Állunk rendelkezésére!

Vallomás

Kedves barátom, lelkész úr, sok töprengés, gondolkodás után bátorkodtam nekiülni a gépnek, megírni, mi terheli a szívemet. Hisz istentiszteletkor mindig mondta, megértő szavakat kapok, ha a lelkészhez fordulok. Tizenkét éve kopogtattam ajtaján leendő nejemmel. Szerelmünket hivatalossá akartuk tenni. Észrevettem az arcán a mosolyt – már megint valami képletes dolog lesz. Hát nem így van. Igenis, tisztelem Istent. Csak másképp. Vasárnaponként, igaz, ritkán melengettem a fapadot, pedig otthon mindig elmondom a Miatyánkot. Nehéz dolog kezet rázni a templom előtt olyan emberekkel, kik csak ártottak a családomnak, és együtt színlelni velük a jóindulatot. Pedig de jólesett a félóra, mikor emberileg tetszett elénk hozni az élet értelmét! Nem üres zsebbel mentem, adakoztam. Mert megérte. Lelkileg felfrissülve tértem haza. Megfogtak a szavai. A mai napig nem emelek lapátot, nem gyújtom be a terepjáróm, semmi nagy munkát nem csinálok vasárnap. A hét folyamán igyekszem elvégezni dolgaim, a vasárnapot a családdal töltöm. Ön is ezt hirdette, sokszor, lám, nem volt hiábavaló. Legszebb kincseimet, a gyermekeimet vittem aztán Isten színe elé. Önnek köszönhetően.

Manapság viszont vasárnap a televízió előtt talál meg, aki keres. Nem dolgozom továbbra sem, e nap a családomé. Hallom a harangszót is, csak semmire nem invitál, mint akkoriban. Megvannak az emlékek, mikor tisztelt barátaimmal rászántuk magunkat, hogy felújítsuk Isten házát. Merész ötlet volt, de sikerült. Máshová is mehettem volna a családdal, éppen szabadságomat töltöttem, amit szűkkezűen mérnek rám is, de két nap ott lapátoltam a templomnál. Ez amolyan késztetés volt, lelki megnyugvás, valamit csináltam én is. Pont születésnapomkor. Azzal a tudattal, magunknak csináljuk.

Minket Gábor Lajos lelkész úr esketett Szepsiben. Szép emlékünk van arra a gicei hajtóvadászatra, mikor egy körtefára mászott fel, meglőtt egy malacot. Mellette álltam, vitatott a siker, mégis tiszteletből néki adtam át a töretet. Mondta, ha valami lelki problémám lesz, keressem fel. Megkerestem. Sőt, más református lelkész tevékenysége is tudomásomra jutott évek múltán, aki a természetbe invitálja gyülekezetét, csodálni azt, ami nékem megadatott. Elhagyott családoknak biztosít vasárnaponként étket, a gyermekek sportolnak, ő csinálja. Ennek a berzétei lelkésznek a vagyonom adnám oda, ha tehetném.

Itt születtem, itt élek, kérem az Istent, méltó szolgája temessen, de ne 100 eurót kérjen érte.

Remper István

Találd ki, hogy ki vagyok!

Az utóbbi időben nagyon megszaporodott az idős emberek ellen irányuló bűnesetek száma, amikor a munkát nagy ívben kerülő, de a nagystílű életmódot annál inkább kedvelő bűnözők a legkülönfélébb praktikákkal hálózzák be a jóhiszemű, becsületes embereket. Az eset, amit okulásképpen szeretnék közreadni, velünk történt meg, de sajnos nem egyedi próbálkozás. A trükkös, gátlástalan csaló az emberek legszentebb érzéseit – a családtagok, unokák iránti végtelen szeretetet próbálja kihasználni a nehezen összekuporgatott pénz megszerzése érdekében. Bárkivel bármikor megtörténhet, hogy csalók kelepcéjébe kerül, és sajnos nem minden próbálkozás végződik szerencsésen a kiszemelt áldozat számára.

