Állunk rendelkezésére!

Nyári szünidő

Üdv, július! Halló, vakáció! Mindenki számára ismerős az iskolatáblára felírt szó: ó-ió-ció-áció-káció-akáció-Vakáció! Ez a szép csengésű fogalom jelenti a tíz kemény hónapi szellemi munka végét, a feleltetések, írásbelik, házi feladatok megszűnését és a két hónap tanulásmentes nyári szünidő kezdetét. Elérkezett a nyaralás, napozás, strandolás ideje. Andók Veronika versbe is foglalta:

„Láttam a napot, súgta a szélnek: / várnak a tavak, csónakok, stégek, / és tényleg a táblán virul egy szó; / csupaszín betűkkel: Vakáció! / Két hónap napfény vár ránk a nyárban, / Kószálunk vígan a viruló tájban. / Hűsítő tavakra, strandokra járunk, / Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk!”

Mindenkinek szüksége van pihenésre, nem kell ezért messze mérföldeket utazni, elég egy horgásztó, egy lóca és egy jó könyv, vagy egy erdei séta, és máris kiléptünk a dolgozók rohanó köréből. A nyár gyümölcsei még édesebbé teszik ezt az évszakot: cseresznye, barack, meggy, málna, szeder, szilva… s végül előgurul – a nálam első – görögdinnye. És nincsen nyár főtt kukorica nélkül – többségünk nagy kedvence. A vakáció megannyi szépséget és kellemes élményt tartogat, de sajnos ugyanannyi veszélyt is rejteget, ezért legyünk óvatosabbak, próbáljuk meg elkerülni a nyári baleseteket. A Vasárnap szerkesztőinek és olvasóinak is kívánok kellemes nyaralást és jó pihenést:

Dargó Enikő, Boly

1914. június 29., nagykálnai búcsú

Az akkori Péter-Pál-napon ragyogott a falu felett a júniusi ég. A Garam partján zöldelltek a füzek és a topolyák. Az árok partján a falu határában nyílott a piros pipacs, és kéklett a búzavirág. A mezőn beérett az aranyló búzakalász, itt az idő, holnap elkezdődik az aratás. Minden szép és nyugodt volt. Zúgtak a harangok mindkét templomban. Hívták a népet az Isten házába. Nagyanyáink és dédanyáink kezükbe vették a csipkés zsebkendőt, a csatos imakönyvet, felvették a legszebb ruhájukat, szépek és fiatalok voltak. Mentek megköszönni, hogy már évek óta béke van a Monarchiában, és van mindennapi kenyér. Aznap van az akkori Bars vármegye egyik híres falujában a búcsú. Ebédre jönnek a vendégek, délutánra a környék fiatalsága. A falu két fogadójának kocsiszíneibe már beálltak a díszes hintók, hirdetve a békességet és a jólétet. A búcsún kívül van még a faluban sok látványosság. Ott a híres pár tíz éves vashidak a Garamon, a vasút és a szép új vasútállomás. A református temploma 1888-ból az Alsó-Garam mente egyik legszebbike, akárcsak az 1733-ban a Hunyadi grófok építtette, Péter és Pál védőszenteknek ajánlott római katolikus templom. És szép házak parádés vaskapukkal. Szokás volt, hogy zenészek jártak portáról portára, jó hangulatot teremtve az emberek között. Akik álmukban sem gondolták, hogy mi történt éppen a Monarchia másik részén, a szerbiai Szarajevóban, ahol látogatóban járt Ferenc Ferdinánd trónörökös és neje, Zsófia. Két diák, a szerb nacionalisták által felbujtott Gavrilo Princip és Nedeljko Čabrinović merényletet követtek el a császári pár ellen. Ennek lett következménye, hogy 1914. július 28-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának, ami egy világégést okozott Európában. Olaszok, németek, oroszok, egyik ország a másik ellen harcolt. Hogy sok vérengzés és fájdalom után 1918 szeptemberében aláírják a békeszerződést Európában.

