A férfi és a nő

Vagy azt se tudjuk, észre se vesszük, hogy van (nap, mint a többi). A lényeg, hogy van valami, és mi választhatunk. Férfiak és nők. Az ember.

Folytatva a múltkor felvett szálat: szerintem az adhatja a legtöbb okot a félreértésekre, hogy mindenki magából meg a környezetében látottakból indul ki. (Most mellőzzük a politikai véleményeket, mert azok meg megint egészen másból.) Én például, ott, ahol vagyok, az által, amivel foglalkozom, főként értelmes, inkább alulfizetett, mint túlértékelt, a családban is, a munkában is helytálló nőkkel és férfiakkal találkozom, szinte egyértelmű tehát, hogy nyílik a zsebemben a bicska, ha valaki nagy okosan a csúcsra kiáll, csengve, nevetve, kibuggyanó kedvvel a fénybe kiáltja, hogy hogyan teljesítsék ős princípiumukat mások. Miközben azok, akik plázáznak, meg szórakozóhelyekre járnak, minden valószínűség szerint plázacicákat, pénzes pocakos pasasokba csimpaszkodó szilikonkreatúrákat, kigyúrt, kockás hasú izompacsirtákat látnak, költekező naplopókat, és kinyílik a bicska a zsebükben, hogy ezeknek meg már miből telik minderre, szülnének inkább gyereket, mennének vagont kirakni, ott kockásodni! Mert az ember hajlamos azt hinni, hogy amiben ő él, az a valóság. (Pedig tudjuk, a kerítésen túl ott a tág világ, melynek mi mit se számítunk.) Ez a szerencsétlen Ákos is elmondta a mi párkányi Kadarkainknak (vendégünk volt a Vasárnapban), hogy szerinte mi a nő dolga. Nagyon rokonszenvesen mondja, nem mint princípiumot, hanem mint személyes véleményt. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy a hosszú beszélgetés során többször is elszólja magát, ami a szerény körülmények közötti nevelkedését, a munka és a család összeegyeztetését illeti, és hát csak mert közszereplő, nagyon sokaknak követendő ikon, csak azért ítélhető el, hogy bizony maga is az őt körülvevők (show-biznisz) viselkedése és életmódja alapján alkot véleményt. Meg hogy a női princípiumról beszél, miközben ő férfi. Mert azért azt mondjuk ki, hogy a férfi princípiuma sem a széles váll, melyen viszi a gerendát, hiszen ha az volna, a széles csípejű asszonya hogyan is tudná betölteni a maga küldetését. Érdekes beleolvasni a nézői véleményekbe is (ja, mert ez tévéinterjú volt), meglepően nem durvák. Íme néhány:

Én is szeretnék ilyen férjet, aki eltart, és nem kéne dolgoznom. Vagy: A következő interjúban azt is fejtsd ki, hogy mi legyen egy nővel, ha már eleget szült, és felnevelte a gyerekeket. Utána mi a dolga? Vagy: Talán engedjük meg a nőnek, hogy döntsön a saját sorsa felől... Meg ez: Na: a nőnek nem „az a dolga”. Inkább úgy fogalmaznék, az a természet rendje. A nők többsége akar gyermeket, genetikailag benne van ez a vágy, akiben meg mégsem, hát az ne szüljön. Attól még lehet rendes ember. Viszont nem értem, hogy függ össze az anyaság meg az, hogy a dolgozó nő ne keressen annyit, mint a férfi? Én éppúgy utálom a hímsovinisztákat, mint a feministákat. Szerintem vannak női szerepek meg férfiszerepek, és ez így van jól. Tehát, azonos munkáért azonos bért – és ettől még szívesen megfőzöm a vacsorát. Én is.

A politikáról meg megfigyeltem, pontosan olyan marketingséma szerint viselkedik, mint a zöldségpiac. Észrevették? Ha sok krumpli termett, rövid időn belül tele a sajtó a burgonya áldásosságáról, az egészségre kifejtett mérhetetlen sok pozitívumáról. Ha olyan volt az idő, hogy nincs krumpli, akkor talán még mérgező is, dehogy szabad enni! Így jutottam vissza Kovácstól Kövérig. Valószínűleg kevés a gyerek, félő, hamarosan nem lesz munkaerő, sem férfi, sem női, ha ez így megy. Hát meg kell mondani a népnek, mi az ő elsődleges dolga. Ja hogy vannak köztünk népcsoportok, akik a női-férfi princípium szerint élik életüket, ragaszkodva hagyományaikhoz, és nemrég még sterilizálni akartuk őket? Az más. Az egyenlők közt vannak még egyenlőbbek.

Boldog Valentint!

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

B. határozott. VASÁRNAP megteszi. Ünnepi terítéket tett az asztalra. Középre egy hatalmas csokrot mezei virágokból.

Ugron Zsolna – Meskó Zsolt: Szerelemféltők