Három gyermekem közül az egyik külföldön él feleségével. Gyermekeinkkel és családjaikkal szeretetteljes, jó kapcsolatban vagyunk. Fiam munkája kapcsán sokat utazik. Egyik júniusi délutánon, amikor épp a skandináv államokban tartózkodott, felhívott az anyósom, hogy volt egy furcsa telefonja – az illető a fiamnak adta ki magát, és pénzt kért a mamától. Megjegyzem, gyermekeink már egyetemi éveik alatt is találtak maguknak munkát, ők is hozzájárultak a tanulmányokkal járó kiadások fedezéséhez. A mamának az első pillanattól gyanús volt az illető, meg is jegyezte, te nem az unokám vagy, mire ő bizonygatni kezdte, hogy de igen, csak meg van fázva, azért tűnik idegennek a hangja. Majd ismét rátért a lényegre: nagy meglepetés ajándékot vett a szüleinek, de mit ad isten, nem volt elég pénze, vegyen ki a mama a bankból 5000, igen, ötezer eurót. Ha otthon is van ekkora összeg, még jobb, mert legalább nem kell fáradnia. Hála Istennek, a mamának éles az elméje, azt tanácsolta az állítólagos unokájának, hogy anyagi problémáival forduljon a szüleihez. Az illető szerint azt nem lehet, mert elrontja a meglepetést. Mikor megkérdezte az anyósom, hogy mi az a meglepetés, azt felelte, hogy anonim. Ekkor a mama letette a kagylót, vele ugyanis egyik unokája sem beszél így. Ha felhívják, hogyléte felől érdeklődnek, nem pénzt kunyerálnak tőle.

Ezek után elmentünk a telefontársasághoz megérdeklődni, hogyan juthat hozzá az előfizető a beérkező híváslistához. Röviden, tömören – sehogy! Ez csak akkor lehetséges, ha bírósági ügy lesz az esetből, és a bíróság ad erre utasítást.

Állampolgári kötelességünknek eleget téve, nagy reményeket nem fűzve, jelentettük az esetet a rendőrségen, ahol jegyzőkönyvbe foglalták a történteket. Mialatt a férjem az édesanyjával a rendőrségen a bejelentést tette, ismét megcsörrent a telefon, de ezt már én vettem fel. Anonymus úr még nem adta fel a könnyű pénzszerzés lehetőségét. Így vált világossá számomra, amit addig homály fedett, hogy honnan tudta az illető a fiam nevét és lakhelyét. A csaló ugyanis egy jókedvű „hellóval” szól bele a telefonba, és megvárja, hogy a vonal túlsó végén rákérdeznek valamelyik családtag nevére. A mama is azt tette. Megvan az első információ! Honnan hívsz? – kérdezte a mama megadva a város nevét, ahol az unokája él. Megvan a további információ! Most már csak ügyesen kell gombolyítani a fonalat.

Mivel én tudtam, hogy honnan fúj a szél, visszaköszöntem egy „hellóval”, és vártam. Kisvártatva rászóltam, hogy hajlandó-e végre bemutatkozni és elmondani mit akar, vagy ha nem, ne rabolja az időmet. Erre bemutatkozott a fiam keresztnevén. Én még mindig nem tudom, kivel beszélek, hisz ebből a névből sok van, válaszoltam. Ekkor elkezdett halandzsálni a meglepetéstől, de már neki is nyilvánvaló volt, hogy nem ugyanazzal a személlyel beszél, akit két órával előbb próbált rászedni. Szó szót követett, majd rákérdezett, hogy szerintem ki lehet ő, mire én kerek perec rávágtam, hogy egy csaló gazember. Sértődöttséget mímelve letette a telefont.

Utólag tudom, hogy többet is tehettünk volna, és talán kelepcébe csalhattuk volna a „fiunkat”, de sajnos az akkori felindult hangulatban cserbenhagyott a józan megfontoltság, így ahelyett, hogy baleknak tettetve magamat, belementem volna a játékba, dühösen a kagylóba kiabáltam, hogy kinek is tartom őt.

