A Latorca és a Ticce között

Szinte már közhelynek hangzik, de sajnos igaz, hogy a Bodrogköz és az Ung-vidék Szlovákia legelhanyagoltabb régiói közé tartozik. Nincs helyünk elemezni az okait. Tény azonban, hogy a vajáni hőerőművön és a vasúton kívül az egész környéken nem találunk jelentős ipart, míg a mezőgazdaság az egykori munkavállalóknak talán a tizedét ha eltartja. Munkalehetőség hiányában pedig nagyarányú elvándorlás sújtja a vidéket. Nincs ez másképpen Boly községben sem, ahol régen az 1260 ha-os kataszteri terület lényegében eltartotta az összlakosságot. Ma a szántókat nagyobb vállalkozók művelik, és a faluban szinte nincs vállalkozás.

A legutóbbi népszámlálás szerint községnek 725 lakosa van, s több mint 90 százalékuk magyarnak vallja magát. Illés László polgármester, aki a legutóbbi önkormányzati választások óta első embere a falunak, helyesbíteni kényszerül. A fenti arány már romlott, mintegy 87 százalék a bolyi magyarok aránya. Húsz éve még csaknem száz százalékban magyarok éltek itt. A lakosság öregszik, hiszen az értelmes és képzett fiatalság kénytelen elvándorolni munka után. S aki egyszer elmegy, a legritkább esetben települ vissza a szülőfalujába. Az irány Anglia, Egyesült Államok, Németország, közelebb Kassa, Vác, Budapest, Debrecen. Az asszonyok nagy része külföldre (főleg Ausztriába) utazik munka után. Ez olykor a családok széthullását is okozza. A munkavállalók többsége a vasúton dolgozik, kamionozik, néhányan az állami szférában találnak kenyeret. Az önkormányzat lehetőségei korlátozottak. Úgy segít, ahogy tud: jelenleg is mintegy hetven embert foglalkoztat közmunkán, ami minimális megélhetésre elegendő. A demográfiai mutató sem mondható örvendetesnek, hiszen évente tízzel több a temetés, mint a gyermekszületés.

A közművesítés megtörtént az elmúlt években, egyedül a szennyvíz kérdése megoldatlan, de erre, érthető okokból, egyhamar nem is lesz megoldás. Az orvosi ellátás, Királyhelmec közelsége révén, nem okoz különösebb gondot.

A közösségi szellem

Hogyan lehetne csökkenteni a munkanélküliséget? Nehéz megmondani. A polgármester szerint ha hirtelen adódna is álláslehetőség, kevés ember tudná megállni a helyét, hiszen az elmúlt két évtizedben sokan elszoktak a munkától. El is térítették tőle, mondván, nem éri meg a kertben dolgozni, mert mindent megvehetünk a multinál. Ezért Bolyban is – tisztelet a kivételnek – hiába keresnénk fóliasátrat, veteményest; ezeket a segélyből élés váltotta fel.

A községi önkormányzat százötvenezer euróból gazdálkodik évente, ennek a 35 százaléka elmegy az óvoda és az iskolai étkezde fenntartására. A többit elviszik a nagy kiadások (szemételszállítás, közvilágítás stb.). „Próbálunk pályázni – mondja a polgármester –, tavaly fejeztük be a faluközpont megújítását 456 ezer eurós pályázati támogatásból. Ezenkívül főleg kulturális rendezvényekre pályázunk és nyerünk szerény összegeket. Van egy hagyományőrző fesztiválunk, amelyet harmadik éve tartottunk idén. Először a népi szokásokat és hagyományokat elevenítettük fel, 790 év távlatában. Hadd említsek meg ennek kapcsán egy kuriózumot. Falunk nevét nagyváradi jegyzőkönyv említi először, egy Lőrinc nevű bolyi tolvaj ügye kapcsán. Mint látjuk, a negatív reklám is reklám. Tavaly már népi lakodalmast tartottunk, kevés pénzből, de nagyon tartalmasan, a régi lakodalmak mintájára. Idén két pályázatot nyertünk, egyiket a népi lakodalmasra, másikat a hölgyek szövő- és hímzőtanfolyamára. Az idei fesztiválon egy bodrogközi és egy székelyföldi lakodalmast mutattunk be, gyergyói vendégekkel.”

