhetően nagyon jó hangulatban tartott versenyen szintén második helyezést sikerült elérniük. Húsvét után már csak az országos döntőre kellett koncentrálni. A sok munka a Vásárúton megrendezett döntőn is meghozta gyümölcsét. Az ország legjobb 16 csapata közül a harmadik helyezést sikerült megszerezniük. Nagy köszönet illeti felkészítő pedagógusukat, Takács Jolán tanító nénit, aki fáradhatatlanul, szabadidejét sem kímélve segítette a csapat munkáját, vitte őket tovább, egyre mélyebbre a mesék erdejében. Együtt tanult velük, készült a fordulókra és örült a sorra szerzett jó eredményeknek. Nagyon büszke vagyok a csapattagokra (Gányovics Ákos, Orbán Vivien, Sebő Laura, Tóth Alexandra), akik sikeres szereplésükkel jó hírét vitték iskolájuknak. Köszönöm a sok szép élményt, információt, amelyeket anyaként e verseny adott nekem. Örülök, hogy a három év alatt szinte minden fordulóra elkísérhettem a lányomat, és végigizgulhattam velük a versenyt, majd pedig büszkén, mosolyogva térhettünk haza a jó eredményekkel. A szervezőknek sok erőt kívánok, hogy továbbra is megvalósulhasson e nagy tudást követelő és adó rendezvény.

Sebő Bugár Beáta

Murci kandúr és az egér

Kinek volna jobb dolga, mint Murci kandúrnak, aki a tulajdonosa szerint nem átaludta az egész napot, hanem „megérdemelten pihent”. Eddig ez rendben van, pihent szegény pára, csak abba nem vagyunk beavatva, hogy milyen tevékenységben fáradt ki. Igaz, hogy nem az egész áldott napot töltötte puha párnáján, igaz, hogy rövid időszakokra kimerészkedett a természetbe. Ilyenkor elővigyázatosságból messzire elkerülte Bobi, a házőrző eb hatáskörét. Sajnos, a szomszéd Duncsóval sem volt köszönőviszonyban. Őurasága közben lenézte láncra vert, korlátozott szabadságot élvező háziállat társait. Mert ki más, mint ő volt a korlátlan szabadság tulajdonosa? A ház aprajának viselkedésétől sem volt elbűvölve. Néha ugyan megsimogatták, de a farokhúzogatás és egyéb kellemetlenségek sem kerülték el. 

Az egérfogás számára ismeretlen fogalom volt. Nem is ejtett el, mint minden jóravaló macska, egyetlenegy pockot sem. Igaz, nem is iparkodott – lehet, hogy az egérfogást megalázó műveletnek tartotta. A gyerkőcöknek azonban sikerült keríteniük egy szürke kis egeret, amivel jóhiszeműen meg akarták lepni Őkegyelmét. Nagy diadalmenetben vitték a kandúrhoz, hogy magas fokon mutassa be az egérfogás tudományát. A rabságba került egérkét éppen jókor hozták, mert Murci nyújtózkodás és hatalmas ásítások közepette készült elhagyni pihenőhelyét. A halálra rémült egérkét hóhérai eléje dobták, és kárörvendőn várták a vadászprodukciót. Ám váratlan fordulat történt – a vadelejtésből riadt megfutamodás lett. Mert Murci jobban megijedt, mint a kis egér, őseitől örökölt ösztön híján ugyanis nem ismerte fel benne a zsákmányt. Ezzel aztán el is vesztette a tekintélyét, hisz gyáván megfutamodott. Ki más védte volna meg, mint a gazdája? Nagy együttérzéssel közeledett hozzája, és pártfogásába vette. Kandúr Őnagysága, aki az áruházak szórólapjain és tévé reklámjaiban hirdetett macskatápszereken nevelkedett, nem ismerheti a kis rágcsáló szagát és húsának ízét.

Mi ebből a tanulság? Mindenki vonja le maga.  

Puss Rudolf, Somorja

Ünnepeljünk!