Pár napja előbb telefonon, majd írásban értesítette a rendőrség a mamát, hogy büntetőeljárás indítása a rendelkezésre álló, hiányos adatok alapján indokolatlan (kb. 3 oldal, paragrafusokkal megtűzdelt indoklás). Ezek szerint meg kell várni, míg a csalók sikerrel járnak, amikor a szerencsétlen kárvallott már bottal ütheti ellopott pénze nyomát, mint az a nagymama – barátaink mesélték –, aki az „unoka” által küldött, sose látott barátnőnek adott kétezer eurót, hogy megmentse az adósságát törleszteni nem tudó fiút a verőlegények haragjától.

Ui.:

Három nappal az unokás sztorit követően délután egy óra tájban becsöngetett hozzánk egy fiatalember. Az ablaküvegen keresztül gyanúsan méregettem az igazolványt mutogató idegent. Agyam már azon kattogott, hogy most álrendőrrel vagy hamis energialeolvasóval, esetleg egyéb trükkös csalóval állok-e szemben, mikor az igazolványon a fiatalabbik fiam fényképét és nevét pillantottam meg. Résnyire ajtót nyitottam, mire az idegen elmondta, hogy a magyar komáromi Tesco parkolójában találta ezeket az igazolványokat, és mivel ez a cím szerepel rajtuk, visszahozta. A fiam autópapírjai voltak. A barátságtalan fogadtatás miatti szégyenemben azt sem tudtam, hogyan köszönjem meg a becsületes megtalálónak, hogy visszaszolgáltatta az iratokat. A nevét sem kérdeztem meg, csak annyit tudok róla, hogy komárnói rendszámú, piros autóba ült, ahol egy szőke hölgy és egy kisgyerek várta.

Az iratokon kívül ez a férfi sokkal többet adott. Reményt, hogy a sok rossz ellenére az emberekből még nem halt ki teljesen a becsület és tisztesség. A konkolynak még nem sikerült elfojtania a tiszta búzát. Köszönöm!

J. E., Komárom

Kulturális falunapok

Szlovákia legkeletibb csücskében, Zemplén községben már 25.-ször rendezték meg a Zempléni kulturális napokat. Idén horgászversennyel és halászléfőzéssel is megtoldották, hiszen tudva levő, hogy Zemplén a Bodrog partján terül el. Takács Miklós polgármester gazdag programot biztosított a lakosságnak. Én mint a falu szülöttje, hosszú évek óta részt veszek e megható ünnepségen, a kassai Őszirózsa hagyományőrző népdalcsoporttal mindig hozzájárulok egy rövidke műsorszámmal a programhoz, és nagyon köszönöm, hogy minden évben megtisztelnek ezzel a feladattal. Mindig örülök, hogy találkozhatom régi jó szomszédokkal, osztálytársaimmal, és szomorúan veszem tudomásul, hogy minden évben kevesebben vagyunk. Külön szeretném megköszönni Kanda Erzsikének és Sütő Zsuzsikának az ajándékokat, és természetesen Zemplén minden lakosának a szép szavakat, a kedves, figyelmes fogadtatást, amiben minden évben részem van. Nem utolsósorban a gondos, szorgalmas kezeknek, hogy a kicsi szép falut minden évben még szebbé varázsolják, a régi terménytárolóból újból faluházat alakítottak, ami eredetileg is erre a célra épült. Kívánom, hogy szépítsék tovább ezt a bodrogközi falucskát, melyet talán kevesen ismernek, de köszönöm a Vasárnap olvasóinak, hogy érdeklődnek a lap iránt, szívesen olvassák az írásainkat, mert így talán többen tudomást szereznek erről is.