Kodály nyomdokain

Ottjártunkkor éppen batyubálra készültek a bolyi óvodás gyermekek szülei. Bevételét, akárcsak az előző bálét, az óvoda megsegítésére kívánják fordítani. A következő, hagyományosan megtartott farsangi bál bevételét pedig a községi konyha felszerelésére. Egyszóval kis lépésekkel építkeznek, önerővel. A bolyiak is szívesen futballoznak, s miközben két szomszéd településen megszűnt a csapat, a jobbak átjöttek ide. De van ifjúsági csapatuk, és a községben barantacsoport is működik; utóbbi évente rendez egy-két tábort. A fiataloknak egyébként szinte a foci az egyetlen szórakozási lehetőségük. „Szeretnénk berendezni egy tájházat, sőt, ha sikerül, élő tájházakat kialakítani, ahol a gyerekek tudnának korongozni, nemezelni, kovácsolni és egyéb régi mesterségekbe belekóstolni. S ha futja az erőből, egy konditermet is adnánk a fiataloknak. Akik sokat zenélnek: volt idő, amikor három együttes is akadt a faluban. Jelenleg is két fiatalember zenél Magyarországon.” Bolyban nagy hagyománya van a népdalnak. Köztudott, hogy Ág Tibor gyűjtött a faluban, sőt, nemrég derült ki, hogy 1916-ban maga Kodály Zoltán is. Mi sem természetesebb, mint hogy van egy Búzakalász nevű népdalcsoportjuk, most éppen a magyarbődi táncokat gyakorolta be. A hagyományok közül egyébként a fafaragásnak, kosárfonásnak és a halászatnak van múltja a faluban. Ha meglesz a tájház, a régi halászeszközökből is fennmaradt annyi, hogy kiállítást lehessen készíteni belőlük. A jeles ünnepek megtartásában természetesen részt vesz a Csemadok helyi szervezete.

Boly határában amúgy három természetvédelmi területet is találunk (ritka madarak és a vizek menti élővilág áll védelem alatt). Ezekhez is jó lenne egyszer kilátókat építeni. A falu malmát, sajnos, már egyre nehezebb megmenteni, a közelmúltban ki is dűlt egy fala.

Megújult iskola

A bolyi teljes szervezettségű magyar iskola a járás legnagyobbjai közé tartozik. 1972-ben épült, 250-300 gyermek befogadására. Jelenleg 164 tanulója van, plusz 2, akik külföldön tanulnak. Az óvodában 16 gyerkőc van, itt csökkent a létszám a tavalyihoz képest. A körzeti iskolában (a közeli Pólyán, Véke, Zétény, Szolnocska és Szinyér gyermekei is ide járnak) van két speciális osztály, s a két kilencedik osztály mellett két alsó és két felső tagozatos összevont osztályt is találunk. A gyerekek több mint 50 százaléka hátrányos helyzetű, így minden tanuló jogosult az ingyenes ebédre. Géczy Erika igazgatónőtől – aki tavaly óta vezeti az intézményt – megtudjuk, hogy az osztálylétszámok alacsonyak (15-17 tanuló), ezért anyagi gondokkal küszködnek. Ennek ellenére a 17 alkalmazottal működő iskola ellátottsága jónak mondható, bár az újak mellett a még az Infovek program révén szerzett számítógépek már cserére szorulnának. A gyerekek többsége a közelben, a királyhelmeci, nagykaposi vagy perbenyiki szakközépiskolák valamelyikében folytatja a tanulmányait, hiszen kevés szülő engedheti meg magának a távoli taníttatás lehetőségét. Néhányan a helmeci gimnáziumot választják. Az iskola épülete, mint fentebb említettük, szépen megújult.

Summa summarum: Boly – a környező településekhez hasonlóan – sok problémával küszködik, ráadásul a közigazgatási felosztás sem úgy sült el, ahogyan kellett volna annak idején. Ha Királyhelmechez vagy Nagykaposhoz tartoznának, sokkal jobban jártak volna. Valamicskével – tegyük hozzá –, hiszen a fő gond itt is az, hogy a mindenkori szlovák kormánynak nincs régiófejlesztési elképzelése, így a leszakadó területeken élők jószerivel csak a csodában és saját erejükben bízhatnak.