Szeretünk ünnepelni? Akkor ünnepeljünk! Régen nálunk a Katalin-napi bállal befejeztük a zöldfarsangot, szigorúan éjfélig tarthatott a bál, akkor a zenészek letették a hangszereiket, és bejelentették az advent kezdetét. Elköszöntünk egymástól, hazamentünk. Most is megtartottuk a régi szokást, elővettük az adventi koszorút, első vasárnap meggyújtottuk az első gyertyát, aztán sorra a többit, vártuk a Kisjézus születésnapját. Nagy volt a készülődés, várakozás. El is jött az Ádám-Éva napja. Estére elővettük a karácsonyi motívumokkal hímzett fehér abroszt, szépen megterítettünk, volt az asztalra készítve minden, ami szem-szájnak ingere. Hat órakor elfoglaltuk helyünket az asztalnál, imádkoztunk, megemlékeztünk azokról, akik már nem lehetnek velünk. Aztán elfogyasztottuk a finom halvacsorát, figyeltük, meddig bírja ki a tízéves, igen élénk dédunoka. Ezúttal igazán türelmesen várt, de amikor valahol megszólalt a csengő, persze, hogy ő volt a legelső, aki besietett a másik szobába. Beült a fa alá, ő osztotta szét a névvel ellátott csomagokat. A legszebbet, legértékesebbet én kaptam. Amikor kibontottam, nem jutottam szóhoz. Beüvegezett, bekeretezett életfa, a két ügyes kezű lány dédunoka rajza, minden családtagnak fényképekből kivágták a fejét, és felragasztották a fára, az enyém mint legöregebb családtagé, a törzsön kapott helyet. Annyira meghatódtam, hogy még a könnyem is kicsordult. Elmúlt a szép karácsony, elbúcsúztunk az óévtől, köszöntöttük az újat, hamarosan megjött a vízkereszt, elkezdődött a farsang, ami ez évben rövid volt. Férjhez mentek a szép lányok, a kevésbé szépek pártában maradtak, de ne búsuljanak ők se, lesz még farsang. Farsang után nagyböjt, hamvazkodtunk, elcsendesedtünk, és vártuk a feltámadás ünnepét. Az is eljött, meglocsoltak, megkorbácsoltak, aztán vártuk a szentlélek eljövetelének ünnepét, a pünkösdöt. Mi is juthatna róla eszembe, mint a szép csíksomlyói búcsú. Buzdítok mindenkit, ha megteheti, legalább egyszer életében zarándokoljon el a csíksomlyói Szűz Máriához. Olvasunk róla, tudósítanak újságokban, megnézhetjük a tévében, de az nem olyan, mint ott lenni, megélni azt az áhítatot, érezni azt az összetartozást. Látni, hogy messze földről jönnek, akik valamilyen okból elhagyták a hazát. Táblák erdeje mutatja, ki honnan érkezett. Én először 12 évesen édesanyámmal vettem részt a zarándoklaton. 17-18 km-t tettünk meg gyalog nagy hőségben, ugyanannyit hazafelé. Jól bírtam a gyaloglást, biztos a Szűzanya segített, és az, hogy jó édesanyám végig fogta a kezem. Otthon a jó nagymama nagy fazék töltött káposztával várt, az nálunk olyan nemzeti eledelnek számított, sátoros ünnepek nem múlhattak el e nélkül. Másodszor már mint nagylány voltam Somlyón, a templomi énekkarral, mi mentünk elöl a zászlókkal és keresztekkel, mi voltunk az előimádkozók és énekesek. Harmadszor már mint asszonyt egy négygyerekes házaspár fogadott be teljesen idegenként, egy kis közvetítéssel. Ők katolikus ifjúsági körösök voltak. 13-an utaztunk kis busszal, nagyon jó idegenvezetőnk volt, egy erdélyi származású pap, olyan helyekre is elvitt, amikről nem is hallottam, hiába nőttem fel Erdélyben. Visszafelé útba ejtettük Csíksomlyót, én leváltam a csoporttól, eljutottam a szülőfalumba, ahol találkoztam a még élő testvéreimmel. Utoljára. Szép, kellemes út volt, csupa kedves, jó emberekkel. A gyerekek, Peti, Pali, Anikó és Sanyi aranyosak voltak. Hálával gondolok rájuk a szép útért, amit kaptam tőlük. Az idei zarándokoknak kívánom, tartson ki a kegyelem, amivel feltöltve hazaérkeztek, és itthon is minden legyen rendben. A Jóisten és a Szűzanya áldása kísérje őket minden lépésükben. A tisztelt szerkesztőségnek ugyanezt kívánom.

Bogya Jánosné

Pünkösdi sortánc

Mindenki nagyon aggódott a napok óta tartó kellemetlen, főleg esős idő miatt, de úgy látszik, a gútaiak jó keresztények, és kiimádkozták, hogy pünkösdvasárnapra elállt az eső. Délutánra még a nap is kisütött! Gútán ez már régi hagyomány, hogy a harmadik legnagyobb keresztény ünnepen sortánccal járják be a várost a fiatalok. Idén 15 helyszín volt, pontos időbeosztásban. Reggel 7-kor a gyülekező, majd énekszóval, kurjongatásokkal, ha úgy adódott, tánccal vonultak végig a városon, egyik helyről a másikra. Szekéren mellettük a cigányzenekar és négy lovas, nyergében magyar lobogókkal. A sortáncosokat végig kísérte a gútai tv kamerája Fördős Ferenccel és sok-sok amatőr fotóssal. Már engem is több helyen felismertek a gútai Vasárnap-olvasó találkozó jóvoltából.

Délután a gútai nyugdíjasotthon lakói is nagyon várták a sortáncosokat a felújított otthonuk előtti parkban. Megható volt a kerekesszékeken pokrócokba bugyolált, csillogó szemű nénik, bácsik látványa. A sortáncosok bemutatója után nekik a cigányzenekar még egy kis koncertet is adott óriási sikerrel.

A Corvin Mátyás Alapiskolánál az igazgatónő, Csütörtöki Erzsike fogadta a sortáncosokat. Náluk a kisiskolások is bemutatták, mit tudnak, nem kell attól tartani, hogy nem lesz utánpótlás. Az idei sortánc Gútán a vízimalomnál fejeződött be, majd este a vmk-ban batyubál várta azokat, akik tovább is táncolni akartak. 

Paulovics László, Gúta

Kedves Cs. Liszka Györgyi!

Szeretettel küldünk egy festményt. Kislányom, Timike nagyon szeret vízfestékezni. Én is megszerettem mellette, újra gyereknek érzem magam, mert gyakran festegetünk együtt. Nagy szeretettel és köszönettel, amiért el tetszett küldeni az archívumból a Vasárnap egy régi számát – volt rá ideje és kedve. Szeretettel és tisztelettel:

Czuczor Laura, Andód