Tóth Éva, Kassa

Kegyhely felszentelése

Ha az ünnep elérkezik életedbe, akkor ünnepelj egészen. Nemcsak a naptárnak vannak piros betűs ünnepei. Az volt szeptember 13-án is, amikor sok hívőnek, zarándoknak szíve vágya teljesült: Vecseklő és Egyházasbást határában, a medvesaljai erdő lombos fái között a Lőrince-patak szurdokában felszentelték az újonnan megépült Szűzanya-kápolnát. Vecseklő község elején gyülekeztek Jézus keresztjével a helybeli, környékbeli és külhoni hívek s meghívott vendégek. A hosszú menet gyalogosan elindult a vízmosásos úton a bükkerdőn át, felérve a hegytetőre, lefelé haladva a földlépcsőkön, ahonnan a mélyben már látni lehetett a Mária-kút közelében a Berta Attila füleki építész tervezte, újonnan épült kápolnát. A menethez lovas huszárok, egyenruhás barantások, egyházi lobogó- és zászlóvivők csatlakoztak. A szeretet ünnepe ez, melyet Sonkolyné Mede Csilla, Egyházasbást polgármester asszonya nyitott meg. Beszédében többek között megköszönte az adományokat, az áldozatos kétkezi munkát azoknak, akik e szép Szűzanya-kápolna felépüléséhez hozzájárultak. Köszönetet mondott a vendégeknek, a nagy számban megjelent híveknek, akik még meghittebbé tették az eseményt. A tornaljai Gábor esperes atya szentelte fel a kápolnát, említve a kegyhely jelentőségét a Szűzanyához fűződő kapcsolatunkban, a jámbor nép hitét, a pásztorfiúcska gyógyulását és a völgy mélyében rejlő gyógyforrást. Kérte az égi Édesanya oltalmát, a hívek látogatását e felszentelt helyre. Gregor atya, az ajnácskői plébános lengyelül szólt a hívekhez, a Szűzanya tiszteletéről elmélkedett. Czikora Ágnes, Egyházasbást volt polgármestere köszönetet mondott minden adakozónak, köztük a füleki híveknek is, és mindazoknak, akik éveken keresztül küzdöttek, hogy a medvesaljai Mária kútjánál ez a szép kápolna felépülhessen.

A harag és a szeretet nem ismer határt! Válaszd a szeretetet, hogy szép életed legyen.

Szabó Irén, Fülek

Egyenjogúság a családban

A férfiaknak a házimunkából is egyformán a nőkkel ki kell vagy legalábbis ki kellene venniük a részüket. Hiszen a nők ugyanúgy járnak munkába, pénzt keresnek, s amikor hazaérnek, még várja őket rengeteg házimunka. A férjek is bevásárolhatnak, takaríthatnak vagy moshatnak, senkinek nem fog ettől leszakadni a keze. Az a felállás már régen idejét múlta, hogy a férj csak a család anyagi helyzetéről gondoskodjon, a feleség meg csak a házvezetésről. Ne legyen senki a család rabszolgája, osszák meg a feladatokat egymás közt, bevonva a gyerekeket is. Nem vezet jóra az sem, hogy sok férj elmegy a kocsmába, mert úgymond, az jár neki. És amikor onnan hazatér kólikás fejjel, még jól meg is veri a feleségét. Mert hát hogy meri az neki mondani, hogy hogy néz ki. De ha nem veri is meg, egy átlagcsalád anyagi helyzete sehol sem olyan rózsás, hogy ne ártana neki a kocsmázás. Vannak olyan férjek is, akik hazaérve egyenesen a számítógép elé ülnek, és követelik, hogy az asszony tálaljon nekik. Mind a két magatartást mélységesen elítélem. Én például minden házimunkában segítségére vagyok a feleségemnek, mert arra voltam nevelve. És ez szerintem így van jól.

Vass Tibor, Köbölkút

Kedves Vasárnap!

Tartozom Önöknek egy bocsánatkéréssel. Nem csak a főszerkesztő asszonynak, akit nagyra becsülök, és minden írását elolvasok – egyébként az egész Vasárnapot szó szerint kiolvasom –, hanem az egész Vasárnap szerkesztőségének is. Ugyanis az egyik írásomban még csak meg sem köszöntem azt sem, hogy elolvassák levelemet. (Egyébként ez az írásom nem jelent meg, de tudom, nem minden levél publikálható). Utólag kérek bocsánatot, és utólag annyit róla, egyszerű kifejezéssel és a legszebb szóval – köszönöm, hogy szánnak időt a sok-sok levél elolvasására, az olyanokéra, mint az enyém is, aki nem vagyok profi tollforgató. Kérem, nézzék el ezt a hibámat, és igyekszem, hogy máskor ne forduljon elő. Továbbra is maradok hű olvasójuk.

Figura Katalin, Borsi