Kovácsné Bajan Magdolna, Nagykálna

Valahol Európában

Valamikor, kisiskolás koromban földrajzórán megtanultuk, hogy az akkori hazánk, Csehszlovákia Európában terül el. A rendszerváltozás után megalakult az új Szlovákia, és ismét Európába tartottunk. Az Európai Unióba, tehát Európából Európába. Ez a nagy átállás sok minden jót és rosszat is hozott magával. Kezdjük a jóval! Eltörölték a határokat, szabadon jöhet-mehet bárki egyik államból a másikba. Nyaralhat, bevásárolhat kedvére az ember, már ahogy telik a pénztárcájából. Az áruházakban addig ismeretlen áruktól roskadoznak a pultok. Különös gyümölcsök, zöldségek kerültek kínálatra, aminek még a nevét sem ismertük soha. Nagy a választék, nem kell sorban állni, minden mindenki számára hozzáférhető. Ám a határok eltörlésével veszélyes árukat is behoznak, ha illegálisan is, az a tényeken nem változtat. Felütötte fejét a drogkereskedelem, ami nagy veszélyt jelent a társadalomra. A drogkereskedők minden eszközt megragadnak, hogy felvirágoztassák üzletüket, leginkább a fiatalokat nyerve meg az anyagok fogyasztására. Valamikor Európában nem láttam koldusokat. Ma már kalapjukat vagy markukat tartva, szinte hozzátartoznak Kassa utcáihoz, és biztosan így van ez máshol is. Ez a sajnálatos tény arra enged következtetni, hogy mennyire elszegényedtünk Európában, nincstelenek lettünk. Valamikor az alapélelmiszereket, tej, kenyér, hús, olcsón meg tudtuk venni, ma sok embernek problémát okoz a puszta megélhetés is. Kérdem én, ha árakat emelnek, vele párhuzamosan miért nem emelik a nyugdíjakat is? Valami nincs rendjén Európában. Európában megverhetnek egy diáklányt az utcán, és ahelyett, hogy igazságot szolgáltatnának neki, még meghurcolják, éveken át vádaskodnak ellene, míg végül kénytelen elhagyni az országot, mert itt kibírhatatlan lett az élete. Európában sok mindenen változtatni kellene.

Kérjük a megválasztott képviselőket, tegyenek meg mindent a polgárok jólétéért. Igyekezzenek összehangolni a nyugdíjakat és az árakat a többi EU-s tagállamok között. Szlovákia legyen második Svájc, ahogy ígérték. Biztosítsanak munkalehetőségeket a fiatalok számára, hogy ne kelljen elhagyniuk a családjukat munkahely hiányában. Biztosítsanak egyenlő lehetőséget a kisebbségek számára, hogy ők is otthon érezhessék magukat Szlovákiában. Mert ha ezek a feltételek nem lesznek biztosítva, még tovább és rohamosan fog csökkenni a magyarok létszáma, s pár év múlva alig fogunk magyar szót hallani Szlovákiában. Pedig mi, Szlovákiában élő magyarok eleget teszünk kötelezettségünknek, leadjuk szavazatunkat a jelöltekre, de kérem, ők is tegyenek meg mindent a mi jövőnkért és jólétünkért.

Tóth Éva, Kassa

Ad Koperta / Évzáró Bősön

A május 6-i Vasárnapban figyeltem fel Derzsi Katalin beszámolójára, melyben egy bizonyos Csóka házaspárt, ötvenéves házasokat is köszöntöttek. Csóka Imre, úgy tudom, az én férjemmel volt katona az 1958–60-as években Csehországban. Sajnos a férjem 38 éve tragikus munkabalesetben meghalt, 36 éves korában. Ő Bajkáról származott, de az én falumba, Nagysallóba költözött. Két fiunk született, négy fiúunokám van. Visszatérve a katonabaráthoz, fényképet is cseréltek, máig megvan nekem, és egy kis nótás-verses füzet, gondolom, szabad idejükben, esténként írták. Ebbe a kis füzetbe, a pároméba ez a fiatalember írt két szép dalt. Szép írása volt.

Én ebben a Vasárnapban mindent fölfedezek, nagyon szeretem, mindent elolvasok benne, így találtam meg ezt a cikket is. A Csóka házaspárnak ismeretlenül is kívánok boldog öregkort:

Egy katonabarát özvegye, Katona Gézáné Nagysallóból

55 éve Párkányban

Párkányban az El Camino étteremben tartottuk az 1959 júniusában érettségizettek 55 éves találkozóját. Az akkori tizenegy éves középiskola – A (fiú) és B (leány) osztály – volt diákjai harmincan jelentek meg, sajnos tizennyolcan már meghaltak, többen betegség miatt nem lehettek jelen. Volt tanáraink közül még ketten el tudtak jönni: Dávid László és Zahradnyícsek Béla. Egyperces néma felállással adóztunk az elhunytak emlékének, majd a két osztályelnök tartott rövid beszédet, Dávid tanár úr pedig tolmácsolta a még élő tanárok jókívánságait. Mi, volt diákjaik levélben kívántuk egészséget nekik. Vidám, kötetlen beszélgetés folyt aztán, poénokkal és iskolai történetekkel. A család az unokák és hát persze az egészségünk volt a fő téma, hisz túl vagyunk már mi is a hetedik ikszen. Nagyon jó volt a hangulat, a kaja, az italok, a pogácsa (a házi is, a Marikáé!), sőt még táncoltunk is retró és mai slágerekre! Mindenki nevében szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek: Molnár Ilonkának, Bálint Ernőnek és Horváth Lacinak.

És idén

mint minden évben, idén is magas részvétellel rendezték meg a gyermeknapot a városban. Volt ott minden: óriási süni, rengeteg vetélkedő, a gyerekek a fősátorban kapott kuponokra gyűjthették a pecséteket, amiket azután fagyira, édességre, sőt mozijegyre válthattak be. Mindnyájan élvezték a sok versenyt, a szikrázó napsütést. Színvonalas rendezvény volt, a színpadon is kiváló műsorral szórakoztatták közönségüket a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola növendékei és tanára. Megtisztelte őket Párkány polgármestere is a nézők soraiban.

Paulovics László, Párkány–Gúta

50 év után újra együtt

Az Érsekújvári Gimnázium leérettségizett III. D osztályos tanulóit Bóriné Tonka Márta és jómagam 50 éves érettségi találkozóra hívtuk június 6-án. Az osztály „maradék” 17 tanulója a megbeszélt időben érkezett a gimnázium főbejáratához. Örömünkben perceken belül elfelejtettük, hogy már koros nagymamák és nagyapák vagyunk. Hangos beszéd, nevetés közepette mentünk föl egykori osztályunkba, ahol felelevenítettük emlékeinket, csínytevéseinket. Majd egy nagyon kedves meghívásnak tettünk eleget: Érsekújvár polgármestere, Pischinger Gejza egy pohár pezsgőre invitált a városi hivatal dísztermébe, ahol megtisztelő, kedves szavakkal köszöntött bennünket. Miután beírtuk nevünket a város krónikájába, a polgármester úr kikísért, és egy közös fényképpel örökítettük meg a számunkra nem mindennapi eseményt. Következő megállónk a plébániatemplom, ahol elhunyt osztálytársainkért és tanárainkért mondtunk el egy imát. Kissé fáradtan, de szívünkben örömmel és szeretettel érkeztünk találkozónk végállomására, a Korzó Hotelba, ahol várt a szépen megterített asztal. A névsorolvasás után egyperces néma csenddel emlékeztünk elhunyt osztálytársainkra és tanárainkra. Az egyéni beszámolók sok vidámságot, de több alkalommal megdöbbenést váltottak ki belőlünk. 50 évvel ezelőtt nem gondoltunk arra, mit hozhat majd a jövő. Bizony sokan férjüket, gyermekeiket vesztették el tragikus körülmények között, s mikor erről beszéltek, gyógyulatlan sebeik újra vérezni kezdtek. Aztán a szeretetünk jelképeként kiosztott virág visszahozta a jókedvet, és a nagy találkozás vidám hangzavarban folytatódott. Mielőtt újra szétszéledtünk, megegyeztünk, hogy minden évben találkozunk majd.

Mgr. Barusz László osztálytárs

Ad Ha eltemet, ki eltemet

Tisztelt Szerkesztőség!

A Gicei Református Egyházközség lelkipásztoraként tisztelettel kérem, hogy a Vasárnap 47. évf. 25. számának Koperta rovatában közzé tett K. Andrásné írására válaszul, szerkesztés nélkül jelentessék meg a megfelelő helyen az alábbi írást:

A Vasárnap 47. évf. 25. számának Koperta c. rovatában jelent meg K. Andrásné (Rozsnyó) református testvérünk írása „Ha eltemet, ki eltemet” címmel, amelyben t. k. a JOJ Televízió egyik, minden hiteles alapot nélkülöző, szenzációhajhász riportjára utalva ítélkezik a Gicei Református Egyházközség lelkipásztora felett. Vajon utánajárt-e K. Andrásné testvérünk alaposan a dolgoknak, mielőtt rozsnyóiként a széles nyilvánosság előtt pálcát tört a gicei, valamint a görgői és a volt rozsnyói lelkipásztor, de még a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke fölött is?

Ami a Gicei Református Egyházközség lelkipásztorát illeti: a hatályos zsinati törvények, szabályrendeletek és a helyi presbitérium, ill. egyházközségi közgyűlés határozatai értelmében járt el, és jár el minden egyházat érintő kérdésben, tehát a temetés kérdésében is. Egyébként minden elhunyt egyháztagunkat, kivétel nélkül, tisztességgel eltemettük! (Kik azok, név szerint, akik egyházközségünk tagjai voltak, és nem temettük el őket?) Sajnos mindig voltak, vannak és lesznek olyan reformátusok (?), akik egyáltalán nem érdeklődnek saját egyházuk iránt, és csak akkor kerülnek kapcsolatba egyházukkal és az illetékes egyházközség lelkipásztorával, amikor szolgáltatást (nem szolgálatot!) igényelnek, elfelejtve, hogy az egyháztagoknak a jogaik mellett kötelességeik is vannak.

Adjon az Úristen kellő bölcsességet és türelmet egymás elhordozásához mindnyájunknak! Tisztelettel:

Zsámbokné Szakál Piroska, a Gicei Református Egyházközség lelkipásztora